Oláh Gergő megszólalt gyerekei jövőjéről, határozott elképzelései vannak
Index
2026-05-11 07:08
Oláh Gergő számára a család, a hit és a szeretet jelenti az élet legfontosabb pilléreit. Az egykoriX-Faktor-győztes feleségével, Nikivel immár közel húsz éve alkot egy párt, és öt gyermeket nevelnek közösen. Kapcsolatuk nemcsak a boldog pillanatokban bizonyult erősnek, hanem a nehézségek idején is, hiszen hitük mindig kapaszkodót adott számukra.
Az énekes őszintén mesélt arról, hogy fiatalon egy időre eltávolodott attól az értékrendtől, amelyben nevelkedett. Tizenöt évesen bekerült egy tehetségkutatóba, és akkor úgy érezte, a hírnév lehetősége új irányba sodorja az életét. Szülei azonban mindvégig azért imádkoztak, hogy újra rátaláljon a helyes útra.
Ebben az időszakban Karancslapujtőn táncot tanítottam, és oda jelentkezett egy lány, aki nagyon megtetszett. Ő mély hittel élte az életét, és egyszer elhívott a gyülekezetbe. Ott tapasztaltam meg igazán Isten szeretetét és erejét, onnantól kezdve igyekszem ennek megfelelően élni az életemet
– idézte fel Oláh Gergő.
A lány, aki akkor meghívta őt a közösségbe, később a felesége lett, és ma már öt gyermek édesanyjaként áll mellette. Az énekes úgy érzi, kapcsolatuk nem véletlenül alakult így.
A mai napig úgy gondolom, hogy Niki a szüleim imáinak a meghallgatása volt, és Isten küldte mellém. Tizenkilenc éve vagyunk együtt, öt gyermekünk született, és hűségben, szeretetben, magasságokban és mélységekben kitartunk egymás mellett. Mindketten családcentrikusak vagyunk, és rendkívül kitartóak.
A mélypontok soha nem eltávolítottak minket egymástól, hanem megerősítették a kapcsolatunkat. Ott vagyunk egymás mellett akkor is, ha éppen a szakadék szélén állunk, és ilyenkor mindig visszahúzzuk egymást. Hol ő engem, máskor pedig én őt” – mondta az előadó.
Oláh és felesége kiemelten fontosnak tartják, hogy gyermekeiknek is átadják azokat az értékeket, amelyek szerint ők élnek. Szeretnék megtanítani nekik az őszinteséget, a tisztességet és azt, mit jelent jól szeretni. Az énekes szerint küldetésük, hogy fiaikból jó férjek és apák, lányaikból pedig szerető feleségek és édesanyák váljanak. Úgy véli, sok emberi kapcsolat azért megy tönkre, mert hiányzik belőle az egymás felé fordulás és a valódi jelenlét.
Sok élet ott csúszik félre, hogy nem tudják, mit jelent jól szeretni és jelen lenni társként vagy szülőként. A házasság jelent mindent, amire az ember vágyik: békességet, szeretetet, egységet, harmóniát, és azt a védelmező, biztonságot adó légkört, ami egy családban megszülethet
–fogalmazottOláh Gergő a Meglepetés magazinnak.
Elárulta, mi áll sokat mutató szettjei hátterében.
Mihályfi Lucarajongói már megszokhatták, hogy az énekesnő előnyben részesíti az extrém fellépőruhákat, de a díjátadó gálákra, különböző eseményekre is merész szettekben érkezik. Büszkén vállalja stílusát, és az semzavarja, ha emiatt kap kritikát.Majálisi fellépésével például sokaknál kiverte a biztosítékot,amiért úgy lépett színpadra, hogy nadrágjából jócskán kilógott a cérnatangája és felsőként csupán egy melltartót viselt. Az énekesnő akkor azt üzente, hogy lesznek még ennél durvább szettjei is.
Ezt bizonyítja legutóbbi bejegyzése az Instagramon. Mihályfi egy videót osztott meg a platformon, melyben fellépésre készült. Hétvégén egy budapesti klubban énekelt, ahová két motoros kesztyűből összeállított aprócska topban ment.
