● news.bsdnet.hu

Megdöbbentő interjút közöl a The Insider egy hölggyel, aki saját állítása szerint két évig dolgozott egy szentpétervári laboratóriumban különböző idegmérgek, többek között a novicsok fejlesztésén. A monológban az a megdöbbentő, hogy a mérhetetlenül veszélyes tevékenységet nem valahol a messzi tajgában végezték, hanem egy világváros kellős közepén – persze a novicsok nem biológiai, hanem vegyi fegyver, de egy esetleges szivárgás így is beláthatatlan következményekkel járhatott volna. (Képünk illusztráció) Az írás kicsit eltér az itt (és tőlem) megszokottaktól, ugyanis nagy része egyes szám első személyben hangzik el, de kár lett volna átalakítani – a másik eltérés az lesz benne, hogy most nem a saját megjegyzéseim fognak benne szerepelni, én inkább a végén összegzem amit láttunk, hanem a The Insider orvosszakértőjének avatott meglátásai, ezeket külön jelzem is majd. Nos, akkor lássuk, milyenek egy vegyi fegyver-fejlesztő unalmas, szürke hétköznapjai. A The Insider kiderítette, hogy Oroszországban egy szentpétervári gyógyszeripari vállalat tevékenységének leple alatt végeztek vegyi fegyverekkel kapcsolatos kísérleteket. A titkos kísérleteket a Silver Farm Kft. neve és tevékenysége fedésében (ebben a névben van némi szójáték, az orosz eredeti egyértelműen „farm”-ot ír, de a tevékenységből adódóan a nemzetközi „pharma” kifejezésre kíván utalni) a Leszoparkovaja utca 4. szám alatt rejtegették. Ugyanezen a címen jegyezték be 2015-ben a Védelmi Minisztérium Katonai Orvostudományi Kutatóintézetét, amelyet Szergej Csepur vezet – ő az antikolinészteráz mérgek szakértője, amelyek közé a novicsok is tartozik. Az illető tanácsadóként évekig segítette a GRU 29155-ös katonai egységének tagjait, akik novicsokkal mérgezték meg Szergej Szkripalt és Jemeljan Gebrevot. A laboratórium működéséről Nagyezsda Zavjalova mesélt, aki 2012–2014 között ott dolgozott fiatal (junior) kutatóként. Többek között elmesélte, milyen anyagokat teszteltek állatokon, beszélt a „titkos bőröndökkel” érkező katonákról, valamint arról, hogyan hamisították meg a kísérletek eredményeit a megfelelőnek tűnő eredmények kedvéért. „ Azt hittem, egy gyógyszeripari cégnél fogok dolgozni” A nevem Nagyezsda Szaveljeva (lánykori nevemen Zavjalova), 37 éves vagyok. 2012-től 2014-ig az „IFK Silver Farm” Kft.-nél dolgoztam fiatal kutatóként. Amikor csatlakoztam a szervezethez, azt mondták, hogy vegyi támadások esetére fejlesztenek ellenmérgeket. Véletlenül kerültem oda. Állatorvosnak tanultam, és korábban állatorvosi rendelőkben dolgoztam asszisztensként, de felmondtam, mert nagyon keveset fizettek. Egy ideig otthon maradtam, majd a férjem az Avito oldalon talált egy hirdetést arról, hogy ennél a cégnél titkárt keresnek. Amikor megtudták, hogy állatorvos vagyok, felajánlották, hogy legyek náluk junior kutató. Az interjút már nem is a titkárságon tartották, hanem a Leszoparkovaja utca 4. szám alatt. Munkaidő után érkeztem oda. Mihail Judin fogadott. Amennyire megértettem, ő nem a „Silver Farm”-hoz tartozott, hanem a Sz. M. Kirov nevét viselő Katonai Orvostudományi Akadémiához, és más katonai kutatásokat vezetett. Mihail röviden bemutatta nekem a második emeletet. Megmutatta, hol vannak a berendezések, hol állnak a kromatográfok, hol adják be a gyógyszereket, hol találhatóak a laboratóriumi helyiségek. Gyorsan átnézte a diplomáimat – nem mutatott irántuk különösebb érdeklődést. Ahogyan leírta a rám váró munkakör feladatait, rájöttem, hogy boldogulni