● news.bsdnet.hu

A történész Földesi Margit pályafutásáról és az ő emlékére rendezett konferenciát a minap a Retörki, azaz a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár. Maga az esemény két részből állt: az elsőben alapvetően olyan kutatók tartottak rövid elődadásokat, akik Földesi Margit egyetemi tanítványai voltak, vagy szoros munkakapcsolatban álltak vele. Földesi Margit szerette a katedrát, és ennél is jobban szerette a tanítványait. Az érzés kölcsönös volt, a Tanárnő – így nevezték – igyekezett mindig valamilyen pluszt hozzátenni az előadásaihoz. Egyszer azt mesélte, hogy bevitt egy lemezjátszót és néhány bakelitlemezt, hogy ezen az úton is beavassa a kultúrtörténet elveszett világába a hallgatóit. Szép számmal voltak olyanok közöttük, akik nem is láttak még hasonlót, vagyis azt a tányéros szerkezetet és a fekete plecsnit, amit rá kell helyezni. Ők már a digitális kor szülöttei voltak, nekik a CD-lemez is idejétmúltnak számított. A konferencia előadásai Földesi Margit és férje, a szintén egyetemi tanár Szerencsés Károly tudományos galaxisát tükrözték. A házaspár mindenekelőtt a XX. század történelmével, ezen belül is az úgynevezett koalíciós korszakával foglalkozott, plusz-mínusz tíz év. A konferencián elhangzott előadások egyik legérdekesebbje – kitűnő volt mindegyik! – arról a Teleki Pál-féle emigrációs kormányról szólt, amelyről még a történelemben jártas magyarok sem tudnak. Az előadó, Nyári Gábor – egyébként a Retörki igazgatója – annak az elképzelésnek a lényegét boncolgatta, amely szerint a háború előtti Magyarországnak német orientációja mellett titkos diplomáciai csoportot, szervezetet kellene talpra állítania Nyugaton, konkrétan Washingtonban, hogy történjék bármi a nemzetközi politikában, képviselni tudjuk az érdekeinket. Megelőzendő egy új Trianont… Megemlíthetjük egy másik Földesi-tanítvány, Stella Szonja előadását is, amely a szövetségesek és a Cosa Nostra kapcsolatáról szólt. Hogy mi történt e kapcsolat keretében, azaz hogy miként segítette a maffia a szövetségesek szicíliai partraszállását 1943-ban, azt sokszor, sokféleképpen hallottuk, de ez a tanulmány egy nagyon alapos, meglepően mély és sokféle – főként olasz – forrást felhasználó munka, érdekesnél érdekesebb részletekkel. Magán viseli a Tanárnő kézjegyét, Földesi Margit volt az, aki a kutatásaiban nem mások már megírt műveire, hanem a helyszínen feltárt levéltári adatokra, hiteles forrásokra támaszkodott. Vissza-visszatérőn kutatott Washingtonban vagy éppen Moszkvában, minkét nyelvet kitűnően értette és beszélte. Sok kötet maradt Földesi Margit után, számosat közülük a férjével közösen írt. Mindemellett Szerencsés Károlynak is számtalan önálló műve látott napvilágot. Földesi Margit az újságírás, a televíziózás, sőt, a filmrendezés világában is otthonosan mozgott, férje pedig regényeivel a szépirodalom világába tett kirándulásokat. Érdekes érzés volt velük interjúzni, mert két autonóm, eltérő habitusú, de mégis roppant összetartozó ember ült a riporterrel szemben. Nem féltek attól, hogy egy ilyen párhuzamos interjúban összevitatkozzanak, de attól sem féltek, hogy egy ilyen vita esetleg szétválasztaná őket. Akárhogyan is, ma már ritka ilyen egymást feltétlen szerető házaspárral találkozni. Egy ízben ezt írtam a Két rendszerváltás Magyarországon című könyvük recenziójának bevezetőjében: „Semmi sem megrázóbb egy őszinte könyvnél. Amely zavaros narratívák helyett magát a meztelen valóságot tárja elénk. És megfoszt minden illúziónktól. Ettől kezdetben gyengének és levertnek érezzük magunkat, de hamar