← Vissza

news.bsdnet.hu

Számháború kezdődött: Facebookon ment neki Magyar Péter állításainak Szalai Piroska

ATV 2026-05-11 08:09
Szalai Piroska Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter miniszterelnöki beszédére. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint több adat és kijelentés sem felelt meg a valóságnak, ezért KSH- és Eurostat-számokra hivatkozva sorra vette az elhangzott állításokat. Szalai PiroskaFacebook-oldalánelemezteMagyar Péter parlamenti felszólalását, és több ponton is vitába szállt a miniszterelnök által említett számokkal, szerinte ugyanis„a magyar parlamentben 79 perc alatt még annyi tárgyi tévedés nem hangzott el soha, mint szombaton a miniszterelnök első beszédében, s ez nem vet jó fényt hazánkra”. A fideszes képviselő több társadalmi és gazdasági mutatót is idézett a KSH és az Eurostat adatai alapján. A képviselő elsőként arra reagált, hogy Magyar Péter szerint hárommillió ember él szegénységben Magyarországon. Szalai Piroska ezzel kapcsolatban azt írta:„2010-ben volt hazánkban 3,1 millió szegénység vagy társadalmi kirekesztettségben élő honfitársunk. Azóta közel 1,3 millióan kitörtek a szegénységből és átléptek a középosztályba.” Hozzátette, az Eurostat hivatalos mérései szerint 2017 óta Magyarország ezen a téren az uniós átlagnál jobb eredményt ért el. Bejegyzése szerint míg az Európai Unióban a javulás 3,5 százalékos volt, addig Magyarországon 12,2 százalékponttal javult a mutató. A nyugdíjasokról szóló kijelentésekre is reagált. Magyar Péter arról beszélt, hogy 800 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt, erre Szalai Piroska azt írta: a KSH adatai szerint 2026 januárjában 725 ezer olyan saját jogú nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember volt, akiknek az ellátása 180 ezer forint alatt maradt. A politikus szerint ugyanakkor a kétmilliót meghaladó saját jogú öregségi nyugdíjas közül körülbelül 435 ezren kaptak 180 ezer forint alatti havi nyugdíjat. Hangsúlyozta azt is, hogy ők megkapták a 13. és 14. havi nyugdíjat. Szalai Piroska arra is kitért, hogy szerinte nem helytálló az az állítás sem, miszerint 400 ezer gyermek él nélkülözésben és társadalmi kirekesztettségben. Számításai alapján ez a szám 381 ezer. A bérekkel kapcsolatban azt írta: hiába hangzott el, hogy a felnőtt magyarok fele 300 ezer forintnál kevesebből próbál megélni, mert a februári nettó átlagkereset 417 ezer forint volt. Bejegyzésében azt is hangsúlyozta, hogy a magyar fogyasztói kosár megelőzi az uniós átlagot, és a népesség több mint 90 százaléka saját ingatlanban él.
Eredeti cikk megtekintése →