Ebben a pillanatban érkezett: Karikó Katalin lesz Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyik tanácsadója
Blikk Rúzs
2026-05-11 08:00
A Nobel-díjas tudós elfogadta a felkérést.
Hétfő reggel 8 órakorkezdődöttaz Országgyűlésben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterjelölti bizottsági meghallgatása. A helyszínen megjelent szakemberekből már körvonalazódik a leendő tárca szakmai csapata: jelen van többek között Vokó Zoltán, Svéd Tamás, Porpáczy Krisztina, Ilku Lívia és Buga László is.
A miniszterjelölt expozéjábanbejelentette, hogy egy külön tanácsadó testület segíti majd a munkáját, amelynek tagja lesz a Nobel-díjas kutató, Karikó Katalin is. Hegedűs közölte: személyesen kérte fel a tudóst az együttműködésre, amit Karikó el is fogadott.
Programjának öt kiemeltcélja van: a hálapénzmentes, empatikus és etikus egészségügy megerősítése, a betegek és hozzátartozóik érdekeinek hangsúlyosabb képviselete, valamint az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülésének és szakmai önállóságának növelése. Emellett fontosnak nevezte az értékalapú egészségügy kialakítását, a bevált gyakorlatok elterjesztését és a prevenció erősítését.
Hegedűs szerint nem az a legfontosabbkérdés, hány mentőautó áll rendelkezésre, hanem az, hogy a betegek milyen gyorsan jutnak ellátáshoz. Ígérete szerint a páciensek a jövőben több információt kapnak majd saját kezelésükről, és nagyobb beleszólásuk lesz az ellátásukkal kapcsolatos döntésekbe. Úgy fogalmazott: a betegeket olyan helyzetbe kell hozni, hogy felelős döntést tudjanak hozni saját gyógykezelésükről.
A tervek szerint a betegek névtelenül isértékelhetikmajd az ellátást egy állami platformon keresztül. A kórházak vezetésének kötelessége lesz ezeket a visszajelzéseket figyelembe venni a szolgáltatások fejlesztése érdekében.
Forrás:Portfólió.hu/444.hu