„Ezek ki akarnak csinálni”: végrehajtással fenyegetik Lázár János szomszédját
Magyar Hang
2026-05-11 06:28
Higgye el, én már mennék innen. Régen ez az otthonom volt, szép emlékek fűznek ide. Harminc éve élek itt, magam építettem a galériát, itt nőttek fel a gyerekeink is. Most csak szorongani járok haza. Ezek ki akarnak csinálni – mondja Juhos Gábor. A hatvanas éveiben járó, sportos férfi beszélgetés közben kezét tördeli, hangja tompa: levertsége érthető, hiszen közel 14 millió forintot kell kifizetnie a társasházi közös képviselet felé, 12 millió esetében pedig már végrehajtással is megfenyegették. A felszólítások oka „a felújítási alap”, amit az új szomszédok: Lázár János és egy hozzá kötő cég erőltetnének a férfira.
A Magyar utcai esettel több cikkünkben is foglalkoztunk, először akkor, amikor kiderült, hogy Lázárék megérkeztek a belvárosi, műemléki védettségű épületbe. A korábbi miniszter 2024-ben és 2025-ben két lakást vásárolt a hét albetétes társasházban, további hármat pedig az, a politikus kisebbségi tulajdonának számító Grosswiese Zrt. vett meg, amely a híres batidai vadászkastélyt is birtokolja. A házban egy lakást Gábor, egy másikat pedig az V. kerületi önkormányzat birtokol (az arányok még fontossá válnak a későbbiekben).Lapunk kérdésére Lázár János tavaly azt mondta, „fővárosi bázist” hozna létre a Magyar utcában, tehát nem kiadásban gondolkodik. Azt is hangsúlyozta, szó nincs arról, hogy ki szeretnék szorítani a régi szomszédot.
• Hogyan kezdődött, meddig fajult a szomszédok közötti konfliktus?• Milyen szerepet kapott mindenben Lázár bizalmasa, és mit gondol ő a kialakult helyzetről?• Mivel szembesült a közvetítésre felkért űrispán, Ferencz Orsolya?• Lapunk megkeresésére milyen középutas megoldást említett az építési és közlekedési miniszter?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést aHang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Már előfizető vagyok,bejelentkezem!