← Vissza

news.bsdnet.hu

Orbán Anita: Jelentős jogalkotási munkára van szükség

Magyar Nemzet 2026-05-11 08:10
Orbán Anita szerint aki ma az EU-s pénzek hazahozataláról beszél, annak készen kell állni a törvények módosítására is, ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy épp ezért kiemelt szerep hárul majd az Országgyűlésre. „Jelentős jogalkotási munkára van szükség, miután csak diplomáciával nem lehet ezeket a pénzeket hazahozni – fogalmazott. A politikus röviden kitért a migráció, valamint a háború kérdésére is. Jelezte, hogy Magyarország nem fog fegyvereket és katonákat sem küldeni Ukrajnába, az ország jövőbeni csatlakozása pedig csak érdemalapú lehet. Orbán Anita egyúttal kijelentette, hogy a kormány továbbra is meg fogja védeni a határokat és fel fog lépni az illegális migráció ellen. A meghallgatás során a bizottság tagjai is kérdezhettek, ennek során Bóka János korábbi európai ügyekért felelős miniszter is felszólalt. Bóka jelezte, hogy egyetért Orbán Anitával abban, hogy az EU-s források hazahozása az egyik legfontosabb kérdés, de legjobb tudomása szerint korábbi miniszteri feladatait a jövőben a Miniszterelnökség veszi át. A korábbi miniszter ennek kapcsán elmondta, hogy a bizottság szívesen meghallgatná a Miniszterelnökség EU-s felelősét, miután ez lényegében annyit jelent, hogy az EU-s ügyek nem a külügyminisztériumhoz tartoznak. Orbán Anita megerősítette Bóka János értesülését, indoklásaként pedig hangsúlyozta, hogy az EU-s pénzek hazahozatala az új kormány egyik legfontosabb feladata, így azt Magyar Péter és hivatala szigorúan ellenőrzi majd. Orbán Anitára egyébként ma még két bizottsági meghallgatás vár, a miniszterjelöltet a nemzetbiztonsági bizottság, valamint a külügyi bizottság is meghallgatja. A bizottság az ülés végén 6 igen szavazattal – 2 tartózkodás mellett – jóváhagyta Orbán Anita kinevezését a külügyminiszteri posztra. Összesen 1 komment A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el akommentszabályzatot. Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon! A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat. A most lezajló választás nyomán elég drámai átrendeződés mehet végbe, de csak azért, mert az elmúlt 16 év számos globális és lokális oligarcha számára hátrányos helyzetet hozott létre, sőt sok esetben konzervált. A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat. Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket mindennap!
Eredeti cikk megtekintése →