fogok. Lényegében azt várták tőlem, hogy állatokkal dolgozzak, készítményeket keverjek és injekciókat adjak. Egy állatorvos ért az ilyesmihez. Ezzel véget ért az interjú, és azt mondta, hogy várnak rám az első munkanapon. Hétfőn kezdtem dolgozni. Az első munkanapomon Svetlana Szubbotina asszisztensének osztottak be – ő volt a vezető kutató. Egy ideig vele dolgoztam, de a vezető kutatók főleg cikkek, tanulmányok írásával foglalkoztak. Cikket írni nem tudtam, ezért gyakran ültem tétlenül. Ezután kezdtek bevonni a junior kutatók munkájába, akik állatkísérleteket végeztek. Eleinte csak segítettem – tartottam az állatokat. Később fokozatosan megmutatták, hogyan kell elkészíteni a gyógyszerkészítményeket. Közvetlen felettesem Alekszandr Nyikiforov volt. A többiek jogi szempontból nem voltak feletteseink, viszont de facto a csapatban lévő összes férfi felettesnek számított számunkra, fiatal kutatók számára. Ha valaki segítséget kért, nem lehetett visszautasítani. Nyikiforovon és Judinon kívül az akadémia katonai szekértői is kaptak egy külön irodát: Nyikolaj Vengerovics, Igor Ivanov, Mihail Tyunin és Ivan Fatejev. Ők is publikáltak cikkeket. Néha egyikük-másikuk önállóan, segítség nélkül kísérletezett. Néha olyan emberek is bejöttek a laborba, akik nem a „Silver Farm” alkalmazottai voltak. Azok közül, akikre jól emlékszem, az egyik Vlagyimir Bykov volt. Néhányszor bejött hozzánk, majd feleségül vette Anna Kurpjakovát, a vezető tudományos munkatársat, aki ezután Anna Bykova néven szignálta a későbbi cikkeit. Amennyire tudom, Bykov a Kirov Akadémiához tartozott, és meglehetősen magas beosztásban dolgozott. Főleg Nyikiforovval tartotta a kapcsolatot. Néha jöttek hozzánk idősebb férfiak is. Soha nem mutatkoztak be, senki sem magyarázta el, kik ezek. Egyszerűen végigmentek a folyosón Nyikiforov irodájába, majd elmentek. A The Insider nyomozásából származó fotók alapján az egyikük Szergej Csepur volt. A céget gyógyszeripari vállalatnak nevezték, de mi nem gyógyszergyártással foglalkoztunk. Egyszer láttam, ahogy egy másik csapatból származó kollégám valamilyen anyagokat kevert össze. Megkérdeztem, mit csinál, és azt válaszolta, hogy valamilyen gyógyszert fejlesztenek. Ezzel nem a mi csoportunk foglalkozott, hanem Anna Bykova (Kurpjakova) csapata. Neki két beosztottja volt, és külön dolgoztak tőlünk. „ Nektek nem is kell tudni, mi van a főépületben” A közös kapun keresztül léptünk be az épületbe. Ott forgóajtók voltak, a belépés kártyával történt. Amikor bementünk, leadtuk a kártyát, amikor elmentünk, visszakaptuk. Amennyire tudom, az egész komplexumnak csak egyetlen kapuja volt. Nem tudtam, mi található a főépületben. Ott mindig sok autót és embert láttam. Télen az odavezető utakat mindig megtisztították. Volt egy nagy kapu, ahová néha behajtott valamilyen jármű. Ez a nehéz, rácsos kapu mindig zárva volt. Egyszer Innával, egy junior kutatóval sétáltunk, mögöttünk pedig Igor Ivanov jött. Megkérdeztem Innát, mi van abban az épületben. Azt mondta, nem tudja. Ekkor Igor hátulról azt mondta: „Nektek nem is kell tudnotok.” A „B” épületben dolgoztunk. Az épület nem tűnt modernnek. Az első és a második emeletet nagyon régen, még a szovjet időszakban újíthatták fel – erre utalt, hogy barna-zöld-szürke színekre volt festve. Talán csak a kromatográf volt az egyetlen új berendezésünk. A harmadik emelet azonban teljesen más volt. Ott már modern volt a berendezés: világos volt, tiszta, és jó elszívók működtek náluk. A második emeleten öt