← Vissza

news.bsdnet.hu

Ezt a kíméletlen üzenetet küldte Magyar Péter édesapja fia beiktatása után

Kiskegyed 2026-05-11 07:27
A miniszterelnöki eskütétel után Magyar Péter édesapja is elmondta, mit vár az újságíróktól az új kormánnyal szemben. Kiskegyed-információ Magyar Péterédesapja a május 9-i beiktatás után a sajtó munkatársainak is üzent:„Kritizálják ezt a kormányt is kíméletlenül”. Magyar István szerint az új kormányt sem szabad kímélni: úgy véli, fontos, hogy az újságírók elfogulatlanul, kritikusan figyeljék a Tisza Párt elnökének és kormányának munkáját. Magyar Péter édesapja a fia beiktatási ceremóniája után, a Parlamentből távozva beszélt arról, mit vár a sajtótól. Azt mondta, a megalakuló Tisza-kormányt is ugyanúgy bírálni kell, ha erre okot ad. „Az elmúlt két évben sokat aggódtunk, hiszen Kelet-Európában élünk, ahol olykor magasföldszinti ablakból is zuhannak ki emberek. Mondjuk, most is aggódunk, de immár azért, hogy Péternek, kormányának, frakciójának sikerüljön megvalósítani mindazt, amit eltervezett” – nyilatkozta a24.hu-nak Magyar István. Az édesapa szerint különösen fontos, hogy az újságírók objektíven viszonyuljanak az új kormányhoz, és a döntéseiket kritikus szemmel vizsgálják. Úgy fogalmazott, ha szükséges, nyugodtan álljanak bele a bírálatba. Magyar Pétertmájus 9-én, az új Országgyűlés alakuló ülésén választották meg Magyarország miniszterelnökének. Eskütétele után beszédet mondott, amelyben szóba hozta a Fidesz kormányzását, a Tisza Párt terveit és a korábbi ellenzék szerepét is. A miniszterelnök felszólította a teremben ülő Sulyok Tamást a lemondásra, valamint bocsánatot kért többek között a bicskei áldozatoktól. Magyar Péterkésőbb már miniszterelnökként lépett ki a Kossuth Lajos téren összegyűlt tömeg elé. Beszédében arról beszélt, hogy a munka most kezdődik igazán: közösségeket kell építeni, vitázni, segíteni egymásnak, és újra megmutatni, hogy a politika lehet tisztességes, emberi, bátor, őszinte, szép és hasznos dolog. viaIndex Távozik az Országgyűlés nagyfőnöke: Forsthoffer Ágnes nyilvánosságra hozta a döntés okát Brutális emberrablás Szabolcs-Szatmárban: utánfutóba zárta exe kollégáját egy férfi Kökény Attila úgy összeveszett feleségével, hogy azonnal össze is pakolt: a fogmosáson kaptak össze a kapcsolatuk elején Halálosan mérgező növény terjed a magyar kertekben: összekeverhető egy fűszernövénnyel Titkolják a gyógyszerészek: ezzel a mondattal súlyos tízezreket spórolhatsz a patikában Változik a KRESZ: komoly büntetést kapsz, ha ezt a szabályt nem tartod be Harci kutyával őrizték a kokaint egy budapesti lakásban: lecsaptak a kommandósok Kimondták, hogy vége! Szakított Stohl András és Kiss Kriszta Félbeszakadt Dér Heni koncertje: mindenki futva menekült „A felelősöket elszámoltatjuk!” – Brutális üzenetet küldött a gyermekbántalmazóknak Kátai-Németh Vilmos Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkreitt.
Eredeti cikk megtekintése →