Lemondott a CÖF–CÖKA kuratóriumi elnökségéről Csizmadia László
Index
2026-06-01 14:16
Lemondott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnökségéről Csizmadia László; a testület ifjabb Lomnici Zoltánt, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) korábbi szóvivőjét választotta a testület új vezetőjévé – erről maga a visszavonuló elnök tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Csizmadia László, aki a Békemeneteket szervező CÖF alapítója is egyben, hangsúlyozta: kis híján 80 esztendős, és előrehaladott kora miatt döntött úgy, hogy távozik a CÖKA kuratóriumának éléről. Egyúttal cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy leváltották volna.
A kuratórium ugyanakkor úgy határozott, hogy tiszteletbeli elnökként és tanácsadóként továbbra is számítanak a munkájára – tette hozzá.
Ugye nem gondolja bárki, hogy 17 év után megteszi velem a szellemi honvédő seregünk, hogy levált?
– fogalmazott.
Csizmadia László a lemondását azzal indokolta, hogy át kell adnia a kuratórium vezetését azoknak a fiataloknak akik az elmúlt években mögé felsorakoztak. Az átadás-átvételre pedig alkalmat kínált az is, hogy ebben az időszakban kell közzétenni az elszámolásukat az alapítványoknak.
Ezen kívül minden felelősséget, ami engem terhelt 17 évig, természetesen felvállaltam
– mondta Csizmadia László.
A CÖF–CÖKA az elmúlt több mint másfél évtizedben támogatta a Fidesz-KDNP kormányt. A kormánypártok narratíváját segítő kommunikációs kampányokat folytatott, illetve a Békemenetek az Orbán-kormányok melletti kiállás szimbólumaivá váltak.
Kövesse az Indexet Facebookon is!