„Bár még nem látszik rajta, de ez egy top, két motoros kesztyűből van összerakva, az egyik klipemben hordtam” – kezdte az énekesnő, aki a motoros kesztyűkhözegy laza kosárlabdanadrágot és buggyos bőrcsizmát választott. Öltözködés közben reagált aszettjeiretett megjegyzésekre.
Amin mindenki ki van borulva, de ki szoktam lógatni oldalt a bugyim pántját, nálam ez egy alapvető sztori. Nagyon tetszenek a ‘90-es, 2000-es évek stílusú lányok Pinteresten, mert teljes mértékben az én ízlésem, meg az én stílusom. Úgyhogy, ha valaki ezen kiakad, akkor csak nyugodtan, I love you very much. Sőt, vannak olyan nadrágok is, amikben van külön beépített pánt, ami olyan, mintha bugyi lenne, de nem az. Szóval ez nem újdonság
– jelentette ki Mihályi Luca.
Mihályfi Luca (@luciamihalyfi) által megosztott bejegyzés
Minden előadó jól ismeri azt a pillanatot, amitől a legtöbben rettegnek:a színpadon egyszer csak kiesik a szöveg, és egy hosszú másodpercre kínos csend honol. Az úgynevezett filmszakadás az énekesek, színészek egyik legkellemetlenebb élménye, hiszen a reflektorfényben nincs lehetőség hosszasan gondolkodni vagy hibázni.
Balázs Klári és Korda György számára sem ismeretlen ez a helyzet; ahogy azt az énekesnő egy közösségi bejegyzésben elmesélte, náluk is előfordult már, hogy egy koncerten hirtelen nem jutott eszükbe a következő sor.
„Az többször is előfordult, amit minden énekes és színész elmond, hogy jön egy ilyen filmszakadás, és nem jut eszünkbe semmi. És annyira ismerjük már egymást, hogy amikor ilyen van, akkor egymásra nézünk, szinte szuggeráljuk a másiknak a szöveget, hogy mi fog jönni. Ez olyan nagy segítség, és ez olyan jó...” –árulta ela Storynak az énekesnő. A házaspárnál tehát a közös rutin és az összeszokottság jelenti a biztosítékot arra, hogy egy-egy zavarba ejtő pillanat ne váljon kínos csenddé a színpadon.
Nem hagyták, hogy új tételt húzzon, ezért kiviharzott a teremből, ahol a szóbeli vizsga zajlott.
A#Bochkorlegutóbbi adásában az érettségi szolgáltatta az egyik témát Bochkor Gábornak és vendégeinek. Így történt, hogy Ganxsta Zolee elmesélte, hogy ment át a vizsgán úgy, hogy semmit tanult, míg Farkasházi Réka azt árulta el, hogy épp azt az egy tételt húzta ki, amit nem tudott, de kiderült az is, hogy van-e érettségije Kabát Petinek. Egy emléket Hargitai Bea is felidézett: mint mondta, úgy felidegesítette magát a történelem vizsgán, hogy inkább otthagyta az egészet.
Hú, nagyon kemény volt! Emlékszem, a töri érettségire kidolgoztam mindent, mindent meg is tanultam, csak az első két tételt nem. Egy betűt sem olvastam el. Melyiket húztam ki? Hát az egyest! Emlékszem, a téma az ókori Egyiptom volt.... Maximum Kleopátra szemhéjfestéséről tudok beszélni... Ennyit sikerült, ennyit tudok. Szóltam a vizsgáztatónak, hogy újat akarok húzni, tudom, hármasról indulok, engem nem érdekel. És nem engedték meg. Úgy felidegesítettem magam, odamentem az asztalomhoz, felvettem a rózsaszín hátitáskámat és kimentem. Az utcán rohant utánam a vizsgabiztos, hogy »Jó, oké, megengedjük, csak húzz egyet«. Én meg: »Na jó, akkor visszamegyek...«
– emlékezett vissza Hargitai, aki trükkjével mindenkit meglepett.
Kövesse az Indexet Facebookon is!