← Vissza

news.bsdnet.hu

"Ez hiba volt" – 24 órával a boldogító igen után már szét is ment az ifjú pár

Bors Online 2026-05-10 18:00
Sokan bíznak abban, hogy ha kimondják azt a bizonyos igent párjuk oldalán, akkor a házasságuk majd örökké tart. A boldog befejezés azonban nem mindenkinek adatik meg. Jól ismeri ezt a helyzetet az az újdonsült feleség is, akit férje mindössze 24 órával az esküvőt követően hagyott el. A történetet az összetört nő unokatestvére osztotta meg. Kiemelte: rokona és a férfi gyerekkoruk óta szerelmesek voltak, a húszas éveik közepén jártak, és több mint 250 vendég előtt mondták ki az igent. Vallásos közegből jöttek, ezért külön hangsúlyt kapott, hogy a testiséggel vártak a házasságig. A lagzi másnapján azonban minden megváltozott. Épp megérkeztek a reptérre, hogy elinduljanak a nászútjukra... Ez hiba volt – nézett a friss férj a feleségére, majd onnantól kezdve nem volt hajlandó egy szót sem szólni a repülőn Tahitiig, ahonnan a fiatal nő az első géppel visszarepült, míg férje elfoglalta anászutaslakosztályt, ahol többször is megcsalta a nejét. ARedditesbeszámoló szerint a férfi egy hónappal később tért vissza Tahitiről: Térden csúszva próbálta visszakönyörögni magát, de az unokatestvérem rendkívül megalázottnak érezte magát. Míg a férje távol volt és partizott, ő visszaküldte a nászajándékokat, köszönőleveleket írt, és szembenézett a következményekkel. A férje csupán azzal védekezett, hogy valójában még nem állt készen, és hogy nyomás alatt érezte magát. A házasságot érvénytelenítették – írta a felhasználó, hozzátéve: rokona azóta újraférjhezment, és már három gyermeke született. Úgy tűnik, a válásával helyet csinált az igazinak az életében. Sosem tudhatod, mi történik a zárt ajtók mögött. Ami kívülről tökéletesnek látszik, az a valóságban teljesen más lehet – zárta gondolatait aMirrorírása szerint.
Eredeti cikk megtekintése →