← Vissza

news.bsdnet.hu

"60 percet kapott 14 év után" – Így küldtek el egy kisgyerekes anyát az Audiból

HR Portál 2026-05-11 06:07
A győri Audinál azonnali hatállyal elbocsátottak egy 14 éve ott dolgozó kisgyerekes anyát, miután nem tudta teljesíteni az új műszakrend feltételeit. A szakszervezet szerint a munkáltató figyelmen kívül hagyta a családi körülményeket és a korábbi egyeztetéseket, így az ügy akár munkaügyi perhez is vezethet. AMércebeszámolója szerint az Audi Hungária Zrt. március végén azonnali hatállyal megszüntette egy kisgyermekes édesanya munkaviszonyát. A 14 éve a vállalatnál dolgozó munkavállaló – akit személyiségi jogai védelmében Annának neveztek – egyetlen órát kapott arra, hogy összepakolja személyes tárgyait és elhagyja a gyár területét. A felmondólevelet közvetlen felettese és a HR-osztály egyik munkatársa adta át a munkanap végén. Az Audi Hungária az azonnali hatályú felmondást a Munka Törvénykönyve 78. § (1) bekezdésére hivatkozva közölte.A munkáltató szerint a döntés oka igazolatlan hiányzás és többszöri késés volt. A levél alapján a dolgozó több napon nem jelent meg munkavégzésre, illetve több alkalommal 80–90 perces késéssel érkezett, amelyről a cég állítása szerint nem adott előzetes tájékoztatást, és igazoló dokumentumot sem nyújtott be. A történet HR-szempontból fontos részlete, hogy az érintett napok mind oktatási napokra estek. A dolgozót képviselőIpari Szakszervezetelnöke,Molnár Ákosszerint az ügy hátterében valójában egy elhúzódó munkarendvita állt. A munkavállaló korábban egyműszakos, későbbi kezdésű munkarendben dolgozott, amely lehetővé tette számára kisgyermeke óvodába vitelét. A vállalat azonban gazdasági okokra hivatkozva előbb háromműszakos, majd kétműszakos beosztást írt elő 6:00 órás kezdéssel. A szakszervezet állítása szerint a dolgozó folyamatosan jelezte, hogy a korai munkakezdés családi okok miatt objektíve nem teljesíthető. Férje szintén az Audinál dolgozik, ráadásul 12 órás munkarendben, a nagyszülők pedig nem élnek a közelben, így a gyermek reggeli ellátása kizárólag rá hárult. Molnár Ákos hangsúlyozta: a problémáról hosszabb ideig tartó írásos levelezés és személyes egyeztetések zajlottak, szakszervezeti részvétellel is. A szakszervezet jogtanácsosa szerint az ügy több ponton is munkaügyi vitát alapozhat meg. A Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a felek kötelesek: Álláspontjuk szerint a munkáltató nem mérlegelte megfelelően: A szakszervezet szerint a Kúria korábbi joggyakorlata alapján az azonnali hatályú felmondásnak arányosnak és okszerűnek kell lennie, amelynél a családi körülmények vizsgálata is releváns szempont. A Mérce cikke arra is kitér, hogy a hatályos szabályozás szerint 10 év alatti gyermeket nevelő édesanya éjszakai munkára csak előzetes, írásbeli hozzájárulásával kötelezhető. A dolgozó állítása szerint a felajánlott műszakbeosztások éjszakázást is tartalmaztak volna, amelyhez nem járult hozzá. A konfliktus időközben odáig jutott, hogy a munkavállaló a kialakult stressz miatt táppénzre ment, majd visszatérése után kapta meg az azonnali felmondást. Anna a Mércének úgy nyilatkozott, hogy az elbocsátás módját méltatlannak érezte: a teljes munkanap ledolgozása után közölték vele a döntést, majd rövid határidőt kapott a távozásra. Az azonnali felmondás következményeként: A szakszervezet szerint peres eljárás is indulhat az ügyben. Az Audi Hungária a Mérce megkeresésére nem kívánt reagálni az ügy részleteire. - olvassa el korábbi cikkünket!
Eredeti cikk megtekintése →