Megvan az egészségügyi miniszter csapata! - Hegedűs Zsolt minisztert hallgatják meg a parlamentben
Portfolio
2026-05-11 07:15
Arról is beszélt az egészségügyi miniszter az újságíróknak, hogy a jelenlegi Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot feloszlatják, külön lesz önállóan a gyógyszerészeti intézet.
Jelezte azt is, hogy új országos tisztifőorvos lesz.
Korábbi sajtóinformációk szerint erre a posztraOroszi Beatrixabefutó.
A bizottsági meghallgatás után Hegedűs Zsolt miniszterjelölt doorstep sajtótájékoztatót tartott. Itt elmondta, hogy az angol rendszerből a jó elemeket veszik át, nem kritikátlanul állnak ezekhez. Kiemelte azt is, hogy abban a rendszerben is sok pénzt égetnek el az egészségügyre.
Leülünk a szakmával beszélgetni, mik a problémák és közösen találunk rá megoldásokat. Politikusként az a feladatom, hogy a szakma által felvetett megoldások közül válasszuk ki a megfelelőket a legjobb tudásunk szerint.
Válaszában a sajtó segítségét is kérte, mert lehetőség lesz újra forgatni a kórházakban, intézményekben, a vezetők feladata lesz a nyilvánosság támogatása.
Arra a felvetésre, hogy a hálapénz kivezetése óta az orvosok az állami rendszerben kevésbé érdekeltek a teljesítményben, kifejtette: az a kérdés, hogy hol van a motiváció a rendszerben. Az orvosi béremeléshez utólag társított szolgálati jogviszony törvénnyel az előző kormány átverte a kamarát - értékelte. Akkor az egyeztetés erről elmaradt - emlékeztetett.
Most újra le kell ülni és átbeszélni az orvosi bértáblát - mondta a miniszter, de szerinte az orvosellenes hangok nem megalapozottak. Azt ugyanakkor elismerte: az orvosokat jobban kell motiválni.
6 igen, nem szavazat hiányában és 1 tartózkodás mellett a bizottság támogatja a miniszterjelölt kinevezését.
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény felülvizsgálata, kamarák jogosítványának visszaadása, háttérintézmények felállítása - sorolta az első 100 nap lépéseit.
A teljesítményvolumen-korlát eltörlését erősen fontolgatja az új minisztérium. Bizonyos területeken ki kell vezetni, erről egyeztetünk az új OEP-pel - mondta.
Ha az angol egészségügyre gondolok, akkor nem feltétlenül a szabad szülészorvos választást fogjuk előtérbe helyezni - válaszolta egy másik kérdésre.
A szakdolgozói kamarával már egyeztetést folytatnak és a közeljövőben találkozni is fog a miniszterjelölt. Ez lesz az első szakmai útja. El kell ugyanis kezdeni a szakdolgozói bértábla rendezését - hangsúlyozta a miniszterjelölt válaszában.
Az elmúlt 21 év fejlesztéseit és zsákutcáit is látta az angol egészségügyben Hegedűs Zsolt a saját bevallása szerint. 2005-ben ment ki. 2 hetet dolgozott kint, 6 hetet Magyarországon - emlékeztetett.
A minisztériumban lesz egy olyan osztály, amely becsatornázza a külföldi tudásbázist. Megkérdezik az illetékesektől, akik külföldön dolgoznak, hogy ott, abban az országban ez hogyan működik - mondta.
A BCG-tanulmányt megkaptam, de még nem olvastam el. Azzal kezdem, hogy ha miniszterként ki tudom nyitni, és fel tudom oldani a titkosítást, akkor elolvasom, és megállapítjuk, hogy mennyiben támogatja az egészségügybe vetett bizalmat, annak nyilvánosságra hozatala. Ha előáll a helyzet, akkor transzparencia jegyében döntünk. Szükség esetén kétnapos konferenciát is szervezhetünk - mondta.
Ezt a kérdést alaposan meg fogjuk vizsgálni. Mi az, ami jól működik és nem működik jól - válaszolta. Nem akarunk bizonytalanságot okozni az országos klinikáknál, a viták során ezt felülvizsgáljuk - tette hozzá.
Kiemelte: a WHO-ból nem lép ki Magyarország.
Magyar Péter engem kért fel elsőként, hogy kezdjük el a kormányépítési munkát - árulta el.
Megalakítjuk a Semmelweis Rendet, amelyben minden szakdolgozó, dolgozó részt vesz és csatlakozhat, annak érdekében, hogy a higiénia rendben legyen az intézményekben.
Sokan haza szeretnének jönni, kapok megkeresést a skandináv országokból és Angliából is - mondta.
A MOK visszakapja a kötelező tagság szabályozást - tette egyértelművé válaszában Hegedűs Zsolt.
Nem szeretem a szuperkórházak kifejezését, az előző kormány elcsépelte ennek a kifejezésnek a jelentőségét.
Milliárd forintokat költöttek el egy kórház építésének előkészítésére - emlékeztetett.
Centrumkórházakat képzelünk el, 4 klinikára fog épülni: Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged.
Székesfehérvári, miskolci, győri - ezeket fogjuk még fejleszteni - mondta.
Ide kerülnek a komplex ellátások - mondta.
Lesznek zöldmezős beruházások, és lesznek a kórházak mellé telepített, célzott hub-ok, amelyekben a várólisták ledolgozásán is dolgoznak majd - fejtette ki.
Azért is dolgoztam a magánegészségügyben, mert amikor 2015-ben haza akartam jönni, és volt szakmai önéletrajzom, akkor csak a magánegészségügy ajánlott fel nekem teljes állást - mondta következő válaszában Hegedűs Zsolt. Emlékeztetett arra, hogy 1001 orvos a hálapénz ellen mozgalom egyik alapítója volt.
Szeretném nyilvánosságra hozni a BCG tanácsadó cég korábbi elemzését, ami az egészségügy átalakítását célozta és az előző kormány titkosította - mondta.
Ha a műtő nincs jól kihasználva, akkor nem tud jól működni a magánegészségügyben - jelezte.
Lényegtelen, hogy én a Waberer Medical Centerben voltam, voltam én más magánklinikában is. A cél ott az volt, hogy kiváló ortopédiai ellátást nyújtsunk - mondta.
Méltatlanná vált arra, hogy Önnel előzetesen leüljünk és tárgyaljunk, annyi sértést adott nekem - reagált Takács Péter fideszes képviselő, korábbi egészségügyi államtitkár felvetésére.
Arra a felvetésre, hogy honnan fog érkezni a Tisza Párt által megígért éves 500 milliárd forintos többletforrás, kiemelte: az előző kormány hazugságokra költött, tízmilliárd forintokat.
Magasan képzett csípő- és térdspecialista vagyok, és azért vagyok itt, és azért ülök itt, mert Önök be akarták szántani a szakmát, a kamarát. Elárulta a hivatásrendet, aminek a tagja volt. Ön egy áruló írástudó - mondta Takács Péter felé fordulva Hegedűs Zsolt.
Az 500 milliárd forint innen fog jönni: a megfelelő beszerzések, elégedett vagyonok visszaszerzése, az EU-források visszahozatalával. Egy új költségvetés alakítása megadja ennek a keretet. A kormányzatnak ugyanis prioritása az egészségügy, ezért lesz rá forrás - mondta.
Hegedűs Zsolt a szívhangtörvényről kifejtette: a szakmát megerőszakolta a politika. Először megfelelő társadalmi egyeztetést kell ezzel kapcsolatban elvégezni.
Hegedűs Zsolt miniszterjelölt 50 perces expozéja után érkeznek a képviselői kérdések.
Címlapkép forrása: MTI/Hegedüs Róbert
Az állami intézményekben zajló magánellátásokat világos szabályok felé kell terelni - húzta alá.
Átláthatatlanul nem használhatja a magánintézmény az állami kapacitásokat, amelyekhez a közbetegek nem férnek hozzá időben.
Nem elég, hogy egy konstrukció jogilag szabályos-e, fel kell tenni, hogy ez erkölcsös és helyes-e.
Miniszterként felülvizsgálom az állami ellátóhelyeken működő magánellátók szerepét.
Nem használjuk eléggé a gyógyszerészek kiváló munkáját - mondta.
Be kell vonni a közösségi gyógyszereket több tevékenységbe: prevenció, krónikus betegek követése.
Országos Gyógyszerészeti Intézetet hozunk létre, ami önálló intézmény lesz, OGYI - jelezte Hegedűs Zsolt.
Konkrét feladatokat is jelzett a miniszterjelölt:
Országos munkaerőtervezést indítanak, erre több eszközük van: részmunkaidő, hazacsábítási lehetőségek, lakhatás biztosítás.
Az egészségügyi dolgozókat nem végrehajtóként, katonaként kezelni, hanem partnerként fogjuk kezelni - húzta alá.
Az érdekvédelmi szervezetek partnerként vesznek részt ebben a folyamatban. Meg fogjuk hallgatni a szervezetek véleményét és konstruktív kritikáit - fűzte hozzá.
Az orvosok kötelező tagságát visszavezetjük. Politikai államtitkár lesz Svéd Tamás.
Járó és fekvőbetegellátásért felelős államtitkárság is lesz.
