Csintalan már fasisztázik, retteg Orbántól a bukfenckirály
Mandiner
2026-05-11 04:57
A gumigerincű átváltozóművész rémeket lát.
„Csintalan Sándor a Facebook-oldalán kezdett rettegésbe Orbán Viktor miatt. Igazi partizánként most is a sötétben bujkáló, gaz fasisztákat üldözi. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Orbán fasiszta revansot szervez, amit meg kell akadályozni.
»Magyarok! Győzött a köztársaság. Most jön a neheze. Meg is kell tudnunk védeni. Orbán már a fasiszta revansot szervezi… Rajtunk is fog múlni, hogy sikerül-e neki. Ez nem csak Magyar Péteren és kormányának teljesítményén fog múlni, de rajtunk is…«
Csintalan kiadta az ukázt: éberség, elvtársak!
Többször leírtuk már, de ismét érdemes felidézni, hogy a baloldali megmondóember érdekes pályaívet tudhat magáénak. Pilhál György remekül tűzte a tolla hegyére korábban a köpönyegforgatásait. Mint írta, a KISZ-évek után az MSZMP-ben, majd a szociáldemokratáknál kavart. Némi szakszervezeti ügyeskedés után az MSZP-t nézte ki magának, pár évvel később már ő volt a párt ügyvezető alelnöke. Horn Gyula győzelme hallatán bukfencet vetett a Hősök terén, ettől nyomban népi hős lett, munkásszülők parasztgyereke. 2002-ig tartott a proletárszerep – ekkor ráébredt, hogy ő valójában szolid polgár. Innentől kezdve Orbán-hívő (2005-től már betelefonálós műsort vezet a Hír TV-ben). 2015-ben átpártolt az O1G-zős Simicskához, aki ekkortájt a Jobbikot patronálta. Majd ismét az MSZP következett a sorban. Ma természetesen szocialistaként Magyar Pétert imádja ájultan.
Csintalaneszement kirohanásával nem is foglalkoztam volna, ha a szavai nem példáznák tökéletesen, hogy Orbán Viktornak miért kell maradnia a politikai életben. Hiszen ha a balos megmondóemberek, Dull Szabolcstól, a komplexusos, újabban a volt miniszterelnököt alpári módon leelmebetegező Dévényi Istvánon át, egészen Csintalanig ennyire félnek, rettegnek tőle, akkor nem vitás, hogy neki oroszlánrészt kell vállalnia a Fidesz megújulásában.”
Ezt is ajánljuk a témában
„Köszönöm! Majd tíz napig gondoskodtak rólam” – írta a műsorvezető.
Nyitókép: YouTube-képernyőkép
Hol marad a vízió, és mi lesz a nagy ígéretek teljesítésével? Kovács András írása.
Maradok abban a budai házban, ahol a gyermekeim otthon vannak.
Ducsay Zsuzsanna Ruff Bálint minisztériumában látja majd el feladatait.
Dornfeld László szerint ez a lépés egyelőre nem tűnik többnek egy hangzatos politikai intézkedésnél, és még belső feszültségeket is okozhat a kabineten belül.
Honnan az indulat? Honnan ez a kielégíthetetlen vágy az elégtételre?
A köztársasági elnök soha semmiben nem akadályozta Magyar Pétert.
Az új kormány tagjai letették a hivatali esküjüket, holnaptól el kell kezdeniük dolgozni.
Az Elle Fanning főszereplésével készült Margo bajban van tökéletes példája annak, hogy lehet megtölteni tartalommal egy nem túl nívós bestsellert.
Európában hárommillióan, Magyarországon 251 ezren élhettek volna tovább.