← Vissza

news.bsdnet.hu

Trump több mint hat hónap után találkozik újra a kínai elnökkel

Telex 2026-05-11 07:00
Már csak a te 1%-od hiányzik! Donald Trump amerikai elnök május 13. és 15. között Pekingbe látogat Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására –jelentette behétfőn a kínai külügyminisztérium szóvivője. Trump lesz az első amerikai elnök 2017 óta, aki hivatalos látogatást tesz Kínában. Az amerikai elnök már korábban is tett utalást kínai látogatására, de a kínai fél eddig nem közölt részleteket az útról. Trump eredetileg március végére tervezte az utazást, de akkor az iráni háború miatt ezt végülelhalasztották– írta az MTI. Trump és Hszi legutóbbtavaly októberben találkozott személyesena dél-koreai Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján. Elemzők szerint a tárgyalások középpontjában várhatóan az amerikai–kínai kereskedelmi konfliktus áll majd. A két ország közöttivámintézkedések és exportkorlátozásokaz elmúlt évben jelentősen visszavetették a kétoldalú áruforgalmat, és kedvezőtlen hatással voltak a világgazdaságra is. AReutersbeszámolója szerint a két elnök az iráni háborúról,Tajvanról, a mesterséges intelligenciáról és a nukleáris fegyverekről is tárgyal majd, miközben egy ásványkincsekről szóló megállapodás meghosszabbítását is mérlegelik. Amerikai tisztviselők szerint az Egyesült Államok és Kína várhatóan megállapodnak olyan fórumok létrehozásáról, amelyek elősegítik a kölcsönös kereskedelmet és befektetéseket, míg Kína várhatóan bejelenti, hogy repülőgépeket vásárol a Boeingtől, valamint az amerikai mezőgazdasággal és az energetikai szektorral kapcsolatos üzleteket is köthetnek.
Eredeti cikk megtekintése →