← Vissza

news.bsdnet.hu

Hegedűs Zsolt Takács Péternek: Az olyan áruló írástudók miatt ülök itt, mint amilyen ön

Magyar Hang 2026-05-11 08:38
Az egészségügyi bizottság első ülésén sor került az első pengeváltásra is Hegedűs Zsolt miniszter és Takács Péter leköszönő egészségügyi államtitkár között. Takács Péter a jelölti expozé után azt vetette Hegedűs szemére, hogy nem állt ki vele vitára, majd azt kérdezte utódjától, miből áll rendelkezésre azaz évi plusz 500 milliárd forint, amit a Tisza az ágazatnak ígért. Megkérdezte azt is, a magánegészségügyet bevonják-e a várólisták lefaragásába. Hegedűs Zsolt éles hangnemben reagált utódja felvetésére, szemére vetve, hogy etikátlanul és kifogásolható hangnemben nyilvánult meg a kampány során többször is, ami után fel sem merült, hogy vitázzanak. Ön vállalhatatlanná vált mind az etikai, mind a szakmai magatartása miatt. Olyan mondatokat mondott, amelyek vállalhatatlanok, káromkodva küldött el egy hozzátartozót, vagy leanyázott valakit – fogalmazott, kifogásolva Takács közösségi médiában folytatott aktivitását is. Az 500 milliárdos plusz forrással kapcsolatos kérdésre reagálva úgy reagált: „12,3 milliárdot kidobott a kormány a nemlétező Tisza-adóról szóló propagandára. Áruló írástudóként ezt terjesztették. Én ortopédsebész vagyok, de az olyan áruló írástudók miatt ülök itt, mint amilyen ön. Be akarták szántani a kamarát, ön elárulta ezt a hivatásrendet. Ön az egészségügy Menczer Tamása és nem vették észre, hogy milyen népszavazás történt”. Arról, hogy a miniszter szeretné visszaállítani a Magyar Orvosi Kamara jogköreit is,itt írtunk.
Eredeti cikk megtekintése →