← Vissza

news.bsdnet.hu

A közönség döntött: ők lettek a Halhatatlanok Társulatának új örökös tagjai

Mediapiac 2026-06-02 11:20
Kihirdették a Halhatatlanok Társulatának idei új tagjait. A közönség szavazatai alapján nyolc előadóművész – színészek, operaénekesek és táncművészek – csatlakozhat a rangos társulathoz, amely közel három évtizede ismeri el a magyar előadó-művészet kiemelkedő alakjait. Idén is új nevekkel bővül a Halhatatlanok Társulata. A rangos elismerés azoknak az előadóművészeknek szól, akik pályafutásukkal, művészi teljesítményükkel és a kultúra iránti elkötelezettségükkel maradandó nyomot hagytak a magyar művészeti életben. A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban alapította Érdi Sándor és Szegvári Katalin, az egykori Stúdió című televíziós kulturális magazin alkotói. A kezdeményezést hét évvel ezelőtt az ATV élesztette újjá, azóta a csatorna szervezi és bonyolítja le a szavazást, valamint a díjátadó ünnepséget. A jelöltekről ezúttal is a kuratórium és egy neves művészekből álló szakmai bizottság döntött, a végső szót azonban a közönség mondta ki. Színész kategória Színésznő kategória Operaénekes kategória Táncművész kategória A hagyományoknak megfelelően az új tagok lábnyomát ünnepélyes keretek között örökítik meg a Halhatatlanok sétányán. Az avatást 2026. szeptember 19-én rendezik meg az Budapesti Operettszínház előtt. A Halhatatlanok Társulata az elmúlt közel harminc évben a magyar előadó-művészet egyik legfontosabb elismerésévé vált. A cím nemcsak a szakmai sikereket, hanem azt a kulturális örökséget is jelképezi, amelyet a művészek munkájukkal a közönségre hagynak.
Eredeti cikk megtekintése →