rájövünk, hogy épp a kíméletlen látlelet adja a legtisztább erőt és a legfényesebb bölcsességet sorsunk alakításához.” Ez az! Erről lettek híresek mindketten. Úgy írtak a történelemről, hogy még csak egy kicsit sem törődtek a tabukkal. Talán nem kellene ideírnom, de tudtam, hogy nem minden kolléga szereti őket. Ez a tabunélküliség kétségtelenül az egyik legveszélyesebb mutatvány a történész munkájában. De ők vállalták! Sőt, élvezték. Pedig… Margitnak volt egy beszélgetős műsora az Echo TV-n. Itt partnerei, meghívott vendégei, mint például Csurka István és Bíró Zoltán Antall József politikai személyiségét és kormányzását vesézték ki, kriminél is izgalmasabb módon. A „bigott” antallisták – mert számosan voltak ilyen honfitársaink – felcsattantak! Ők azt sem fogadták el, hogy ha hibázott az egykori miniszterelnök és kormánya, az azért történt, mert mindenféle politikai tapasztalat nélkül látott munkához 1990-ben, és jóindulatú, naiv érzéseik sokszor nem engedték meg a csalódás, a másokban való csalódás luxusát. Szóval nem minden kolléga szerette őket; ehhez túl tehetségesek voltak. Szerencsés Károly írja, hogy úgy „2013 körül a magyar akkreditációs bizottság visszautasította Földesi Margit MTA törzstagsági kérelmét. A kijelölt »belterjes« bizottság elégedetlen volt publikációinak minőségével.”. Nehéz rész következik, de erről is szólni kell. Szóba jött ez a konferencián is Szerencsés Károly szubjektív emlékezéseiben. Az esemény egyúttal könyvbemutató is volt, a férj új, Áttét című kötetének bemutatója. A naplószerű mű Földesi Margitnak állít emléket, méghozzá úgy, hogy látszólag a szerző maga áll a múltidézés középpontjában. Legalábbis az ő narrációjában ismerhetjük meg egy drámaian nehéz huszonhat hónapos időszak történetét. Amúgy pedig, ami Szerencsés Károly múltja, az egy az egyben Földesi Margit múltja is, már volt róla szó, szétválaszthatatlanok voltak… Károly súlyos beteg lett, életét csak a transzplantáció mentette meg, de az sem ment olyan simán, átmeneti kudarcok, félelmek nélkül. Úgy fogalmazott, hogy a legnehezebb időkben a felesége vitte őt a vállán. Képletesen, de sokszor valóságosan is. Megrázó volt az baráti összejövetel, amit azért hívott össze Szerencsés Károly még a tízes évek elején, mert valami olyasmit mondhattak neki az orvosok, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert másfél hónapja van hátra. És ő, hála Istennek, mégis itt van közöttünk. Kívülről úgy látszott, hogy a férj túljutott a krízisen. És ekkor a feleség, azaz Földesi Margit lett beteg. Nagyon beteg. Ki kit vitt a vállán ezután? Megfordult a helyzet. Súlyos napok jöttek, miközben azért utaztak, jártak a nagyvilágban, nevelték, segítették két lányukat. Nem gyógyult meg a Tanárnő, az ő betegségéből nem lehetett meggyógyulni se így, se úgy, de az átmeneti stagnálást kihasználva visszament az egyetemre tanítani. Erős volt, két előadás között valamelyik hallgatója rohant el vele az onkológiára, valamilyen soros kezelésre, aztán vissza az egyetemre. A kezelések megváltoztatták a külsejét, ezt aggódva látták a barátai és ismerősei. Szeretett beszélni, beszélgetni, és még mindig nagy lendülettel magyarázott, de nem volt mese, ha nem is mondtuk neki, látszott, hogy múlik a kegyes idő. Azt mondta, hogy látni akarja még az első unokáját. A Mindenható megértette a kérését… Nem esett pánikba, Szerencsés Károly is azt mondta most, teljes életet élt. Minden reggel abban a hangulatban kezdte a házaspár a napot, hogy a legjobb dolog magyarnak lenni. Földesi Margit tíz éve, 2016 januárjában hagyott itt bennünket.