„Élvezi az amerikai szabadságot” a Budapestről elmenekült volt lengyel igazságügyi miniszter
24.hu
2026-05-11 09:32
Zbigniew Ziobrovolt lengyel igazságügyi miniszter a TV Republika lengyel tévének megerősítette, hogyMagyarországról az Egyesült Államokba utazott, írja aTelex.
Ziobro körözés alatt áll Lengyelországban, januárban az Orbán-kormánytól kapott feleségével együtt menedékjogot Magyarországon.
A politikus közölte, hogy szombaton, azaz az új magyar kormány alakításának napján érkezett az Egyesült Államokba. Azt állította, függetlennek tartja az amerikai bíróságokat, kész eléjük állni, ha a varsói kormány kiadatását kéri. Az ellene felhozott vádakat koholtnak és politikai jellegűnek nevezte.
Ziobro szándéka, hogy Amerikában marad, és „élvezi az amerikai szabadságot”, mondta. Azt is megerősítette, hogy a magyar kormány által biztosított menedékjoghoz járó okmánnyal utazott Amerikába.
A cikk szerintWaldemar Zureklengyel igazságügyi miniszter és főügyész vasárnap délután az X-en bejelentette: amerikai és magyar partnerekhez fordul azzal a kérdéssel,
mely jogi alap tette lehetővé, hogy Zbigniew Ziobro érvényes okmányok híján elhagyja Magyarország területét, és beutazzon az Egyesült Államokba.
Varsó a héten kérni fogja az exminiszter kiadatását.