← Vissza

news.bsdnet.hu

Menekülő bolgárok alapították a csipkés házakból épült szlovákiai falucskát: olyan, mint a mesékben

Divany 2026-06-01 18:30
Azt, hogy ki alapította ezt a ma mindössze 125 lelket számláló , Zsolna megyei falut, nem tudni pontosan. Annyi viszont biztos, hogy Csicsmány (szlovákul: Čičmany) nevét 1272-ben említik először. Egyes források szerint a Turóczy család települt ide a 14. században, mások viszont úgy tartják, hogy 1410-ben a törökök elől menekülő bolgár menekültek találtak itt otthonra. A legenda szerint, noha a bevándorlók elvesztették eredeti nyelvüket, magukkal hozott népművészetüknek köszönhető, hogy Csicsmány ma olyan, amilyen. A falu házainak hófehér csipkéi eredetileg nem művészeti céllal kerültek a falakra, hanem állagmegóvás miatt. A 18. század végén ugyanis a faházak repedéseit és hibáit javították mésszel, így megvédve az épületeket az időjárás viszontagságaitól. Később aztán a praktikus javításokból díszítés lett: a fehér minták egyre bonyolultabbá váltak, geometrikus és növényi motívumok jelentek meg rajtuk, végül pedig kialakult egy 24 elemből álló mintavilág, amely egységes karaktert adott az egész falunak. A díszes építmények azonban nem mindig így néztek ki: a ma látható házak jelentős részét újjá kellett építeni, hiszen az 1921-es pusztító tűzvész, majd a második világháború súlyos károkat okozott a településen. A zsindelytetős épületek közül különösen híres a Radenov-ház, amelyet elsőként építettek újjá a nagy tűzvész után. Az épületben 1966 óta múzeum működik, ahol megismerhetjük, hogyan éltek a csicsmányiak a 20. század közepén. A kiállításon korabeli ruhák, cipők , használati tárgyak és bútorok is láthatók. Érdekesség, hogy bár népviseletet ma már főként az ünnepeken hordanak a helyiek, a hagyományok továbbra is élnek. A 42-es számú ház a régi csicsmányi otthonok világába nyújt betekintést, amely – a hagyományos házakéhoz hasonlóan – alsó szintjén egy nagy, füstös, kemencés és nyitott kéményes helyiség volt, mellette vagy a padláson pedig több fűtetlen hálószoba. Ha a falu legkülönlegesebb épületét keresnéd, mindenképp indulj el az 1798-ban épült barokk templom irányába, amely falai egyszerű fehérek, kupoláján azonban visszaköszönnek a házakéhoz hasonló festett motívumok. Érdekessége még, hogy a benne elhelyezett harang 1588-ból származik, az orgonája pedig 1738-ban készült. Csicsmány eredetileg nem a mostani helyén, hanem a Kiscsicsmányhoz tartozó Javorinka-dombon jött létre. A helyiek a kezdetekben főként földműveléssel, állattartással és különféle kézműves mesterségekkel foglalkoztak. Miután Csicsmány tulajdonosai gyakran cserélődtek az évszázadok során , a földbirtokok sosem kerültek egyetlen ember kezébe. A 16. század végén, 1598-ban a településen egy malom és 43 ház állt . A legnagyobb népességét 1828-ban érte el, amikor 127 házban 1507 ember élt. Ebben az időszakban már a papucskészítés is fontos megélhetési forrást jelentett. A 20. század elején azonban sok helybéli kivándorolt, elsősorban Amerikába, majd a népesség a háborúk miatt még tovább csökkent. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A házak egy részét ma is lakják, és az itt élők nagy gonddal ápolják a népi hagyományokat. A jellegzetes díszítőmotívumok nemcsak az épületek falain jelennek meg, hanem terítőkön, festményeken, népviseleteken, sőt a temető művészien faragott fakeresztjein is. Kapcsolódó: Ezt a magyar falut az egész világ ismeri – a legértékesebbek között lett helye Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét! A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket. Tekintsd meg a kötetet, kattints ide! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →