Így szerezhet több milliót a kedvenc edzőtermének
Blikk
2026-05-11 07:22
Egy edzőterem nemcsak formába hoz, sokszor jelent kapaszkodót, közösséget és új kezdetet is. Különösen igaz ez a kisebb településeken, ahol ezek a helyek gyakran a mindennapok fontos találkozási pontjai. Egy-egy ilyen közegben nemcsak erősebbé válunk, hanem tartozni is tudunk valahová.
Ezeket látta már?
Egyre többen ismerik fel, hogy az edzőterem nem csupán a fizikai fejlődésről szól. A kisvárosokban különösen igaz, hogy valódi közösségi térré válnak, ahová az emberek nem csak edzeni járnak. Nem véletlen, hogy aScitec Nutrition épp egy ilyen közösséget keres: azt a helyet, ahol az összetartás legalább olyan fontos, mint maga az edzés.
Nagykanizsán, egy csendesebb városrészben is működik egy ilyen különleges hely. Az egykori pékműhelyből, Szollár Zsolt többszörös Ironman hozta létre saját, privát mozgásstúdióját. – Fél év után kezdett látszani, hogy nem csak edzeni járnak ide az emberek, majd hirtelen azt vettük észre, hogy igazi közösséggé váltunk – meséli Zsolt, aki úgy véli, a nagyvárosi csúcsfelszereltségű és a kisebb települések edzőtermei közti különbség a légkörben rejlik: egy kisebb térben nincs tömeg és nincs feszengés, az emberek jobban figyelnek egymásra, és könnyebben kapcsolódnak.
Mindenki hozza a saját világát. Van, aki a munkájában segít a többieknek, más inkább a magánéleti helyzetekben. A régebbi vendégeknél már teljesen természetes, hogy a termen kívül is számíthatnak egymásra
– mondja, majd büszkén hozzáteszi, hogy az egyik társaság például rendszeresen szervez közös utazásokat, de a kisebb programok, közös események is maguktól alakulnak. Ami pedig igazán különleges:itt valóban mindenki helyet talál, kortól, nemtől vagy háttértől függetlenül.
– Már az is jó érzés, hogy közösségként tekintünk rá, szerintem ez nem mindenhol van meg. Ez egy testet és lelket edző környezet, ami idővel életformává válik – mondja Attila, akinek nemcsak a mindennapi mókuskerékből segít kiszakadni, de a nehezebb élethelyzeteken is át tudja lendíteni.
Erika számára a légkör és a kapcsolódás a legfontosabb. – Öröm látni, hogy hasonló korú nők tesznek az egészségükért egy ilyen barátságos közösségben.Itt nemcsak együtt edzünk, hanem beszélgetünk, támogatjuk egymást, és tényleg közel kerülünk a másikhoz.
Ez a miliő pedig a hétköznapokban is működik:
Volt, hogy segítséget kértem, amikor édesanyámnak kerestem orvost, és azonnal többen is segítettek. Máskor pedig egy nehéz lelki időszakban adott kapaszkodót az, hogy ide járhatok.
Van, akinek még ennél is mélyebb változást hozott az edzőterem. – Ez a közösség az életem – fogalmaz Gabi. – Amikor ide kerültem, teljesen más állapotban voltam, de az évek alatt minden megváltozott bennem és körülöttem. Itt nem a külső számít, hanem az ember. Bíztatjuk egymást, és tényleg számíthatunk a másikra, nemcsak edzés közben, hanem azon kívül is.
Szollár Zsoltnak edzőterem-tulajdonosként és edzőként talán ez a legnagyobb visszaigazolás. – Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen közösséget sikerül felépíteni. Az, hogy ennyi embernek jelent valamit ez a hely, hatalmas motivációt ad a mindennapokban.
A nagykanizsai edzőközösség története különleges, de nem teljesen egyedi. Hasonló termek az ország számos pontján működnek, sokszor csendben, mégis meghatározó szerepet betöltve a helyiek életében. Salamon Dia, IFBB bikini fitness világbajnok és többszörös magyar bajnok, a Scitec Nutrition márkanagykövete szerint éppen ez adja ezeknek a helyeknek az erejét. – Az edzőteremben barátságok és értékes kapcsolatok születnek, miközben folyamatosan motiváljuk egymást. Ez a közös lendület segít abban, hogy egyre magasabb szintre tudjunk lépni. Ha megvan a motiváció, a fejlődés is elkerülhetetlen, ami hozzájárul ahhoz, hogy egyre jobban megismerjük önmagunkat és a saját határainkat. Ezek feszegetése pedig egy egészséges, erős önképet alakít ki.
Most lehetőség nyílt elnyerni „Az Ország Legösszetartóbb Edzőterme” címet, és ezzel együtt több millió forintos támogatáshoz jutni. ABioTechUSA-cégcsoporthoztartozó Scitec Nutrition pályázatának célja ugyanis megmutatni, hogy ezek a helyek nemcsak sportolási lehetőséget kínálnak, hanem valódi, megtartó közösségeket építenek.
A pályázatra május 24-ig jelentkezhetnek a 15 ezer fő alatti településeken működő edzőtermek, amelyek történeteiken keresztül mutatják be közösségüket.Ahogy a nemrég elhunyt Kathi Béla felesége, Salamon Dia, a pályázat egyik elbírálója is fogalmaz: – Nyissátok meg a szíveteket, és őszintén mutassátok meg, mitől különleges a közösségetek. Meséljetek barátságokról, történetekről, sikerekről, és győzzetek meg minket arról, miért éppen ti vagytok a legjobbak.
A nyertes terem 3 millió forint értékű fejlesztési támogatást kap, továbbá gazdagabb lesz két edzőtermi géppel is, amiket aKathi Béla Emlékére Alapítványajánlott fel. – A helyi közösségek támogatása szorosan kapcsolódik az alapítványunk céljaihoz, hiszen a férjem mindig ott segített, ahol tudott, mi pedig ezt a szemléletet szeretnénk továbbvinni–mondja Dia az alapítvány vezetőjeként.
Az Ország Legösszetartóbb Edzőterme pályázat részleteiről és a jelentkezés menetéről aScitec Nutrition oldalánelérhető bővebb információ.