Egy lakó szerint Lázár János ki akarja szorítani az V. kerületi ingatlanából: reagált a leköszönő közlekedési miniszter
Blikk
2026-05-11 08:26
Lázár János és a hozzá köthető Grosswiese Zrt. az elmúlt években több lakást is megvásárolt egy V. kerületi társasházban, amely a Károlyi kertre néz. A cél az volt, hogy a politikus és a családja a budapesti tartózkodásaik idején ott lakhassanak. A házban élő egyik lakó, Juhos Gábor azonban ellenállt a felvásárlási kísérleteknek, és azóta számos konfliktusba keveredett Lázárékkal, amelyekről az RTL Házon kívül című műsora számolt be.
Csorba Anita
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Az adást aHVGszemlézte, amely azt írja, hogy Juhos Gábor problémái két éve kezdődtek, amikor Lázár és cége megjelentek a házban, és többségi tulajdonossá váltak. Ezt követően egy rendkívüli társasházi gyűlésen a lakók megszavazták a pince felújítását, valamint a közös költség jelentős emelését. Juhos elmondása szerint ez számára havi 69 ezer forint plusz kiadást, valamint egy közel 12 millió forintos célbefizetést jelentett volna. Mivel nem tartotta indokoltnak a pince szigetelését, és nem akarta támogatni a politikus vagyonának gyarapodását, megtagadta a fizetést.
Szerinte Lázárék többször is megpróbálták megvásárolni a lakását, de az ajánlatok messze elmaradtak a piaci ártól. A politikus és cége ugyanakkor tagadta, hogy valaha is meg akarták volna venni az ingatlant.
Egy, a házban élő másik lakó, Éva, aki egy önkormányzati bérlakásban lakik, szintén nehézségekről számolt be. Az idős asszony elmondta, hogy egy felújítás során homokkal torlaszolták el a lakása bejáratát, ami miatt napokig nem tudott kimenni. Éva szerint Lázár János nem törődött az ő helyzetével, és úgy érzi, a politikus „átgázol mindenkin”.
Juhos segítséget kért Ferencz Orsolyától, a kerület fideszes országgyűlési képviselőjétől, aki megpróbált közvetíteni az ügyben, de nem járt sikerrel.Ferencz később bírálta a Fideszt, és a választási vereség után nem lett országgyűlési képviselő. A férfi végül egy Fideszen belüli jogvédő csoporthoz fordult, ahol talált egy ügyvédet, aki segített neki. Az ügyvéd csak azzal a feltétellel vállalta az ügyet, hogy a neve nem kerül nyilvánosságra, mert tartott Lázár János befolyásától.
Az RTL megkereste az Építési és Közlekedési Minisztériumot, amely azt közölte, hogy Lázár János a családja budapesti tartózkodásaihoz vásárolt ingatlant.Lázár maga is reagáltaz ügyre, és azt mondta, a ház rossz állapotban van, ezért a tulajdonosoknak a tulajdoni hányaduk arányában kellhozzájárulniuk a felújításokhoz. Hozzátette: ha Juhos Gábor méltányosságot kér, akkor támogatni fogja, hogy kevesebbet fizessen.
Juhos időközben megpróbálta eladni a lakását, de az érdeklődők gyorsan visszaléptek, amikor megtudták, milyen helyzetben van.„Elálltak a vételtől, mert a lakásommal együtt Lázárt is megveszik, és ő vélhetően senkit sem fog kímélni”– mondta.
Lázár János