Népegészségügy és alapellátás.
Digitális egészségügyi államtitkárság is lesz.
Később kiderült, hogy lesz még közigazgatási államtitkárság, és politikai államtitkárság.
A digitális egészségügy az a tőkeáttétel, amivel végül jobb lehet az egész rendszer.
Az EESZT biztonságát rendbe kell tenni - húzta alá.
Miniszteri biztos lesz az Országos Mentőszolgálat élén, 2027 végére áll fel ott az új vezetés. Meg kell újítani a mentés rendszerét - mondta.
Az OKFŐ szerepét új alapokra helyezzük. Összes fenntartói feladatot átláthatóan kell ellátnia, beszerzési, működtetési feladatokat is. A KEF által végzett tevékenységeket is átveszi ez a szerv.
Tótth Árpád lesz ennek a kapacitásszervező, intézményműködtetési feladatoknak a felelőse, mert a norvég példát említette a miniszter, bár a konkrét nevet még nem mondta ki. Elmondása szerint ez hivatalosan pénteken várható.
Az átvilágítás után meg kell tekinteni, hogy melyik intézménynek milyen szerepe van.
Struktúrális összeomlás szélén van az alapellátás - értékelte. 2030-ra 1500-2000 praxis is betöltetlen maradhat - figyelmeztetett.
Az alapellátást nem foltozni kell, hanem újjászervezni. Az Országos Alapellátási Módszertani intézet, 164 centrumot hoznak létre. Emelik, inflációkövetővé teszik a finanszírozást, megszüntetik a degressziót. Az alapellátás nem lehet beutalógyár - mondta.
Alapellátásért felelős államtitkárság jön létre a minisztériumban, erre a feladatra Porpáczy Krisztinát kérte fel a miniszter.
A V4-ek elköltött egészségügyi kiadásaihoz kell közelíteni első körben - jelezte.
Országos Egészségbiztosítási Pénztárrá nevezzük át a NEAK-ot - mondta.
Konkrét részcélok:
A lassan fél órája tartó miniszteri expozéban a tárcavezető számtalanszor utalt a brit NHS egészségügyi rendszerre, annak a rendszernek az elemeit idézte (sokszor angol kifejezésekkel), ami alapján nagyon úgy tűnik, hogy Hegedűs Zsolt számára a brit egészségügyi rendszer lesz a minta az új magyar rendszer reformja során. Mindez azért nem teljesen váratlan, hiszen a miniszterjelölt töb mint 10 évet töltött el az angol rendszerben.
Az egészségügy nem lehet alárendelt ágazat. Önálló politikai felelősség, szakmai irányítás, hosszú távú stratégia - mondta. Minden fontos kormányzati döntést egészségügyi hatásvizsgálat előz meg.
Magyar klinikai kiválósági központot alapítunk - mondta.
Minőségellenőrzési hatóságot hoz létre a kormány, a minisztériumtól függetlenül - húzta alá. Adatok kezelése és nyilvánosságra hozatala, a cél nem a büntetés, hanem az átláthatóság.
A NEAK-nak nem pusztán kifizetőhelyként kell működnie - emelte ki. Egészségnyereség, minőség, és betegbiztonság vásárlás - jelezte a szempontokat.
Majd felsorolta a célokat:
Minden betegnek meg kell adnunk a lehetőséget, hogy önkéntesen, akár névtelenül visszajelzést tudjon adni az ellátásról. Szakmai felügyelet mellett, moderált felügyelet mellett teheti ezt meg, egységes platformon, ezt az állam fogja biztosítani - mondta. Az eredményeket rendszeresen kiértékelik, helyi szinten is elvárják majd.
Független betegjogi rendszert kell kialakítanunk - fűzte hozzá.
Le kell követni a beteg gyógyulását is. Az értékalapú egészségügy lényege, hogy ne pusztán azt mérjük, mi történt az ellátás pillanatában, hanem utána milyen egészségelőnye keletkezett a betegnek - magyarázta a tárcavezető.
A minőségi mutatók elvárása és nyilvánosságra hozatala is cél - mondta. A hiteles transzparencia az egészségügyi minisztériumra is nyomást gyakorol.
A nyilvánosság nem az egészségügy ellensége, hanem az alapfeltétel. Az őszinteség erény lesz és nem kockázat
- húzta alá.
A meglévő szakmai regisztereket anyagi és humán erőforrásokat támogatjuk, illetve újakat hozunk létre (suicid regiszter).
A világ legjobbjai közé tartozó egészségügy a célunk - mondta.
Célunk, hogy hazahozzuk a kiválóságokat.
Felkértem Karikó Katalint, hogy a miniszter mellett felálló tanácsadó testületemben vegyen részt, és ő ezt elvállalta
- mondta.
