← Vissza

news.bsdnet.hu

Sulyok Tamás üzent Magyar Péternek

Privátbankár 2026-06-01 13:35
A köztársasági elnök reagált Magyar Péter sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A miniszterelnök kérésére, hétfőn reggel Görög Márta igazságügyi miniszter jelenlétében egyeztetett Sulyok Tamás a Sándor-palotában. A köztársasági elnök ezzel kapcsolatban közölte: „megerősítést nyert, hogy a kormányzat az Alaptörvénytől eltérő, egyoldalú politikai elvárások szerint értékeli és értelmezi a köztársasági elnöki tisztség alkotmányos szerepét”. Mint Sulyok Tamás írta, továbbra is az az álláspontja, hogy ez nem nyújt alkotmányos indokot a lemondásához, az Alaptörvény betartására és betartatására tett esküjének megfelelve nem tehet eleget az erre vonatkozó felszólításnak. „Miniszterelnök úrnak az igazságügyi miniszter asszony jelenlétében tett nyilatkozata alapján a kormány a törvényesen betöltött tisztségemből való eltávolítás céljából személyre szabott jogalkotással tervezi módosítani az Alaptörvényt. Ezt a folyamatot az alkotmányjog politikai zsákmányszerzésnek nevezi„ – írta a Facebookon , hozzátéve: „az ennek folytán kialakuló alkotmányos válsághelyzet mélyíti a társadalmi megosztottságot, és károsítja a magyar demokrácia nemzetközi megítélését, ami hatással lehet pl. a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források lehívására is”. Ragaszkodik a posztjáhozFotó: MTI/Bodnár Boglárka A megbeszélés után Magyar Péter kormányfő közölte: Magyarország érdeke az, hogy a köztársasági elnöki intézmény visszanyerje azt a tekintélyt, amelyet „az elmúlt évek hallgatása és mulasztásai, vállalhatatlan döntései megtépáztak”. Azt is mondta, hogy ha Sulyok Tamás nem mond le önként, „ma a döntéséről tájékoztatom a Tisza Párt frakcióját, és haladéktalanul megkezdjük a szükséges eljárásokat”. Hangsúlyozta: az alkotmánymódosítás mindenkire vonatkozik, akinek a leváltását kezdeményezte miniszterelnökként. Úgy fogalmazott: „minden bábnak az eltávolításáról szó lesz, aki részt vett ebben a káderkeringőben”.
Eredeti cikk megtekintése →