← Vissza

news.bsdnet.hu

Bóna Szabolcs: stratégiai válaszok kellenek a klímaváltozásra, a munkaerőhiányra és az elöregedésre

Magyar Nemzet 2026-05-11 08:00
A miniszterjelölt külön kitért a magyar tejipar helyzetére is, amelyet szerinte stratégiai jelentőségű területként kellene kezelni. Azt mondta: Magyarországon mára gyakorlatilag megszűnt a tejipari szakemberképzés, miközben az ágazat akár a hazai élelmiszergazdaság egyik húzóereje is lehetne. Bóna Szabolcs szerint problémát jelent az is, hogy az ország a termékei jelentős részét továbbra sem dolgozza fel magasabb hozzáadott értéken. A tejágazat válságát példaként hozta fel arra is, hogy mennyire hiányoznak Magyarországon az erős szakmai és termelői szervezetek, amelyek válsághelyzetben képesek lennének összehangolt fellépésre. Bóna Szabolcs szerint a magyar mezőgazdaság számára nincs más út, mint az, hogy az alapanyag-előállítás helyett egy magasabb feldolgozottsági szint felé mozduljon el. Úgy vélte, ehhez A gazdatársadalom elöregedését az egyik legsúlyosabb problémának nevezte. Úgy látja, a jelenlegi támogatási rendszer inkább az öröklést segíti, miközben az új szereplők belépését nem támogatja megfelelően.Bóna Szabolcs szerint azokat a fiatalokat kellene segíteni, akik vállalkozóként szeretnének megjelenni az agráriumban, de jelenleg nehezen jutnak földhöz, infrastruktúrához vagy tőkéhez. Emellett támogatni kellene azokat a gazdálkodókat is, akiknek nincs örökösük, hogy gazdaságaik működőképesen kerülhessenek új kezekbe. A miniszterjelölt többször hangsúlyozta az összefogás fontosságát is. Úgy fogalmazott: a magyar agrárium egyik legnagyobb problémája a szervezetlenség, miközben a mérethatékonysági versenyben csak kevés hazai ágazat számít igazán versenyképesnek. Szerinte horizontális integrációkra és jól szervezett termékpályákra van szükség, amelyekben a termelőktől a feldolgozókon át egészen a fogyasztókig minden szereplő együttműködik. Példaként az olasz tejágazatot említette, ahol szerinte a termelői szervezetek és az etikai szabályrendszerek miatt a tejpiaci válságok kevésbé sújtják a gazdákat, mint Magyarországon. A miniszterjelölt szerint az oktatás és a szakképzés kulcskérdés lesz a következő években. Azt mondta, több nagy múltú agrár-szakképző intézmény megszűnt az elmúlt időszakban, miközben például a tejipari szakemberképzés gyakorlatilag eltűnt Magyarországon. Bóna Szabolcs szerint a magyar agráriumnak tudásalapú fejlődési pályára kell állnia, amelyhez adatvezérelt döntéshozatalra, korszerű technológiákra és a nemzetközi tapasztalatok átvételére is szükség lesz. A meghallgatás végén arról beszélt: a következő négy év egyik legfontosabb feladata egy komplex agrárstratégia kidolgozása lehet, amelyet szakmai szervezetek, gazdák és társadalmi szereplők bevonásával alakítanának ki. Pócs János,a Fidesz szakpolitikusa a földtörvénnyel és külföldiek földvásárlásával, valamint az ukrán élelmiszerekkel kapcsolatban kérdezte a miniszterjelöltet. Bóna Szabolcs válaszában arról beszélt, hogy a földtörvényt széles társadalmi vitára kell bocsátani. Hangsúlyozta: a magyar termőföldet magyar kézben kell tartani, ezért szerinte meg kell akadályozni, hogy külföldi cégek tulajdont szerezzenek, miközben a fiatal gazdák földhöz jutását támogatni kell. Kritizálta az elmúlt évek gyakorlatát is, mondván, rendszeresen egyéni képviselői indítványokkal módosítottak egy kétharmados törvényt. Az ukrán élelmiszerimporttal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem külön kezelni kell a kérdést, hanem azt vizsgálni, hogy a behozott termékekkel képes-e versenyezni a magyar agrárium, illetve megfelelnek-e a minőségi elvárásoknak. Szerinte a hazai mezőgazdaság mérethatékonysági problémáira hosszú távon az együttműködés és az összefogás jelenthet megoldást. Cikkünk frissül. Összesen 0 komment A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el akommentszabályzatot. Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon! A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat. A most lezajló választás nyomán elég drámai átrendeződés mehet végbe, de csak azért, mert az elmúlt 16 év számos globális és lokális oligarcha számára hátrányos helyzetet hozott létre, sőt sok esetben konzervált. A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat. Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket mindennap!
Eredeti cikk megtekintése →