laboratóriumi helyiség volt. Mi főleg kettőben dolgoztunk – a kicsiben és a nagyban. Azok a kollégák, akik Anna Bykovával (Kurpjakovával) dolgoztak, a másik két laboratóriumban folytatták a kísérleteket. Az ötödik helyiség többnyire üresen állt. Volt még egy labor a harmadik emeleten, és két helyiség az elsőn, ahol mi is dolgoztunk néha. A labor, ahová én voltam beosztva, meglehetősen átlagosnak tűnt. A kis helyiségben két elszívó volt, szekrények álltak a falak mentén, asztalok voltak középen, ahol a patkányok ketrecei álltak. A nagy laborban már voltak állványok is a patkányok kalitkái számára, hogy ne kelljen minden alkalommal cipelni őket. Az épületünk fennmaradó részében állatokat tartottak. Ott két laboráns dolgozott, akik a patkányokkal foglalkoztak: átvették őket, csoportokat alakítottak ki belőlük, és elhozták nekünk őket a laboratóriumokba. Valamiért a patkányokat mindig az utcán keresztül szállították. Csak egyszer láttam, hogy Igor valami belső ajtót használt. Egyébként ezek az ajtók mindig zárva voltak. A „B” épületben valamiféle radiológiával és sugárzással kapcsolatos dolgokkal foglalkoztak. Egyszer bementem oda, már nem emlékszem, miért. Csak az ott dolgozó fehér köpenyes nőkre emlékszem, olyanok voltak, mint nálunk. A többi épületben viszont soha nem jártam. Párszor elmentünk két másik laboratóriumba. Nem tudom, mennyire álltak kapcsolatban ezek a „Silver Farm”-mal. Nem magunktól jutottunk el oda, katonák vittek minket személyautókkal, ezért nem tudtam a pontos címüket. Most már sikerült kiderítenem, hogy az egyik laboratórium a Szuvorovszkij prospekt 65/B alatt volt. Oda azért jártunk, mert ott, amennyire értesültem róla, nem voltak olyan alkalmazottak, akik tudtak volna inhalációt végezni. Nem voltak meg az ehhez való készülékeik sem, mert mi a saját inhalációs felszerelésünkkel mentünk oda. A cég hivatalos címén – ez az Indusztrijálnij sugárút 45A, 216-os iroda – én csak akkor jártam, amikor kiléptem és átvettem a munkakönyvemet. Ez egy szokványos négyemeletes irodaház. Ott csak titkárnők és a könyvelők dolgoztak. „ A kísérlet lényege az volt, hogy az ellenszer ne hasson” Gyakorlatilag minden nap folytak kísérletek. Mi csak patkányokkal dolgoztunk. Őket a viváriumban tartották, a Leningrádi területen lévő „Rappolovo” tenyészetből hozták őket. Emlékszem, hogy a viváriumban voltak nyulak is, és néha egerek is megjelentek, de velük a vezető kutatók foglalkoztak. Egyszer arról is szó volt, hogy lesznek majmaik is, de amennyire megértettem, velük nem ebben az épületben kísérleteztek. A patkányokon végzett kísérletek általában nagyon hasonlítottak egymásra. Vettünk egy bizonyos számú állatot, főleg hímeket, körülbelül 200 grammosakat. A kísérletek előtt egy ideig nem etettük őket. Ezután a patkányokat csoportokra osztottuk. Volt egy kontrollcsoport, amelyet egyáltalán nem kezeltek, és a többi csoport, amelyeknek ellenszereket vagy különböző gyógyszeres anyagokat adtak be. A hatóanyagokat vagy inhalációval, vagy intramuszkulárisan kapták meg. Mindent egyszer adtunk be: először a hatóanyagot, majd körülbelül 10–15 perc múlva a gyógyszereket. Ezt követően megfigyelték a klinikai tüneteket: hogyan viselkedik az állat, mennyi idő múlva kezdődnek a görcsök, mikor következik be a halál, és így tovább. A főbb tünetek a különböző intenzitású görcsök és a tüdőödéma voltak. Az állatok fulladozni kezdtek. Előfordult a nyálkahártyák elszíneződése is.