Laczó Ferenc történész: Orbán olyan, mint Mourinho, egy ideig uralja a játékot, majd hirtelen egy rég letűnt kor relikviája lesz
HVG
2026-05-11 06:06
A Giesseni Egyetem professzora a Frankfurter Rundschaunak adott interjúban elmagyarázza, miért vesztette el Orbán Viktor a karizmáját. Arról is beszél, hogy az EU cserbenhagyta a magyar demokratákat, és ez nem maradhat így. Azt mondja, Magyar Péternek véget kell vetnie az orosz aknamunkának és támogatnia kell Ukrajnát.
Laczó Ferencet meglepte, hogy a Tisza ilyen arányban nyert, jóllehet előtte már érzékelni lehetett, hogy Orbán Viktor eljátszotta a politikai hitelét. A Magyarország globális történetéről több könyvet is író történész, aki az Unió miatt jól ismert belga város egyetemén tanít, a Frankfurter Rundschaunak nyilatkozott. A kérdező sem volt akárki: Claus Leggewie, a Giesseni Egyetem professzor emeritusa, aki egyebek azt kutatja, miért esett vissza a demokrácia a visegrádi négyek országaiban.
Laczó úgy látja, hogy a Fidesz bázisának számító vidéken is elégedetlenség uralkodott a szétesett infrastruktúra és a megélhetési költségek megdrágulása miatt. A kormányfő azonban egyáltalán nem foglakozott az ilyen zsebbe vágó dolgokkal, nem változtatott a külpolitikára épített választási stratégiáján. A Tisza vezetője, Magyar Péter ezzel szemben keresztbe-kasul bejárta a országot, több ezer emberrel beszélt, rokonszenvet keltett maga iránt.
Ráadásul már csak azért is kiderült, hogy a király (Orbán) meztelen, mivel minél többet ígérgeti egy illiberális rendszer, hogy megvédi a nemzetet, annál többet ártanak népszerűségének a gazdasági válságok. A populista programról kiderült, hogy az egy új oligarchia hatalomátvételét jelenti, a széles tömegek viszont a rövidebbet húzzák.
A miniszterelnök beszédei idejüket múlták, propagandagépezete hatástalannak bizonyult. Szeretem Orbánt José Mourinho futballedzőhöz hasonlítani. Egy szokatlanul motivált, tehetséges ember egy ideig uralhatja a játékot, aztán egyszer csak egy rég letűnt kor relikviája lesz. Azt próbálom mondani, hogy nem csupán a liberalizmus, hanem az illiberalizmus is hajlamos saját maga alatt vágni a fát. Ezzel pedig válságba taszítja önmagát.
Ugyanakkor az EU közönyös, visszafogott és gyenge volt a Fidesz rendszerrel szemben elmúlt 16 évben, ami azt jelenti, hogy nagyjából és egészében cserben hagyta azokat a magyarokat, akik kiálltak a liberális demokráciáért, valamint az EU-ért. Brüsszelnek sürgősen át kell gondolnia demokráciafelfogását és ki kell találnia valamiféle hatékony nemzetek feletti politikát. Jelenleg a magyar példa alapján az látszik, hogy a szervezet sokat nem tud tenni a szabadelvűség védelmében.
Most gyorsan fel kell oldania a befagyasztott pénzeket, mert különben a Tisza nem tudja teljesíteni választási ígéreteit. Azaz felújítani a lepusztult iskolákat és kórházakat. De nem szabad túl sok forrást egyszerre átutalni neki, mivel Lengyelország azzal a tanulsággal szolgált, hogy előbb meg kell kezdődnie a jogállam helyreállításának az igazságszolgáltatásban és a sajtóban.
A Tisza feladata most a rendszerváltás. Egy korrupt rendszerben vissza kell helyeznie jogaiba az elszámolás kötelezettségét, bíróság elé kell állítania a vezető oligarchákat, szavatolnia kell a média függetlenségét, meg kell változtatni a választási jogot, meg kell reformálni az alkotmányt és legfőbbképpen átfogóan demokratizálnia kell a mérgezett politikai kultúrát.
Mindezt úgy, hogy egy új szupertöbbség, azaz kétharmad számolja fel a régi szupertöbbséget. Ily módon ugyanis ismét lehetőséghez jutnak a baloldali, illetve liberális erők is. Magyar Péternek a külpolitikában fel kell számolni az orosz beszivárgást és támogatni kell Ukrajnát.
Nem utolsósorban vissza kell csábítani az ifjú nemzedéket, amely tömegesen hagyta el az országot. Paradox módon Orbán után egy ideig korlátlan hatalomra van szükség, hogy ismét legyenek demokratikus garanciák – fejtette ki Laczó Ferenc aFrankfurter Rundschaunak.
A nyitóképen Orbán Viktor a Fidesz eredményváróján a április 12-én / Fotó: HVG / Reviczky Zsolt