Hegedűs Zsolt meghallgatását miniszteri expozéval kezdte, melynek során bemutatta magát és a főbb szempontokat, amelynek mentén dolgoznak az egészségügy megújításán.
Az egészségügy az ország legfontosabb közszolgáltatása, a nemzet jövőjébe vetett egyik legfontosabb befektetés - mondta. Ez egy központi kérdés, prioritásként kezeli az új kormány ezt a területet - ígérte.
Biztonságos, átlátható, transzparens, betegközpontú, minőségi ellátást nyújt
- jelezte az állami rendszer kapcsán.
Ne azért jusson gyorsabban diagnózishoz, mert van pénze magánellátásra, hanem mert hozzájut az állami rendszerhez - jelezte.
Ezt követően a miniszterjelölt az aktuális helyzetet értékelte.
A rendszer kettészakadt, aki megteheti az fizet a gyorsabb, de nem feltétlenül jobb ellátásért - értékelte. Sokan bolyonganak a rendszerben, a dolgozók sokszor egzisztenciális félelemben vannak.
Nem szakpolitikai kérdés, hanem jelentős ügy. Elmaradt felzárkózás, tartós alulfinanszírozás, kórházcentrikus működés, parancsuralmi szemlélet, őszinte szembenézés hiánya - sorolta.
Leszakadó pályára került az ország egészségügye és egészsége - értékelte.
A GDP-arányos költés 4,1% volt legutóbb, ami elmarad az EU-s 7%-tól. Az EU átlag negyedét fordítjuk a mentális egészségre, ezt 30-40%-kal kellene növelni - mondta a terveket.
A lakosság közvetlen terhei drasztikusan nőttek. Elméletben szolidáris egészségügyünk van, de ez nem igaz, aki fizet, az gyorsabban jut ellátáshoz, de közben mások sokan várnak.
10 ezer kórházi ágyat szüntettek meg az elmúlt években, sok beteg már csak akkor jut kórházba, amikor már késő, az intézmények állapota leromlott, a kórházélelmezés elégtelen - sorolta tovább.
A rendszer még mindig túlságosan a kórházakra épül
- húzta alá. Ha nincs elég idő a betegekre, akkor a rendszer nem fog működni.
Több mint 1000 háziorvosi praxis tartósan betöltetlen - hívta fel a figyelmet. Ez nemcsak ellátásszervezési probléma, hanem betegbizontsági kérdés is - tette hozzá.
A miniszterjelölt meghallgatása reggel 8-kor kezdődött, aki felvonultatta szakmai csapatát.
A meghallgatást Ruzsa Diána (Tisza Párt) bizottsági elnök nyitotta meg és a jelenlévő politikusok elfogadták a napirendi pontokat.
A helyszínről élőben tudósítunk.
Címlapképünk Hegedűs Zsolt és Magyar Péter 2025. május 9-én, a parlament alakuló ülése után. Forrása: Bácsi Róbert, Portfolio
Magyar Pétert szombaton Magyarország új miniszterelnökévé választotta az Országgyűlés, ezzel 16 év után váltja Orbán Viktort a kormányfői poszton. Az eskütételt követő parlamenti beszédében Magyar rendszerváltásról, a közvagyon visszaszerzéséről és az igazságtételről beszélt, bejelentve a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását. Az új kormányfő felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt a lemondásra, és ígéretet tett az alkotmányos rendszer átfogó felülvizsgálatára, a fékek és ellensúlyok megerősítésére, valamint a miniszterelnöki ciklusok korlátozására. A beiktatásra érkező nemzetközi gratulációk sorában Ursula von der Leyen bizottsági, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökök és a budapesti amerikai nagykövetség is megszólalt. Legfontosabb kormányalakítási híreink vasárnap.
Gyorsan kifulladhatnak a választást követő mézeshetek, kormányzás közben elkerülhetetlen lesz csalódást okozni a széles, sokszínű tábor egyes részeinek – mondta Magyar Péter a New Yorkernek adott interjújában. Az új magyar kormányfő nyílt kommunikációt, új alkotmányt és „belső fékeket” ígér az interjúban, melyet a héten Rómában készítettek vele.
Sulyok Tamás köztársasági elnök jóváhagyásával szombat késő este hirdették ki aMagyar Közlönybenaz új parlamenti ciklus első két törvényét.
Az Országgyűlés alakuló ülésének legfontosabb napirendi pontja az áprilisi parlamenti választáson győztes Tisza Párt vezetőjének miniszterelnökké választása. Magyar Pétert 140 igen szavazattal választotta meg a parlament a következő négy évre kormányfőnek.