← Vissza

news.bsdnet.hu

Visszatérhetünk a nemzeti konszenzusos külpolitikához

Magyar Hang 2026-05-10 18:00
Az Orbán-kormány túszul ejtette a magyar külpolitikát az elmúlt másfél évtizedben. A korábbi nemzeti konszenzussal szemben olyan éles hangsúlyeltolódás történt egy lopakodó, alantas változtatás sorozattal, amelyhez az országgyűlési választásokon soha nem kért felhatalmazást a Fidesz. Egyszer sem tették fel a kérdést a magyar választópolgároknak, hogy készek lennénk-e Oroszországgal erősebbre fonni a kapcsolatainkat, készek lennénk-e az Ukrajnával szembeni orosz háborút közvetlenül és közvetve támogatni. Egyszer nem merült fel a kampány(ok) során, hogy a Türk Tanács vonzóbb-e, mint az Európai Unió, netán a NATO közössége. A politikai nyugattól eltávolodó, a liberális demokráciát elnyomó országot sikerült megteremteni. És ez lett hazánk országképe is. Nem köntörfalaztak, vállalták sok millió magyar jó érzésével szemben, hogy ez így van rendjén. Sőt nemcsak Európát, de a liberális demokráciák teljes közösséget próbálták térdre kényszeríteni tengeren innen és túl. Ehhez találtak partnereket is; ha gyengét, akkor ki tudja, milyen (keleti) pénzekkel, de segítették erősödésüket, netán választási küzdelmeiket. A világ eszmei meghódítására készültek, ehhez kellően felkészültnek, idehaza politikailag és társadalmilag erősnek képzelték magukat. Kendernay JánosAz új magyar külpolitikaMivel a jelenlegi kormány adóssága és negligenciája a külpolitika terén a legnagyobb, ezért tartom az új Magyarország külpolitikájának meghatározását a leglényegesebb, akár nemzetstratégiai kérdésnek. Mivel a jelenlegi kormány adóssága és negligenciája a külpolitika terén a legnagyobb, ezért tartom az új Magyarország külpolitikájának meghatározását a leglényegesebb, akár nemzetstratégiai kérdésnek. Az illiberális országimázsnak egyedül Budapest, az ország, a nemzet fővárosa tudott ellentartani. A városdiplomácia évek óta azon dolgozik, hogy a magyar liberális demokrácia ne tűnjön el hazánkból, Budapest ellenálló bástyaként védte a szabadságot, a demokráciát, az elfogadást és az emberiességet. Az elmúlt és a jelenlegi Fővárosi Közgyűlés többsége vállalta és megjelenítette azt az értékrendet, ami a második világháborút követően a nyugati gazdasági és politikai, illetve védelmi szövetséget egybekötötte. Budapest a Szabad Városok Kezdeményezés egyik alapítójaként és motorjaként szimbólummá vált, a demokrácia jelképévé. Az értékalapú városdiplomácia kiszámítható és megbízható volt partnereink számára. Az európai intézmények elfogadták a városi vezetést, nem engedték, hogy a kormány kijátssza a nemzet fővárosát, kizárhassa az uniós források felhasználásából. Ez utóbbiban a főváros brüsszeli képviseletének elévülhetetlen érdemei voltak, vannak. Budapest pontosan tisztában volt azzal, milyen játékszabályok léteznek az európai közösségünkben, cselekvő és sikeres tényezővé vált. Miközben a magyar kormány és brüsszeli képviselete a passzív, a blokkoló és a sikertelen jelzőt akasztotta magára. Felemelő visszaemlékezni az elmúlt évek városdiplomáciai sikereire, azokra a magas szintű találkozókra, amelyek több esetben is a kormány akarata ellenére jöhettek létre. Az Európai Bizottság képviselői, biztosok, az Európai Parlament képviselői, külügy- és Európa-ügyi miniszterek, parlamenti elnök, szövetségeseink, de más partnerek budapesti nagykövetei sorra adták egymásnak a kilincset a Városházán. Brüsszelben az Európai Bizottság elnöke fogadta Budapest első emberét. És nem utolsó sorban, de talán az egyik legjelentősebb, legrangosabb találkozó volt a személyes audiencia Ferenc pápánál budapesti látogatása alatt. Horváth Csaba BarnabásNem reálpolitika, hanem elszalasztott lehetőségek soraA magyar döntések eredője feltűnően gyakran esik egybe Oroszország stratégiai érdekeivel, anélkül, hogy mögötte világosan kimondott stratégia állna. A magyar döntések eredője feltűnően gyakran esik egybe Oroszország stratégiai érdekeivel, anélkül, hogy mögötte világosan kimondott stratégia állna. A magas szintű látogatások mellett Budapest az egyik legerősebb tényezővé vált a szubnacionális diplomácia területén. A demokrácia védelme, a szabadság melletti kiállás – emlékezzünk csak az elmúlt évben megrendezett világméretű és hírnevű budapesti büszkeség fesztiválra! –, a lakhatási és fenntarthatósági, valamint a mobilitási, okos-városi megoldások kérdéseiben Budapest a városok nemzetközi közösségében élenjáróvá vált. A Budapest Fórum a fenntartható demokrácia nemzetközi konferenciájával, a vállalati, önkormányzati és a tudásszektort összekötő Budapest Global Egyesület működésével olyan mintákat közvetített, amelyek nemzetközi elismeréseket, különböző díjakat hoztak a városnak. Budapest mind a mai napig gondoskodik arról, hogy fiatal szakértőket készítsen fel diplomáciai feladatokra, a Budapesti Városdiplomáciai Akadémia hatodik éve bocsát ki nemzetközi képviseletre felkészített szakembereket. A nemzet fővárosa talpon tudott maradni, mindent megtett annak érdekében, hogy hazánkat, a magyar embereket becsüljék, értékeinket és erőfeszítéseinket, küzdeni akarásunkat értékeljék. Ugyanakkor nem akart elszakadni az ország többi részétől, hanem hidat biztosított az egész ország, ha tetszik, az egész nemzet számára, a békét, demokráciát és szabadságot vállaló világ felé. Április 12-vel a budapesti városdiplomácia egy fejezete lezárult. Visszatérhetünk a nemzeti konszenzusos külpolitikához és nemzetpolitikához. Ez Budapest számára azonban nem kevesebb, hanem több felelősséget jelent. Harmóniában alapvető értékeinkkel, partnerségben a kormánnyal közösen cselekedhetnek az országimázs helyreállításáért, azért, hogy a nemzet és fővárosa is sikeres lehessen a 21. század hátralévő részében. Azért, hogy múló fejfájásként emlékezzenek a történelemkönyvek a NER időszakáról és azok képviselőiről. A szerző korábbi magyar és EU-diplomata, Budapest városdiplomáciai vezetője
Eredeti cikk megtekintése →