15 éve él vérrákkal a nő, ezt üzente a többi daganatos betegnek
Metropol
2026-06-01 16:00
Közel 15 évvel ezelőtt vérrákot diagnosztizáltak egy nőnél. A búvárkodás szerelmese elárulta, hogy vészelte át ezt a nehéz időszakot életében.
Egy nyugdíjas ápolónőt és ügyvédet, Julia Pallentinónál 2011-ben, 64 éves korában diagnosztizáltak mielóma multiplexet. Ez a betegség gyakran károsítja a csontokat, a veséket és az immunrendszert.
A most 79 éves nő elárulta, annak idején azért fordult orvoshoz, mert szörnyen fájt a háta.
– idézi szavait a People.
Hozzátette, hogy minden nyomasztotta és ijesztőnek tűnt a diagnózis , a rák szó hallatán nem is érezte azt, hogy a jelenben lenne. Szerinte nem gondol az ember elsőre ilyen nagy bajra. Ráadásul az elején az interneten olvasott utána a betegségének, ami csak fokozta szorongását.
„A világhálón akkoriban elérhető információk szerint az emberek ezzel a betegséggel csak három-öt évig éltek, és elkezdtem olvasni az őssejt-transzplantációkról és a nehéz kezeléseken átesett emberekről. Nyomasztó volt, és őszintén szólva nagyon ijesztő”
– mesélte az ötszörös anya, és 12-szeres nagymama. Hozzátette: később kiderült, hogy az olvasott információk nagy része elavult volt. Miután megbízható forrásokból és szervezetektől infromálódott, megváltozott a gondolkodásmódja is. Megnyugtatta a tény, hogy az utóbbi időben jelentős fejlődés történt a betegségével kapcsolatos kezelések terén, ráadásul egy betegoktatási fórum segített neki kapcsolatba lépni más, hasonló betegséggel élő emberekkel.
Julia azt tanácsolja más betegeknek, hogy legyenek körültekintőek azzal kapcsolatban, honnan tájékozódnak.
– mondta.
Hangsúlyozta, neki rengeteget segített, hogy megismerte a kezelési tervét, ráadásul a Nemzetközi Myeloma Alapítvány és egyéb fontos szervezetek hitelessége szintén jelentősen megkönnyítette a betegségével való szembenézése útját. A nyugdíjas nő arra biztatja a sorstársait: ne féljenek támogató csoportokhoz fordulni, még akkor sem, ha nem szeretnének csatlakozni hozzájuk. Annak idején ő is szörnyen ijesztőnek és kilátástalannak látta a jövőjét, de most több, mint egy évtizeddel később már családjával utazgat és éli az életét.
Már az új búvártúráját szervezi, a diagnózis óta ugyanis visszatért a szenvedélyéhez, ami számára a szabadságot és a békét jelenti.