Gulyás Gergely: ha Brüsszel figyelembe venné a Magyar Péter féle jogállamiságot, visszavenné a megítélt forrásokat
Mandiner
2026-06-01 16:52
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország korábban kizárólag politikai okokból nem kapta meg azokat az uniós forrásokat, amelyekről Magyar Péter miniszterelnök pénteken állapodott meg Brüsszelben – vélekedett a politikus hétfőn a Parlamentben.
Gulyás Gergely kiemelte a Fidesz minden Magyarországra érkező uniós forrásnak örül, azt azonban elfogadhatatlannak tartják, hogy Brüsszel eddig jogállamisági problémákra hivatkozva tartott vissza forrásokat.
A frakcióvezető megjegyezte, korábban Magyar Péter is azt mondta, hogy „iszonyatos kettős mérce van Brüsszelben Magyarország, Lengyelország és általában véve a kelet-európai országok kapcsán.”
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a 27 úgynevezett szupermérföldkőből 22-nek már korábban is megfelelt Magyarország, a többi kérdést pedig az Európai Bizottság magatartásának köszönhetően nem lehetett rendezni.
– nyomatékosított.
Azokat a kereteket, amelyekből „most önök állítólag pénzt fognak kapni” az Orbán-kormány küzdötte ki – érvelt a frakcióvezető. Ezeket a pénzeket azért tartották vissza, hogy az ellenzéknek „segítsenek a választáson” – szögezte le.
Annak a meglátásának is hangot adott, hogy az érintett forrásokhoz Magyarország akkor is hozzájutott volna, ha marad a Fidesz-KDNP-kormány.
– mondta a képviselő. Felszólalásában arra kérte Magyar Pétert, beszéljen arról, hogy elfogadta-e a migrációs paktumot? Az is kérdés, hogy a kormányfő tett-e bármilyen vállalást az Európai Bizottság felé a gyermekvédelmi törvénnyel, valamint az adó- és nyugdíjrendszerrel kapcsolatban – szögezte le.
Ha Brüsszelben bármit számítana a jogállamiság, akkor azt is visszavennék, amit eddig adtak – jelentette ki. Egy európai demokráciában ugyanis elfogadhatatlan, hogy a miniszterelnök a köztársasági elnököt és más közjogi tisztviselőket „vélhetően szintén visszamenőleges hatályú alkotmányozással” akar leváltani – szögezte le.
(MTI)