← Vissza

news.bsdnet.hu

Enrique: "Megérdemeltük ezt a győzelmet"; Arteta: "Nem kaptunk meg egy büntetőt" - BL-értékelések

Csak Foci 2026-05-31 08:00
Luis Enrique, a szombaton Budapesten Bajnokok Ligáját nyert Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nagyon nehéz ellenfél volt számukra az Arsenal, amelyet végül sikerült legyőzniük a Puskás Arénában. Mint ismert, a PSG 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után 4-3-ra diadalmaskodott a tizenegyespárbajban, így megvédte címét a legrangosabb európai kupasorozatban. A francia együttes a 2016/17-es Real Madrid óta az első csapat, amelynek sikerült címet védenie a BL-ben, Luis Enrique pedig a harmadik ilyen trófeáját nyerte, 2015-ben ugyanis az FC Barcelona edzőjeként is diadalmaskodott. - Különösen azért volt nagyon nehéz a dolgunk, mert az elején gólt szereztek. Onnantól kifejezetten jól és hatékonyan szűkítették a területet, emiatt nekünk nem volt elegendő helyünk futballozni. A második félidőben ugyanakkor feljavult a játékunk, főleg azután, hogy sikerült egyenlítenünk - nyilatkozott a meccs utáni sajtótájékoztatón Luis Enrique. Az 56 éves spanyol szakember "rendkívüli teljesítménynek" nevezte, hogy egymás után kétszer meg tudták nyerni a BL-t, és többször hangsúlyozta, hogy ezt a sikert a szurkolóik és maga a klub is megérdemli. - A tizenegyeseknél kockáztatnom kellett, amikor kijelöltük a játékosokat, aztán a sorrendet ők egymás között eldöntötték. Azt viszont tudtuk, hogy ezzel nehéz helyzetbe tudjuk hozni az ellenfelet, ilyenkor ugyanis higgadtságra és nyugodtságra van szükség - elemezte a tizenegyespárbaj előtt és közben történteket az edző. Kétségtelen, hogy azzal a csapattal kellett megküzdenünk, amelyik Európában a legjobban végzi el a szögleteket és a szabadrúgásokat. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az egész idényben nyújtott teljesítményünk miatt megérdemeltük ezt a győzelmet. Luis Enrique arra is kitért, hogy a továbbiakban is vannak céljaik, amelyeket majd ősszel konkretizálnak, erősítést pedig egyelőre nem tervez, bár - mint mondta -, lehetséges, hogy szükségük lesz majd néhány új játékosra. - Meglehetősen nehéz olyan futballistákat találni, akik beférnek, beilleszthetők ebbe a csapatba, de egyelőre nem kell sietnünk, mert remek együttesünk van. Most elsősorban ünnepelnünk kell, hiszen történelmet írtunk - jelentette ki Luis Enrique. A finálé legjobb játékosának választott Vitinha arról beszélt, "őrült" szezonjuk volt, és nagyon boldogok, hogy így sikerült zárniuk. A portugál válogatott középpályás hozzátette, a csapategység és az összetartás kiemelkedő náluk, minden egyes futballista mindig hozzá tudja tenni a maga részét a mérkőzésekhez, ezért is tudnak sikeresek lenni. Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője úgy fogalmazott, elsősorban fájdalmat érez, mert csapatával nagyon közel voltak a trófeához. - Tulajdonképpen csak két tizenegyesen múlt, emiatt talán még fájdalmasabb ez a vereség. Nem volt szerencsénk a tizenegyespárbajban, ráadásul a hosszabbításban nem kaptunk meg egy büntetőt. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ebben a sorozatban egyetlen mérkőzést sem veszítettünk a mostani idényben, de sajnos ez sem volt elég a végső sikerhez - foglalta össze gondolatait a 44 éves spanyol szakember. Hozzátette, készültek arra, hogy tizenegyespárbajba torkollhat a találkozó, és ezúttal azért Gabriel volt az ötödik lövő, mert azok, akik általában be szokták tölteni ezt a szerepkört - Bukayo Saka, Kai Havertz, Martin Ödegaard -, már nem voltak pályán. - Sajnos a tizenegyeseknél nem voltunk annyira precízek, mint ők. De gratulálok a PSG-nek és Luisnak, szerintem jelenleg a világ legjobb csapata az övék, fantasztikus, amire képesek akkor, amikor náluk van a labda. Persze mi nem terveztük, hogy keveset fogjuk birtokolni a labdát, de mégis ez történt - fogalmazott Arteta. A tréner úgy vélekedett, fel kell dolgozniuk azt a fájdalmat, amelyet az elveszített BL-döntő miatt éreznek, és aztán higgadtan áttekinteni, hogy ebből hogyan tudnak építkezni és fejlődni. - A szurkolóink miatt akartuk nagyon megnyerni a BL-t az angol bajnoki cím után, mert úgy még nagyobb ünneplés lett volna vasárnap Londonban. Ráadásul a drukkereink megérdemelték volna ezt, hiszen akkor is kitartottak mellettünk, amikor nehezebb pillanataink voltak - nyilatkozott a szakember. (MTI) Pörögnek a hírek az átigazolási piacon, kövesd a csakfoci.hu folyamatosan frissülő átigazolási rovatát, ahol minden fontos információt azonnal megtalálsz - KATTINTS! https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/eto-borbely-utan-ket-ujabb-magyar-kulcsember-tavozhat-mutatjuk-hol-folytathatjak
Eredeti cikk megtekintése →