* * A The Insider szakértőjének megjegyzése: A kolinészteráz-gátlók csoportjába tartozó idegparalízis-keltő anyagokkal, köztük a novicsokkal történő mérgezés esetén úgynevezett kolinerg toxidrom alakul ki – olyan állapot, amelyben az idegrendszer elveszíti a szervezet működésének irányítására való képességét. Klinikailag ez izomrángásokkal (görcsökkel), bőséges nyál- és izzadságkiválasztással, könnyezéssel, lassú szívveréssel, a pupillák hirtelen összehúzódásával nyilvánul meg. Tüdőödéma alakul ki, ami légzési elégtelenséghez vezet. Azonnali segítség hiányában a halál légzésleállás miatt következik be. Folytak más kísérletek is. Például vizsgálták az állatok reakcióját az elektromos áramra. Egy másik kísérlet vízzel zajlott: patkányokat merítettek tiszta vízbe, és figyelték, mennyi ideig tudnak a vízben maradni. Így vizsgálták, hogy az állatok mennyire válnak többé-kevésbé ellenállóvá bizonyos anyagok hatására. Az állatok különbözőképpen pusztultak el. Néhányan pár óra alatt, mások körülbelül 36–48 óra alatt, néha pedig még ennél is később. További szakértői megjegyzés: a novicsok-mérgezés után egy salisbury padon megtalált Szkripalék esetében rendkívül összehúzódott pupillákat, szünet nélküli hányást, szájhabzást és eszméletvesztést figyeltek meg. Mindkettőjüket lélegeztetőgépre kapcsolták, és gyógyszeres kómába helyezték. Alekszej Navalnijnál a tünetek perceken belül jelentkeztek: erős izzadás, hányás, eszméletvesztés közvetlenül a repülőgépen. Omszkban légzési elégtelenséget diagnosztizáltak nála és már az első órákban intubálták. Ezután mély kómát, lassú szívritmust és szűk pupillákat állapítottak meg. A berlini Charité klinikán a kolinészteráz – az idegek és az izmok közötti jelátvitelért felelős enzim – teljes gátlását is kimutatták. Csak a tizenkettedik napon kezdett önállóan lélegezni. Az összes ilyen kísérlet közül, amelyeket két éven át végeztünk, volt néhány olyan, ahol előre vártuk a kívánt eredményt. Nem abban az értelemben, hogy a katonák bejöttek és egyenesen megmondták, mire van szükség – inkább valamelyik munkatársunk szólta el magát arról, hogy pontosan mit kér a megrendelő. Például azt, hogy a tesztcsoportnak meg kellett halnia. A kísérlet célja az volt, hogy az ellenszer ne működjön. Ugyanakkor mi magunk semmilyen módon nem tudtunk befolyásolni a kimenetelt. De ha valamelyik állat elpusztult, és tudtuk, hogy feltételesen, „el kell pusztulnia”, senki sem mentette meg. Bizonyos kísérletekben éppen ellenkezőleg, az állatnak túl kellett élnie, és meg is mentették. Például a vízzel végzett kísérletekben, ahol az állóképességet vizsgálták. Amikor a patkányok elkezdenek fulladozni, kiemeltük őket. Pontosan emlékszem, hogy szándékosan hamisítottuk ilyenformán az eredményeket. Az év végére már főleg az adatok feldolgozásával foglalkoztunk: leírtuk a kísérletek eredményeit, összegeztük a számokat, jelentéseket fogalmaztunk és tudományos cikkeket készítettünk elő publikálásra. A nevem nem szerepelt a cikkekben, mert nem én írtam őket, de néha bevontak az anyagok előkészítésébe. Cikkeket kellett keresni az interneten, saját szavainkkal átfogalmazni őket, vagy angol nyelvű külföldi publikációkat keresni és azokat oroszra fordítani. Inkább az adatokkal dolgoztam – beírtam az eredményeket az Excelbe, kiszámoltam a kísérletek mutatóit. Mindezt munkahelyi pendrive-okon tároltuk. Haza is vihettük őket. A felmondás után még egy ideig megvolt nekem az egyik ilyen pendrive, de aztán kidobtam. Nekem nem volt közöm semmiféle titokhoz. Bár egyszer szóba került, hogy szükséges