← Vissza

news.bsdnet.hu

Futam után elájult egy ló a Kincsem Parkban, újra kellett éleszteni

HVG 2026-05-10 18:06
A First Lady névre hallgató hároméves kanca hőgutát kapott. Közvetlenül azután, hogy beért a célba, eszméletlenül esett össze egy ló a Kincsem Parkban – írja aBlikk. A First Lady névre hallgató hároméves kanca már a verseny közben sem volt jól, láthatóan lemaradt a többiektől, de az ájulása még a zsokét is váratlanul érte. A biztonsági előírásoknak megfelelően a pályaszemélyzet fekete paravánnal vette körül az állatot, hogy zavartalanul megkezdődhessen az ellátása. Az állatorvosokból és segítőkből álló, közel tízfős csapat azonnal megkezdte az újraélesztést. A helyszíni tájékoztatás szerint a ló hőgutát kapott és elájult a fizikai megterhelés következtében – írja a lap. Az ellátás közel fél órán át tartott. Az állat állapotát szívmasszázzsal, infúziókkal, jégkockákkal teli zsákokkal és hideg vízzel sikerült  stabilizálni. First Lady végül visszanyerte az eszméletét és a saját lábán tudta elhagyni a turfot. Mindez ráadásul teltház előtt játszódott le, mivel épp most tartották a Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show-t, így a mentőcsapat és persze First Lady is hatalmas tapsot kapott, miután véget ért a dráma. Nyitókép: Kincsem Park. Forrás: Fazekas István – HVG Negyvenévesen az ember elkezdi érezni a halál szagát. De hogy jön ide a TV2 és az új miniszterelnök?
Eredeti cikk megtekintése →