← Vissza

news.bsdnet.hu

"Kikényszerítették" – Gundel Takács Gábor kitálalt a felmondásáról

Kiskegyed 2026-05-11 06:03
A közmédia háza táján zajló folyamatos átalakulások közepette érdemes egy pillanatra megállni és visszatekinteni. A múltban ugyanis több olyan meghatározó televíziós személyiség is távozott az MTVA-tól, akiket a közönség szinte családtagként kezelt, búcsújuk mégis viharosra vagy éppen méltatlanra sikeredett. Kiskegyed-információ Ez egyik ilyen nagy névGundel Takács Gáborvolt, de nem csak ő távozott furcsán, sietősen. Bár sokáig úgy tűnt, ő lesz a köztévé örökös arca, a szakmaiság hiánya nála is falakba ütközött. A népszerű „Gundi” 2017-ben, váratlanul határozott a távozás mellett, miután úgy érezte, kikényszerítették belőle a döntést. „Bár ez egy hosszabb folyamat eredménye, a döntést elég gyorsan hoztam meg, mert úgy alakultak a dolgok, hogy ezt kikényszerítették. Tehát nem készültem rá előre, nem rágódtam rajta hetekig, és a feleségemen kívül nem vontam bele senkit sem” A műsorvezetőnehezen viselte, hogy az ő nevével fémjelzett produkciókban feje felett hoztak döntéseket: „Úgy születtek meg bizonyos döntések, hogy engem nem kérdeztek meg, a sajtóból értesültem ezekről. [...] Az elmúlt két évben több olyan döntés is született az MTVA-ban, amit szakmaiatlannak tartottam.” Még a szakma legnagyobb élő legendái sem élveznek védettséget, ha a hatalom érdekeiről van szó.Vitray Tamássorsa akkor pecsételődött meg, amikor nemet mondott egy politikai interjúsorozatra. Később így emlékezett vissza a búcsúra: „Elég koros voltam már akkor is, (1997-ben mentem nyugdíjba, csak visszahívtak), és ahogy múltak az évek, egyre kevésbé bántam ezt, nemigen tartottam igényt arra, hogy szerepeljek a közszolgálati televízióban. Nem is szerepeltem, csak esetleg mint kérdezett egy vagy két alkalommal. Aztán már úgy sem.Úgy jöttem el a Magyar Televízióból, hogy azt nem mondták, szerbusz” A Híradó arcaként ismert műsorvezetőnél 1989-ben telt be a pohár, amikor egy pénzügyminiszteri interjúját a háta mögött manipulálták.Vajek Jutkanem teketóriázott: bement az elnöki irodába, és egy gyors tollvonással pontot tett a karrierje végére. „Mondom, de én csak egy autogramot szeretnék kérni, és nagyon fontos.[...] Na most, neveletlen voltam, bekopogtam, mondom, elnézést kérek, nem akarom zavarni, egy autogramot kérek. És odaraktam, mert tudtam, hogy mit kell leírni. ’Ezt komolyan gondolja?’ ’Véresen komolyan gondolom, biztos. Legyen szíves aláírni, több nem kell.’ Aláírta, fölmentem. Bejelentettem, hogy ez volt az utolsó napom. Ennyi” Jakupcsek Gabriellabúcsúja talán az egyik legmegdöbbentőbb: 2015-ben egy ünnepi, 500. adás felvétele előtt állították meg a folyosón. „Bevallom, amikor már sokadjára kértek, hogy mielőbb menjek fel az irodába, nem törődve azzal, hogy éppen forgatunk, azt gondoltam, év végi jutalom miatt keresnek.Nem így lett” Forrás:Story Borzalmas hír érkezett: leukémiás a világbajnok sportlegenda Pár perce kaptuk: kórházban kötött ki a Tisza politikusa Fenyő Miklós és Erdős Péter viszálya egy nő miatt robbant ki: nagy sértődés lett belőle Ez a kedvezmény nem jár automatikusan a nyugdíjpénzek után: így igényelheted Ebben a percben jött: ez a Sándor-palota válasza Magyar Péternek Ezek a tünetei: Hazánkban is terjed a hantavírus, ezt mindenképp tudnod kell róla Most jött: már itt is van Magyar Péter első üzenete miniszterelnökként Kettészakad az ország! Jégesővel, felhőszakadással tör be a durva időjárás Egyre többen tesznek ilyen padlóburkolatot a laminált fölé: Olcsó, könnyen tisztítható, és a víz sem árt neki Mind a hárman ott! Magyar Pétert most kísérték át fiai a Kossuth-térre Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkreitt.
Eredeti cikk megtekintése →