Tóth Gabit olyan kivételes dologgal várták Torockón, amit egyhamar nem felejt el
Index
2026-06-01 12:49
Videón is megörökítették, ahogy rajongói meglepték az énekesnőt.
Tóth Gabi szombaton az erdélyi Torockón megrendezett 12. Duna Napokon lépett fel zenekarával, melyet követően meglepetéssel is készültek rajongói az énekesnőnek. Mint kiderült, az énekesnőt öt rajongója várta a fellépés után, hogy énekeljenek neki, melyről videó is készült.
„A torockói fellépés után odajött hozzám néhány fiatal lány. Azt mondták, szeretnének elénekelni nekem egy dalt. A Misztrál – Gyöngyöt az embernek című dalát. Egy olyan dalt, amely nagyon közel áll a szívemhez. Megálltunk. Hallgattam őket. Aztán együtt énekeltünk. Az ilyen pillanatokért érdemes útra kelni. Amikor a zene nem színpad és nem produkció, hanem találkozás. Amikor a fiatalok ennyi szeretettel, tisztasággal és tehetséggel ajándékozzák meg az embert. Köszönöm, lányok. Ezt a pillanatot elteszem a szívembe” – jegyezte meg az énekesnő.

Nyári terveikről is mesélt az ifjú énekesnő.
Néhány napja az Index is beszámolt Kóbor Léna és kedvese bimbózó kapcsolatáról, sőt, az ifjú énekesnő akkor címlapon is megmutatta szerelmét, Krisztiánt.
Kóbor János 19 éves lánya és párja az interneten ismerkedtek meg tavaly év végén, s bár Léna eleinte abban sem volt biztos, hogy elmegy első randijukra, azóta szó szerint elválaszthatatlanok, s nem telik el úgy nap, hogy ne találkoznának egymással. Most éppen első közös nyarukat tervezgetik.
„Krisztián nagy hajós, és az a terv, hogy egész nyáron itt hajózunk majd a Dunánál, Esztergomban. Apukámmal is mindig hajózni mentünk, emiatt is nagyon várom, hiszen ez egy közös pont az életünkben. Biztos, hogy elmegyünk az olaszországi Lignanóba, hiszen minden évben kiutazunk oda a barátokkal, és idén Krisztiánt is beavatjuk ebbe a hagyományba. Persze, kettecskén is tervezünk programokat, de tervben van, hogy barátokkal is megyünk” – mesélte a szerelmes tinédzser, aki biztos benne, néhai édesapja is kedvelte volna a 22 éves vállalkozót.
Egész biztos, hogy nagyon szimpatikusnak tartotta volna, mert Krisztián igen határozott személyiség, ezért apu azt gondolná, meg tud védeni engem
– jelentette ki a Blikk kérdésére.
Együtt nézték a Bajnokok Ligája-döntőt.
Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán osztotta meg követőivel, hogy hol és kikkel nézte a Budapesten megrendezett Bajnokok Ligája-döntőt . A bejegyzésből kiderül, hogy a miniszter az Arsenal és a Paris Saint-Germain összecsapását otthon követte a négy gyermekével, akikkel egy közös fotót is posztolt.
„Egy hosszú hét után a négy fiaddal együtt nézni a Bajnokok Ligája-döntőjét: megfizethetetlen érzés. Egyúttal köszönöm a kollégáknak, a mentősöknek és az ügyeletes kórházakban dolgozó egészségügyi dolgozóknak a munkájukat, hogy ez a rendezvény a lehető legzavartalanabbul lebonyolódhatott” – írta Hegedűs.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
A rapper iskolai végzettségére utalt.
Vasárnap este a Heti Hetes adásában Fancsikai Eszter és Majoros Péter Majka kivételesen nem szerepeltek, helyükre Lilu és Kajdi Csaba ültek be a műsor felvételére. Hajós András kapott is az alkalmon: mielőtt a műsorvezető, Nagy Ádám felkonferálta volna a szereplőket, rögtön egy csípős megjegyzéssel indított.
Abból nem lesz baj, hogy most viszont, hogy nincs itt a Majka, mindenkinek van legalább érettségije?
– jegyezte meg a zenész, aki ezzel a rapper iskolai végzettségére utalt. Mint ismert, Majka korábban többször elmesélte, hogyan lett villanyszerelő. Nem titok, hogy az X-Faktor mentora eredetileg szakács vagy cukrász szeretett volna lenni, ám családja anyagi helyzete miatt nem volt lehetőség ezeket a szakmákat kitanulni.
„Bejelentkeztem szakácsnak meg cukrásznak, egyiknek se vettek fel, mert az ilyen fizetős suli volt, nekünk meg ugye viszonylag kevés volt a málna otthon. Mondták, hogy ez rotty utca, ide nem” – mesélte a rapper-műsorvezető néhány éve a Zsákbamacska című műsorban. Mint kiderült, miután ezek a lehetőségek elúsztak, Majka az édesapjával a helyi szakmunkásképzőbe ment, ahol két szak közül tudott választani.
„Mondja nekem a csávó: már csak két szak van. Mondom, melyik? Az épületvillamossági szerelő, meg a marós. Melyik akar lenni? Nézek apámra, mondom, marós? Ez nem tudom, hogy mi. Tehát ha valami nem akartam egész életemben lenni, az marós. Mondom az épületvillamossági szerelő, az mi? Villanyszerelő, jó lesz az. Így lettem én is villanyszerelő” – idézte Majka szavait a Blikk.