← Vissza

news.bsdnet.hu

Fedezd fel a rendőrséget!

Police.hu 2026-06-01 11:11
Gyermeknap alkalmából nyílt napot szervezett a rendőrség a vármegye öt rendőrkapitányságán. A „Fedezd fel a rendőrséget!” elnevezésű program keretében május 29-én délelőtt a szekszárdi, bonyhádi, paksi, dombóvári és tamási kapitányságokon fogadták az óvodás és kisiskolás csoportokat. A rendhagyó esemény célja az volt, hogy a legkisebbek játékos és élményszerű formában ismerkedhessenek meg a rendőrség mindennapi munkájával. A látogatók betekintést nyerhettek a kapitányságok működésébe, megtekinthették az előállító helyiségeket, valamint az ujjlenyomatvétel folyamatával is megismerkedhettek. A programok a kapitányságok udvarán folytatódtak, ahol a Közlekedésrendészeti Alosztály munkatársai változatos feladatokkal készültek. A gyerekek kerékpáros ügyességi pályán próbálhatták ki tudásukat, közlekedésbiztonsági kvízt tölthettek ki, emellett rendőrautó-és motor bemutatón is részt vehettek, valamint a csapaterő felszereléseit is megtekinthették. A nyílt nap valamennyi helyszínen nagy érdeklődés mellett zajlott. A résztvevők új ismeretekkel, maradandó élményekkel és kisebb ajándékokkal gazdagodva tértek haza. A program hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekek közelebbről megismerjék a rendőri hivatást, valamint a biztonságos közlekedés és a szabálykövető magatartás fontosságát.
Eredeti cikk megtekintése →