● news.bsdnet.hu

Van az a pillanat, amikor valaki visszaér az autójához a parkolóban, és már messziről látja: valami nincs rendben. Egy új karc az ajtón. Egy horpadás a lökhárítón. Egy friss nyom a sárvédőn. Cetli, telefonszám nincs, így felelős sem. Csak a bosszúság marad, és a kínzó kérdés: ki tette, és miért nem vállalta? Az Autós Nagykoalíció „Úgy közlekedj!” sorozatában sokszor van szó sebességről, figyelemről, gyalogosokról, gyerekekről, kerékpárosokról. De a közlekedési kultúra nemcsak akkor vizsgázik, amikor mozgásban vagyunk, hanem akkor is, amikor az ember parkol, ajtót nyit, bevásárlókocsit tol, csomagot pakol, vagy egyszerűen csak elsétál egy idegen négykerekű mellett, amely valakinek a munkába járása, családi logisztikája, megtakarítása, hitele, napi biztonsága. Lehet, hogy azzal viszi reggel a gyereket iskolába. Lehet, hogy azzal jár dolgozni. Lehet, hogy évekig spórolt rá. Egy apró sérülés pedig ma már messze nem mindig apró ügy, pláne nem anyagi értelemben. Egy ajtórányitás, egy rosszul sikerült parkolási manőver, egy elszabadult bevásárlókocsi vagy egy végighúzott táskacipzár könnyen olyan sérülést okozhat, amelynek javítása több tíz- vagy százezer forintos költséggel járhat. A modern autók lökhárítójában, tükrében, szélvédője mögött gyakran radar, kamera, parkolószenzor és vezetéstámogató rendszer dolgozik. Ami régen „csak egy karc” volt, az ma fényezést, alkatrészcserét, szenzorkalibrációt, biztosítási ügyintézést, önrészt, értékvesztést és napokig tartó kellemetlenséget is jelenthet. Ráadásul a parkolási károk köre sokkal szélesebb, mint elsőre gondolná az ember. Nemcsak az okozhat bajt, aki autóval meghúzza a másik járművet. Kárt okozhat az utas, aki figyelmetlenül rányitja az ajtót a szomszéd autóra. A gyerek, aki lendületből kiszáll. A vásárló, aki nem viszi vissza a bevásárlókocsit. A gyalogos, aki a táskáját végighúzza a fényezésen. A rolleres vagy kerékpáros, aki nekitámasztja a járművét egy autónak. Ezek sokszor nem rosszindulatból történnek, hanem figyelmetlenségből. De a kár attól még kár. Magyarországon a parkolási kultúra vegyes képet mutat. Sokan korrektek, figyelnek, megállnak, elérhetőséget hagynak, vállalják, amit okoztak. De még mindig túl gyakori a másik hozzáállás is: „alig látszik”, „biztos volt már rajta”, „úgysem látja senki”, „nekem is meghúzták már”. Ez nemcsak közlekedési, hanem társadalmi kérdés is. Arról szól, hogy mennyire érezzük magunkénak a közös teret, és mennyire tiszteljük azt, ami nem a miénk. Egyszerű a pszichológia: ahol nincs szemkontaktus, nincs azonnali számonkérés, ott könnyebb elhitetni magunkkal, hogy a tettünknek nincs következménye. A parkoló személytelen hely. Nem látjuk a tulajdonost, csak az autóját. Pedig a másik oldalon ott lesz egy ember, aki majd szerelőt keres, biztosítóval egyeztet, időpontot kér, fizet, várakozik, bosszankodik. Álljunk meg, dokumentáljunk, készítsünk fotót, próbáljuk megkeresni a tulajdonost, hagyjunk elérhetőséget, és adjuk meg a szükséges adatokat. Vitás vagy súlyosabb esetben kérjünk hivatalos segítséget. Ez nem jogászkodás, hanem alapvető emberi tisztesség. „A közlekedési kultúra nemcsak a forgalomban látszik, hanem a parkolóban is. Akkor is, amikor ajtót nyitunk, bevásárlókocsit tolunk, gyereket segítünk kiszállni, vagy egyszerűen elsétálunk egy másik ember autója mellett. A másik járműve mögött is ember van: család, munka, költség és sokszor komoly áldozat. Ha kárt okozunk, vállaljuk a felelősséget. Ha pedig elkerülhetjük a kárt, figyeljünk oda úgy, mintha a saját autónkról lenne szó” – hangsúlyozta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. A jó közlekedési kultúra tehát nemcsak a szabályok betartásából áll. Abból is, hogy hagyunk helyet a másiknak. Óvatosan nyitjuk az ajtót. Visszatoljuk a bevásárlókocsit. Nem támaszkodunk más autójára. Megtanítjuk a gyereknek, hogy a szomszéd járműve sem játék. És ha hibázunk, nem menekülünk el a következmények elől.