← Vissza

news.bsdnet.hu

Kezükben a világ sorsa: Kínába látogat a héten Donald Trump

Mandiner 2026-05-11 05:24
Zajlik a világ újrafelosztása, létfontosságú a két vezető egyeztetése, hogy elkerüljük a legrosszabbat. Hivatalosan 2017 óta nem járt Kínában amerikai elnök. Donald Trump amerikai elnök május 13. és 15. között látogatást tesz Kínában Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására – jelentette be hétfőn a kínai külügyminisztérium szóvivője. Trump lesz az első amerikai elnök 2017 óta, aki hivatalos látogatást tesz Kínában. A republikánus politikus korábban már utalt a kínai útra, Peking azonban eddig nem közölt részleteket. Trump eredetileg március végére tervezte az utazást, de azt az iráni háború miatt elhalasztotta. Trumpés Hszi legutóbb tavaly októberben találkozott személyesen a dél-koreai Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján. Elemzők szerint a tárgyalások középpontjában várhatóan az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus áll majd. A két ország közötti vámintézkedések és exportkorlátozások az elmúlt évben jelentősen visszavetették a kétoldalú áruforgalmat, és kedvezőtlen hatással voltak a világgazdaságra is. A megbeszélések napirendjén szerepelhet továbbá a közel-keleti helyzet, valamint Tajvan kérdése is. Ezt is ajánljuk a témában Pedig az Egyesült Államok még engedményeket is tett, de úgy tűnik, hiába. (MTI) Nyitókép: ROMAN PILIPEJ, tulajdonos: MTI/MTVA Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét. Egyesült Államok vállalt garanciát a megállapodás végrehajtására. Pedig az Egyesült Államok még engedményeket is tett, de úgy tűnik, hiába. Lengyelország kész lenne több amerikai katonát fogadni, de Donald Tusk miniszterelnök szerint Varsónak nem szabad szövetségeseitől „elcsábítania” a csapatokat. Az amerikai elnök reméli, hogy hamarosan végleg lezárhatják a háborút. Amerikát és Európát nemcsak az Atlanti-óceán választja el, hanem az egyre szaporodó érdekkülönbségek is. Egyesült Államok vállalt garanciát a megállapodás végrehajtására. Magyar Péter e kérdésben megütött hangja sajnos folytatása a sértegetésekre építő destruktív politikai kultúrának. Kérdés, nem úszik-e el pártelnöksége is.
Eredeti cikk megtekintése →