volna valamilyen biztonsági engedélyt szereznem – nem túl magas szintűt. De soha nem értettem, milyen előnyei lennének ennek, és nem is foglalkoztam vele, mert nem akartam lemondani a külföldi utak lehetőségéről. Jöttek a katonák a „titkos bőröndökkel” – aztán megjelentek a kísérleti állatok Leggyakrabban nem is tudtam, és nem is érdekelt különösebben, hogy pontosan milyen anyagokat adnak be az állatoknak. Magam nem készítettem mérgeket, csak gyógyszerekből kevertem oldatokat. Ezzel a junior kutatók foglalkoztak. Soha nem láttam, hogy mérgező anyagokat készítettek volna előttem. Valószínűleg vagy valahol tárolták őket, vagy a katonák hozták be. Időnként elmentek valahova a kis táskáikkal – mi egymás között „titkos bőröndnek” neveztük őket –, majd visszatértek, és valamilyen új anyagok voltak náluk. Svetlana Szubbotina, ha jól emlékszem, szománnal dolgozott. Ez már egy teljesen más szint volt. Hallottam a szarinról is, de mi magunk nem dolgoztunk vele – azt hiszem, ezzel is a vezető tudományos munkatársak foglalkoztak. Amennyire emlékszem, klórt, klórpikrint, foszgént és ammóniát használtunk. A klórpikrin-kísérleteket egy nagy laboratóriumban végezték, de lényegében alig különböztek a többitől. Gyakorlatilag minden kísérletben folyamatosan használtuk az atropint, mint ellenszert – ezt állandóan hígítottuk.* * Újabb szakértői megjegyzés: az Oroszország által esetlegesen alkalmazott klórpikrin használatát a 2022. márciusi kijevi tárgyalásokkal hozták összefüggésbe: a találkozó után Roman Abramovics üzletember, Rusztem Umerov, a Verhovna Rada képviselője és egy másik orosz üzletember kémiai mérgezésre utaló tüneteket észleltek magukon. A The Insider által megkérdezett szakértők, akik beszéltek az érintettekkel, klórpikrin alkalmazását feltételezték. Nagyon gyakran felbukkant nálunk az „acetilkolin-észteráz” szó. Folyamatosan jelentek meg cikkek erről a témáról. Még arra is emlékszem, hogy mindig angolról fordítottam az ezzel az enzimmel kapcsolatos anyagokat. Ráadásul a cikkek fordítására a katonaság kért fel, ezért úgy tűnik számomra, hogy ezekkel a kutatásokkal főként ők foglalkoztak. Később megtudtam, hogy a törvény szerint az ilyen veszélyes anyagokkal végzett kísérletek nagy részét kizárólag katonáknak szabad végezniük, mégpedig olyanoknak, akiknek már vannak gyerekeik. A civil nők pedig elvileg sohasem vehettek volna részt ilyesmiben. Ez nagyon zavart. Annál is inkább, mert nem volt semmiféle rendes védőfelszerelésünk – csak a köpenyek, amelyeket magunk vásároltunk, meg a kesztyűk és az elszívók. A szellőzők rosszul működtek. Ezt a klórral való munka közben vettem észre: a kezelés után a klórszag a helyiségben maradt. Egyáltalán nem akartam klórmérgezést kapni. Ott pedig voltak ennél komolyabb anyagok is, amelyeknek talán egyáltalán nem is volt szaga. Egy bizonyos ponton rájöttem, hogy az egészségem fontosabb egy alulfizetett munkánál. Kevés volt a bér – mindössze 22 ezer rubel. Nem volt mit vesztenem, ezért úgy döntöttem, hogy kilépek. Nyikiforov megpróbált rábeszélni, hogy maradjak, de azt mondtam, hogy mindenképp el akarok menni. Akkor kaptam két hét felmondási időt, ahogy a törvény előírja. Nyugodtan ledolgoztam, és elmentem. „ Nem is tudtam, hogy egy katonai létesítményben dolgozom” Gyakorlatilag a semmire mondtam fel. Egy ideig otthon maradtam, aztán rövid ideig repülőgép-mosóként dolgoztam a repülőtéren. De ott csak egy hónapig maradtam, mert még kevesebbet fizettek. Utána sokáig nem dolgoztam, majd miután 