← Vissza

news.bsdnet.hu

Hatalmas világbotrány robbant ki: gyermeksztárból meglepően hamar erotikus tartalomgyártó lett – Így jutott el az OnlyFansig Piper Rockelle

Mediapiac 2026-05-31 05:25
Alig töltötte be a 18. életévét, máris az OnlyFans egyik legsikeresebb új szereplőjének számít Piper Rockelle. A korábbi gyermekinfluenszer azt állítja, hogy a platformon töltött első 24 órájában 2,9 millió dollárt keresett, üzleti menedzsere pedig több mint 40 millió dolláros éves bevételt prognosztizál számára. A látványos pénzügyi siker ugyanakkor sokkal többről szól, mint egy újabb internetes karrier történetéről, hisz felveti a fiatal nők korai szexualizációjának kérdéseit. Piper Rockelle gyakorlatilag egész életét a nyilvánosság előtt töltötte. Háromévesen szépségversenyeken szerepelt, nyolcéves korában pedig édesanyja elkezdett videókat feltölteni róla a YouTube-ra. A slime-készítésről, táncolásról és gyerekes kihívásokról szóló tartalmak hamar népszerűvé váltak. Tízéves korában családja Los Angelesbe költözött, ahol Rockelle köré felépült a „Squad” nevű tartalomgyártó csapat. A videók kezdetben ártatlan gyerekjátékokra és tréfákra épültek, később azonban egyre inkább a kamaszkori vonzalmakat, féltékenységet, első csókokat és szakításokat feldolgozó, félig megrendezett történetek kerültek előtérbe, írta elemző cikkében a The Guardian. A recept működött: Rockelle a 2010-es évek egyik legnagyobb gyermekinfluenszerévé vált, YouTube-on, TikTokon és Instagramon több tízmilliós követőtábort épített ki. A sikert azonban botrány követte. 2022-ben a Squad több egykori tagja pert indított Piper édesanyja, Tiffany Smith és annak akkori partnere, Hunter Hill ellen. A felperesek bántalmazással és kizsákmányolással kapcsolatos vádakat fogalmaztak meg. A jogi vita súlyos következményekkel járt. A YouTube demonetizálta Rockelle csatornáját, amivel egyik napról a másikra megszűnt a család egyik legfontosabb bevételi forrása. A felek végül 2024-ben 1,85 millió dolláros peren kívüli egyezséget kötöttek. Smith és Hill tagadták a vádakat, és nem ismerték el felelősségüket. A botrányból később a Netflix is dokumentumfilmet készített Bad Influence: The Dark Side of Kidfluencing címmel, amely a gyermekinfluenszer-ipar árnyoldalait mutatta be. Rockelle a 18. születésnapja után szinte azonnal bejelentette, hogy elindítja OnlyFans-fiókját. A közösségi médiában visszaszámlálást indított, követői pedig pontosan tudhatták, mikor válik nagykorúvá. A platformon közzétett tartalmak jellemzően nem explicit pornográf felvételek, inkább erotikus hangulatú képek és videók. A fiatal influenszer azonban maga is tisztában van sikerének egyik kényelmetlen összetevőjével. „Azért vagyok ennyire népszerű, mert fiatalnak nézek ki. Most lettem 18 éves, és sajnos sok embernek ez tetszik” – mondta egy TikTok-videóban. A megjegyzés rávilágít arra az etikai problémára, amely az egész történetet körülveszi: Rockelle rajongótáborának jelentős része már gyermekkorától kezdve figyelte az életét. Sok követő végignézte, ahogy a kislányból kamasz, majd fiatal nő lett, méghozzá ugyanazon platformokon, ugyanazzal a folyamatos online jelenléttel. Az influenszer nyíltan beszél arról is, hogy tisztában van a fiatalság piaci értékével. Szerinte az online szórakoztatóiparban létezik egy szűk időablak, amikor a külső megjelenés a legnagyobb bevételt termeli. Emiatt kifejezetten fél az öregedéstől, és úgy érzi, most kell a lehető legtöbbet kihoznia a népszerűségéből. A közösségi média logikája ebben a tekintetben kegyetlenül egyszerű: a figyelem pénzt ér, a fiatalság pedig figyelmet generál. Rockelle szerint napi szinten jelentős nyomást jelent számára, hogy folyamatosan jelen legyen a TikTokon és az Instagramon, hiszen ezek a platformok terelik a fizető előfizetőket az OnlyFans-oldalára. Piper Rockelle története túlmutat egyetlen influenszer karrierjén. A jelenség azt mutatja, hogyan mosódnak el a határok a gyermekkor, a szórakoztatás és a kereskedelmi célú önreprezentáció között, írta a jelenségről joggal kritikusan a The Guardian. Az internetes tartalomgyártás korában a gyerekekből gyakran már korán márkák válnak. Az életük minden mozzanata – a barátságok, a szerelmek, a családi konfliktusok – potenciális tartalommá alakulhat. Amikor pedig ezek a gyerekek felnőnek, a közönség figyelme nem feltétlenül szűnik meg, csupán új formát ölt. Az OnlyFans gyors növekedése szintén társadalmi vitákat gerjeszt. Egyesek szerint a platform lehetőséget ad a nőknek arra, hogy közvetítők nélkül pénzt keressenek saját tartalmaikkal. Mások úgy látják, hogy a rendszer a női test árucikké válását gyorsítja fel, miközben a legtöbb alkotó csak töredékét keresi annak, amit a legismertebb sztárok.
Eredeti cikk megtekintése →