← Vissza

news.bsdnet.hu

Kezdődik a parlamenti munka, 13 miniszterjelöltet hallgatnak meg hétfőn a bizottságok

HVG 2026-05-11 07:21
Húsz bizottság lesz az Országgyűlésben, 14-ben a Tisza, négyben a Fidesz, egyben a KDNP és egyben a Mi Hazánk ad elnököt. Az Országgyűléshétvégi alakuló üléseután hétfőn reggel kezdődik a leendő Tisza-kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti bizottsági meghallgatása. A bizottsági struktúrát szombaton fogadták el a képviselők, ekkor választották meg a testületek elnökeit, alelnökeit és tagjait is. A miniszterek kedden tehetnek esküt a parlamentben. Az előző ciklushoz képest néggyel több, tehát 20 bizottsággal folytatja munkáját az új parlament, a testületek közül 14-ben a Tisza mint kormánypárt, négyben a Fidesz, egyben a KDNP és szintén egyben a Mi Hazánk adja az elnököt. Hétfőn tizenhárom bizottság tart meghallgatást.Orbán Anitakülügyminiszter-jelöltet, leendő miniszterelnök-helyettest három helyre is várják: 8 órakor az európai ügyek bizottságába, 10 órától a külügyi bizottságba, 12 órától pedig a nemzetbiztonsági bizottságba. A belügyminiszteri posztra jelöltPósfai Gábor10 órától a nemzetbiztonsági, 12 órától a honvédelmi és rendvédelmi bizottság tagjait tájékoztatja terveiről. Ugyanez a két bizottság hallgatja meg kinevezése előttRuszin-Szendi Romuluszhonvédelmi miniszterjelöltet: 10 órától a honvédelmi, 14 órától a nemzetbiztonsági bizottság. Szintén két bizottság hallgatja meg hétfőnTarr Zoltánt: a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelölt 10 órakor a magyarországi nemzetiségek bizottságának ülésén kezd, 14 órakor a magyarságpolitikai bizottság tagjaival találkozik. A tudományos és technológiai miniszterjelölt,Tanács Zoltánkinevezés előtti első meghallgatását 8 órakor tartják a digitalizációs és technológiai bizottságban, majd 12 óratól az oktatási bizottságban kell beszámolnia terveiről. A többi miniszterjelöltnek hétfőn egy bizottság előtt kell megjelennie. Hegedűs Zsoltegészségügyért felelős miniszterjelöltet 8 órakor hallgatja meg az egészségügyi bizottság, ahogyGajdos Lászlóélő környezetért felelős miniszterjelöltet is az élő környezetért felelős parlamenti bizottság. A gazdasági és energetikai bizottság ülésén 8 órától számol be elképzeléseirőlKapitány Istvángazdasági és energetikai miniszterjelölt. Az agrár- és élelmiszergazdasági tárca élére jelöltBóna Szabolcsot8 órakor hallgatja meg terveiről az agrár- és élelmiszergazdasági bizottság. Vitézy Dávidközlekedési és beruházási miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatása 10 órától lesz a közlekedési és beruházási bizottságban, az oktatási bizottság 14 órátólLannert Juditoktatási és gyermekügyi miniszterjelölt meghallgatását tartja. A parlament szombaton Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét választotta miniszterelnöknek, aki ezzel hivatalba lépett. Az Orbán-kormány miniszterei ügyvezetőként hivatalban maradtak az új miniszterek kinevezéséig, rendeletet azonban csak halaszthatatlan esetben alkothatnak. https://hvg.hu/360/20260506_kormanyalakitas-a-miniszterek-es-allamtitkarok-csapata-a-gyozelem-napjai-utan-tarka-eminenciasok Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fazekas István
Eredeti cikk megtekintése →