2022-ben kitört a háború Ukrajnában, a férjemmel együtt elhagytuk Oroszországot. Külföldön viszont szükségem volt további információkra a korábbi munkáimról. A férjem elkezdett az interneten utánajárni a Silver Farmmal kapcsolatos információknak, és látta, hogy 2025-ben bezárt. Rábukkant egy bírósági ügyre is, amely Bykovhoz és Nyikiforovhoz kapcsolódott. Megkérdezte, ismerem-e őket. Azt mondtam: „Természetesen. Nyikiforov a főnököm volt, Bykov pedig az ő főnöke.” Így fokozatosan elkezdtünk egyre többet kideríteni, és rájöttünk, hogy a „Silver Farm” a Katonai Orvostudományi Kutatóintézet része volt, amely mérgező anyagok fejlesztésével foglalkozott, többek között a novicsokkal is. Ez engem sokkolt. Hiszen én azt sem tudtam, hogy tulajdonképpen egy katonai létesítményben dolgozom. És azt hiszem, a többi junior kutató, akikkel együtt dolgoztam, szintén ilyen tudatlanságban élt. De biztos vagyok benne, hogy a senior kutatók többet tudtak – ők már más, komolyabb anyagokkal dolgoztak, cikkeket írtak, és nekünk semmit sem mondtak el.* *Alekszandr Polupan orvos szakértői megjegyzése: Alekszandr Polupan orosz orvos, aneszteziológus-reanimátor, aki részt vett Alekszandr Navalnij megmentésében, miután 2020-ban Omszkban novicsokkal megmérgezték. Klinikai tünetek és ellenszerek A görcsök és a tüdőödéma nagyon jellegzetes klinikai tünetek minden organofoszfát, minden kolinészteráz-gátló esetében. Akár novicsokról van szó, akár más háztartási organofoszfátokról – a klinikai tünetek összességükben megegyeznek. Ami az idegparalízist okozó anyagok ellenszereiként általában alkalmazott szereket illeti, lényegében két fő gyógyszercsoportot lehet megkülönböztetni. Az első az atropin, amely az M-kolinreceptorok (a belső szervek és mirigyek működéséért felelős receptorok) blokkolásával csupán a tünetek egy részét szünteti meg. Segít megelőzni a bradicardia (veszélyes szívritmus-lassulás) és a bronchoreia (túlzott folyadék- és nyálkakiválasztás a hörgőkben) okozta halált, amikor az áldozat szó szerint fulladozni kezd a váladéktól. A második csoport az oximok, például a pralidoxim. Ezek már a kolinészteráz reaktivátorai – olyan gyógyszerek, amelyek megpróbálják kiszorítani a mérgező anyag molekuláját az enzimhez való kötődéséből, és helyreállítani magának az enzimnek a működését. Ennek köszönhetően az acetilkolin felhalmozódása megszűnik, és csökkennek az ideg-izom átvitel zavarának hatásai, amikor mérgezés esetén az ideg-izom szinapszisok állandó izgalmi állapotba kerülnek: az izmok először folyamatosan összehúzódnak, majd megbénulnak. Pontosan emiatt alakul ki légzésleállás, amely az ember vagy a laboratóriumi állat halálát okozhatja. És ha az oximok hatnak, akkor minden tünetre pozitív hatással lesznek, ellentétben az atropinnal, amely csak részben hat. Ha a Silver Farmnál valóban a különböző molekulák hatékonyságát vizsgálták az antidotum-terápia szempontjából, akkor valószínűleg oximokról volt szó, és nem atropinról. Az atropinra a terápia részeként van szükség, hogy megszüntessen egy sor tünetet, de nem hat a neuromuszkuláris átvitel zavaraira, ott más típusú receptorok működnek. Magának a használatának a ténye inkább azt támasztja alá, hogy pontosan a kolinészteráz-gátlók csoportját vizsgálták. Az oximok hatékonysága viszont valóban a konkrét molekulától függ: a novicsok egyes változatai jobban, mások kevésbé vagy egyáltalán nem szoríthatók ki. Lehet, hogy éppen ezt próbálták kideríteni – az érdekelte a kutatókat, hogyan lehet