← Vissza

news.bsdnet.hu

A fővárosi csapat kiesése után az ultrák érzelemdús közleményt adtak ki

NB1.hu 2026-05-11 09:16
Szerintük olyan közösséget építettek, ami párját ritkítja. A hétvégén több lényeges kérdés is eldőlt az NB II-ben. Biztossá vált, hogy a Kecskemét végez a harmadik helyen, továbbá az is kiderült, hogy a Békéscsaba mellett a Budafok is a harmadosztályban állhat rajthoz az új idényben. Ahogyösszefoglalónkbanjeleztük, a Budafok vasárnap a BVSC elleni találkozón csak egy pontot szerzett, a találkozó végeredménye 1-1 lett. Érdekesség, hogy a BVSC a 85. percben Pekár László góljával egyenlített. Az Ultras Promontor a kiesést jelentő remit követően a Facebookon osztott meg egy közleményt. A budafoki szimpatizánsok szerint egy olyan közösséget építettek fel, amely párját ritkítja a magyar futballban. Hozzátették, szembementek azzal a folyamatos károgással, ami a közéletben tapasztalható. A drukkerek kiemelték, hogy az NB III-ban is támogatni fogják a Budafokot. Íme a teljes poszt: „A vasárnapi, BVSC elleni döntetlennel és a Szentlőrinc győzelmével matematikailag is biztossá vált, hogy az utolsó forduló előtt a BMTE kiesett a Merkantil Bank Ligából. Sok mindent lehet ránk, szurkolókra mondani. Szinte a semmiből építettünk fel mára egy olyan összetartó szurkolói közösséget, ami párját ritkítja a másodosztályban, de az egész magyar futballközegben is. Szó szerint mindent megtettünk a szezonban a csapatért, ami tőlünk tellett. Akkor is azt sulykoltuk mindig, hogy van még remény, amikor már lehetett látni, hogy óriási a baj. A végsőkig kitartottunk, hittünk abban, hogy bennmaradhatunk. És mi ezért vállaljuk a felelősséget. Mindig az a cél vezetett minket, hogy szembemenjünk a magyar közéletben tapasztalható folyamatos károgással, negativizmussal, köpködéssel. Különbek akartunk lenni ennél a pesszimista mentalitásnál, nem akartunk örömet szerezni ellenlábasainknak azzal, hogy a csapatunk ellen fordulunk, ha nem jönnek a várt eredmények. Örök barátságok születtek a lelátón, és felejthetetlen élményeket okoztunk egymásnak. Nagyon büszkék vagyunk mindenkire, aki közénk állt, és a saját képességeihez mérten minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ez a fantasztikus budafoki közösség kialakuljon. Mi tükörbe tudunk nézni. Mi bárki szemébe bele tudunk nézni. Mi vállaljuk a felelősséget, ha hibázunk. A mi felépített közösségünk példaértékű, bárki bármit mond rólunk. Amit mi Budafokon felépítettünk az elmúlt pár évben, az biztosan teljesen egyedülálló. Egy folyamatosan a kiesés ellen küzdő külvárosi csapat köré egy olyan TÁBOR épült fel, aminek a létszáma és a hangereje folyamatosan csak nőtt, teljesen mindegy volt, hogy a pályán milyen eredmények születtek. És ezt ma Magyarországon nem sok szurkolótábor tudja elmondani magáról. Persze, mindig van hova fejlődni. És biztosak vagyunk benne, hogy nem fogunk megtörni a harmadosztályban sem. Továbbra is várunk minden budafoki érzelmű szurkolót a sorainkban, akiknek szimpatikus az, amit csinálunk. Nyugodtan gyertek közelebb hozzánk, énekeljetek velünk, vegyetek részt abban a szervezett szurkolásban, amit mi képviselünk. A másodosztályt most el kell engednünk. De egymást nem engedjük el. A címer a szívünk fölött marad, a sál a nyakunkban lesz a következő meccseken is, a hangunk a stadionban fog zengeni a következő években, bármelyik osztályban. És jövőre is ott leszünk. Mert a BMTE mi vagyunk.” Az izraeli Sport 5 értesülése szerint Ido Shahar felkelthette a Ferencváros érdeklődését – erre az információra az ulloi129.hu bukkant. Shahar […] Nem fogta vissza magát Pető Tamás. Nyers Ádám lett a fővárosi rangadó főhőse. Ha a Vasas nem kap ki Kispesten, vasárnap eldől az NB II-es bajnoki cím a telt házas rangadón. Zajlanak az egyeztetések. A 7,5 milliárd valós, csak az értelmezés rossz a DVTK szerint. Vasas–Budafok 3–2, Urblík duplájával és Erős, Nikházi nyilatkozatával.
Eredeti cikk megtekintése →