← Vissza

news.bsdnet.hu

A betegség tüneteit mutatta a hantavírussal fertőzött Hondius egyik evakuált és hazaszállított utasa

Blikk 2026-05-11 05:22
Egyre komolyabb figyelem övezi a hantavírus miatt evakuált óceánjáró utasait, miután az egyik hazaszállított utasnál tünetek jelentkeztek. Csorba Anita Newsroom újságíró Ezeket látta már? A Hondius nevű holland óceánjáróróltöbb mint 150 utast és legénységi tagot evakuálnak, miután a WHO több, megerősített hantavírusos esetet is azonosított, köztük haláleseteket is. A művelet első szakasza már lezárult: nyolc repülőgéppel közel száz embert szállítottak el Teneriféről, a többieket a következő napokban viszik haza különböző országokba. Az utasok szigorú védőintézkedések mellett, csoportokban hagyhatták el a hajót, majd karanténba kerültek. A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy egy Franciaországba tartó repülőgépen az egyik utasnál tünetek jelentkeztek. Emiatt az összes vele együtt utazót azonnal elkülönítették, majd kórházi megfigyelés alá helyezték. A szakemberek szerint, ha valakinél tünetek jelentkeznek, azt azonnal gyanús esetként kezelik, és speciális ellátásban részesítik. A hantavírus különösen veszélyes, mert a tünetei kezdetben könnyen összetéveszthetők egy egyszerű fertőzéssel. A betegség általában lázzal, fejfájással, izomfájdalommal indul, majd gyorsan súlyosbodhat. Egyes esetekben vérzéses láz alakul ki, máskor a tüdőt és a szívet támadja meg, ami légzési nehézségekhez és keringési problémákhoz vezethet. Ez utóbbi forma különösen súlyos: a halálozási arány akár 30-60 százalék is lehet. A vírus rágcsálók vizeletével és ürülékével terjed, emberről emberre való fertőzés ritka, de nem zárható ki minden esetben. A WHO szerint a Hondius utasai „magas kockázatú érintkezésnek” számítanak, ugyanakkor hangsúlyozták: a helyzet jelenleg nem hasonlítható a koronavírus-járvány kezdetéhez. A hatóságok mostmindenkit szoros megfigyelés alatt tartanak, miközben a szakemberek folyamatosan figyelik, jelentkeznek-e újabb tünetek. (MTI) hanta vírus
Eredeti cikk megtekintése →