olyan vegyületeket létrehozni, amelyek ellen a szokásos oximterápia kevésbé hatékony. Szívóssági tesztek A patkányok vízben való kitartását vizsgáló kísérletek valószínűleg olyan anyagok tanulmányozásához kapcsolódnak, amelyek vagy a kitartás növelésére, vagy éppen ellenkezőleg, az akarat elnyomására hatnak. Ilyen jellegű kutatások valóban folytak: azt vizsgálták, hogy az állat mennyi ideig próbál meg küzdeni az életéért, mielőtt feladja az ellenállást és elkezd megfulladni. Ezek lehettek sportolóknak szánt doppingkészítmények, vagy katonáknak szánt pszichotróp szerek. De a mérgező anyagokhoz és a kolinészteráz-gátlókhoz ennek valószínűleg nincs köze. Klórpikrin, szarin és szomán A klórpikrin, a szarin és a szomán mind elég régi és alaposan kutatott mérgező kemikáliák. Nem teljesen világos, hogy pontosan mit próbáltak a Silver Farmnál az állatokkal – megölni őket, vagy éppen ellenkezőleg, kidolgozni a megmentésük módszereit. Ezért nehéz megmondani, hogy egyáltalán mi újat próbálhattak megtudni ezekről az anyagokról. A késleltetett halál jelensége Ha viszont a késleltetett halál előidézéséről van szó, akkor valószínűleg valamilyen más mérgek csoportját vizsgálták, nem pedig az organofoszfátokat. Az idegparalízis-keltő anyagok lényege éppen abban rejlik, hogy gyorsan okozzanak légzési zavart: az ember légzése leáll, és azonnali segítség nélkül gyakorlatilag azonnal elpusztul. Ugyanakkor az ismert mérgezési esetek alapján okunk van feltételezni, hogy az orosz titkosszolgálatok más típusú mérgeket is használhatnak, amelyek más hatásmechanizmussal rendelkeznek. Például olyan anyagokat, amelyek hepatotoxikus hatással bírnak, vagyis a májat károsítják. Nem tudjuk, pontosan milyen vegyületekről lehet szó, de van néhány olyan eset, amely a közvetett jelek alapján mérgezésnek tűnik. Ilyen helyzetekben már késleltetett halálozásra lehet számítani, amikor a súlyos következmények és a halál nem azonnal, hanem néhány nap múlva jelentkeznek. Mindent összevéve tehát a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy a történet nagyon ijesztő és nagyon orosz. Rendben van, magát a novicsokot nem a Silver Farm gyártotta, ők csak tesztelték, de látjuk, miféle munkafegyelem uralkodott a cégnél, milyen körülmények közepette dolgoztak: az a csoda, hogy nem került ki így vagy úgy egy nagyobb adag idegméreg, ami hatalmas pusztítást végezhetett volna abban az öt és fél milliós városban. Az, hogy az alkalmazottak nem is sejtették, miszerint katonai létesítményben dolgoznak, lehet igaz is abból a szempontból, hogy az orosz hadiipar és az orosz katonai fejlesztések nagy része tulajdonképpen magánvállalkozások kezében van, amelyeket az állam lát el feladatokkal – és hát a hadititok megőrzésének is az a legjobb módja, ha látszólag nem is titkoljuk. A régi szovjet vicc jut az ember eszébe: - Szia Ványa, nem láttalak huszonöt éve, hogy vagy? - Szia, Szása, jól, a Lada-gyárban dolgozom, nézd csak, itt is áll a kocsim! Te hol dolgozol most? - Én az IZS motorkerékpár-gyárban. - Az is szép! És hol áll a motorod? - Sehol. - Hogyhogy? Huszonöt év alatt nem tudtál kihozni minden szükséges alkatrészt egy motorhoz? - Ötször is kihoztam, mindent, ötször! - És? - Mikor összeraktam, mindig T–72-es lett belőle! Ilyenformán annak örülhetünk, hogy sem Nagyezsda, sem a munkatársai nem hoztak ki semmi izgalmasat a munkahelyükről. Mindenesetre izgalmasan fejlesztik Oroszhonban a vegyi fegyvereket. Mondhatni, a szovjet hagyományok szellemében. Szele Tamás