← Vissza

news.bsdnet.hu

Felépült Japán első kétemeletes háza 3D-s nyomtatással, ráadásul földrengésbiztos is

VG 2026-05-11 05:40
A japán „Stealth House”, azaz „Lopakodó Ház” a távol-keleti ország első 3D-nyomtatóval készült kétszintes otthona, amelyet a Kizuki építőipari technológiai startup  több mint 20 vállalattal – köztük az Onocommal – együttműködve épített fel nemrégiben. Az építménynek természetesen meg  kellett felelnie a szeizmikus tervezés szigorú építési előírásainak, hiszen, mint ismert, a szigetországban rendkívül gyakoriak a földrengések. Ez volt az első alkalom Japánban, hogy egy kétszintes lakóépület teljes 3D-s építési folyamatát – a tervezési adatok nyomtatóra történő betáplálásától a folyamatos helyszíni kivitelezésen át egészen a befejező munkálatokig – sikeresen vezényelték le –mondta Igarasi Rika, a Kizuki vezérigazgatója a CNN-nek. A természetes barlangképződmények által ihletett, hat méter magas, 50 négyzetméteres ház – az alapoktól a tetőkorlátig – mindössze 14 nap alatt készült el a helyszínen  egy óriási, ipari méretű 3D-s nyomtatáshoz használt portálnyomtatóval – fűzte hozzá Igarasi. A külső falakat üregesen építették meg, majd, hogy megfeleljenek az építési előírásoknak, vasbetonnal töltötték fel. A3D-nyomtatástalkalmazó építési technológiát (3DPC) régóta dicsérik Az új technológia ráadásul rugalmasabb is, és amellett formabontóbb tervezést tesz lehetővé. A kormányok azonban meglehetősen óvatosan engedélyezik az építési innovációkat, és csak lassacskán frissítik a szabályozásokat, ami akadályozza például a 3D-nyomtatós építési technológia terjedését is. A Kizuki „Lopakodó Háza” azonban most megtörte a jeget, ráadásul több mint egy bemutató: a Mijagi prefektúrában, Kurihara városában található otthont már el is adták, ami a cég szerint bizonyítja, hogy van rá kereslet. Ami azonban Japánban különösen izgalmassá teszi az új technológiát, az nem más, mint Japán demográfiai válsága és az elöregedő munkaerő: az ország építőiparából egyes számítások szerint 1,5 millió szakképzett munkavállaló – a teljes létszám 45 százaléka – várhatóan a következő évtizedben nyugdíjba vonul. Daisuke Katano, a japán YCP építőipari tanácsadó cég ügyvezető partnere szerint a 3D-nyomtatás „akár hét hagyományos helyszíni szakmát” is képes kombinálni. Ez egyszerűsítheti a koordinációt, és növelheti Japán termelékenységét a lakásépítésben, amely kevesebb mint a fele az amerikai szintnek, és évtizedek óta alig javult – mondja Katano, hozzátéve: Akár már egy 5-10 százalékpontos javulás is több milliárd dollárt hozna vissza a fel nem használt termelési kapacitásból. Az új technológiával folytatott építkezések 62 százaléka amúgy a polgári infrastruktúra szektorába esik. Felépült a világ első 3D-s vasútállomása, és elkészült egy 273 méteres nyomtatott út is. Katano példaként említette a japán Serendix 3D építőipari startup olcsó nyomtatott bungalóit is, melyeket a 2024-es 7,5-ös erősségű földrengés után a gyors és megfizethető lakhatás biztosítása érdekében telepítettek. A Kizuki pedig a néptelen és távoli régiókban való lakhatás biztosításának lehetőségeit is vizsgálja, amelyeket a múlt héten Tokióban megrendezett SusHi Tech konferencián, Ázsia egyik legnagyobb globális innovációs rendezvényén mutatott be hét település képviselőinek. „Még azokon a területeken is, ahol súlyos a szakképzett munkaerő hiánya, a 3DCP lehetővé teszi, hogy egy kis csapat kiváló minőségű épületeket építsen” – mondja Igarasi. Ebben az értelemben a technológia képes közvetlenül kezelni a lakáskínálat regionális egyenlőtlenségeit is.
Eredeti cikk megtekintése →