● news.bsdnet.hu

– Azt mondták, legyek apáca. Mert ha valaki nem kívánja a szexet, akkor biztos csak zárdában tud létezni, ugye? Én meg inkább úgy döntöttem, hogy megírom, milyen aszexuálisként randizni ebben a világban, ahol mindenki azt hiszi, hogy a vágy az alapértelmezett, és ha nálad nincs, akkor biztos elromlottál. Pedig nem vagyok elromolva. Csak máshonnan indulok – és néha úgy érzem, mintha rögtön a legnehezebb pályán kezdeném a játékot. Aszexuálisnak lenni nem egyetlen definíció. Ez egy egész spektrum, tele árnyalatokkal, különbségekkel, egyéni határokkal. Mégis, amikor ismerkedem, újra és újra ugyanazokba a falakba ütközöm: fárasztó viccek, megkérdőjelezés, hitetlenkedés. Mintha az identitásom egy rossz poén lenne, amit mások szerint túl komolyan veszek. Pedig az aszexualitás nem arról szól, hogy „nincs hormonod”, vagy „nem találtad meg a megfelelőt”. A spektrumon belül rengeteg minden elfér, és én ezen a spektrumon élek. Az erős szexualis vonzalommal élők nem is tudják, mekkora kincs van a kezükben. A kölcsönös vágy ugyanis sokszor átlendít a kapcsolat eleji nehézségeken. A rózsaszín köd elfed hibákat, különbségeket, bizonytalanságokat. Én ezt soha nem éltem át. Aszexuálisként olyan, mintha egy kapcsolatot rögtön a „level 10”-en kezdenék: amikor már nincs köd, nincs hormonális eufória, csak a valóság. Hirtelen minden apró különbség világít: mit szeret a másik, mit nem, hogyan gondolkodik a világról, milyen az élete. Ha ezek nem illenek össze, nincs mi elfedje. Kamaszkoromban én is tele voltam hormonokkal, mint mindenki más. Mégis, amikor ajánlatokat kaptam, soha nem mentem bele. Én mély kapcsolatra vágytam, nem gyors kielégülésre. Fiatal felnőttként sem volt párkapcsolati tapasztalatom. Anyám egyszer azt mondta: „neked nincs szexuális kisugárzásod”. Lázadtam ellene. Azt hittem, ha lefekszem valakivel, majd „megnyílik bennem valami”. 24 évesen megtörtént, és életem legrosszabb élménye lett. Az utolsó pillanatban meggondoltam magam, de nem tudtam visszalépni. A testem és a lelkem is megsínylette. Nem ettől lettem aszexuális. A történtek csak rámutattak arra, ami addig is ott volt bennem. Sokáig nem mertem újra randizni. Évekig próbálkoztam különböző oldalakon. A hetero fiúk addig-addig erőltették a szex témát, amíg lyukat beszéltek a hasamba. Megpróbáltak meggyőzni, hogy „nem is vagyok aszex, csak nincs tapasztalatom”, de majd ők megmutatják, milyen jó. Nem vitatom, hogy lehet igazuk — de ettől még nem lettek szimpatikusabbak. Az aszexuális társkeresés más, de nem feltétlenül könnyebb. Édesanyám javaslatára kipróbáltam az aszexuális társkeresést is. Ott az első kérdés mindenkinél ugyanaz volt: „te hogy állsz a szexhez?” Értem, miért kérdezik: frusztráltak, és ki akarják szűrni a zaklatókat. De első kérdésnek mégis zavarbaejtő. Ha rosszul válaszolsz, másnap már nem kapsz „jó reggelt” üzenetet. Olyan, mint egy kvízműsor, amire nem lehet felkészülni, de jól kell válaszolni, különben kiestél.„Lehet, hogy engem is kirúgnak?” – Egy állami szférában dolgozó nő vallomása a munkahelyi lojalitásról és a kormányváltásrólVIM– 2026. május 8. –WMN VIM– 2026. május 8. –WMN Volt egy fiú, akivel hetekig beszélgettem. Aszexuális volt, mint én. Azt hittem, ez jó jel. Aztán még a randi előtt közölte, hogy én el fogom hagyni a családomat, mert az olyan romantikus. Hogy északra költözünk egy rönkházba, nagytestű kutyával. Hogy neki szentelem az életemet. A valóságban a randi úgy nézett ki, hogy melegítőben jött, ráncigált boltból-boltba, vett magának csetreszt, a Tropicariumban pedig eltűnt a tömegben, én meg rohangáltam utána, mint egy hiperaktív tízéves után. A randi után ghostolt. Már nem bánom. Lánnyal is ismerkedtem. Vagy hatszor megkérdezte, hogy mernék-e vele kézen fogva sétálni. Mondtam, hogy valószínűleg igen, de helyzetfüggő. A randiig nem jutottunk el. Ő is ghostolt. Volt, hogy lány barátomat hívtam el randira. Volt, hogy tanáromnak vallottam szerelmet. Írtak rám idegenek, szólítottak le utcán, volt rajongói táborom, és van egy zaklató rajongóm is, aki a mai napig követi az életemet. A sok kudarc ellenére még mindig hiszek abban, hogy nekem is kijár a szerelem. Nem adom fel. Aszexuálisként tényleg nehezebb. Kéretlen vicceket kapok arról, hogy legyek apáca, pedig pocsék apáca lennék, mert nem bírom a túl sok szabályt. A végén mindig ugyanoda jutok vissza: miért kell mindent agyonboncolni és kategorizálni? Miért nem lehet egyszerűen figyelni egymásra? Nem feltételezni, nem elítélni, hanem megismerni a másikat? Talán egyszer valaki így fog rám nézni. És én is rá. WMN szerkesztőség Kiemelt kép: Getty Images/Stanislaw Pytel, Unsplash/Universtock