← Vissza

news.bsdnet.hu

"Akinek hangszer van a kezében, már nem kallódik el" – falusi gyerekek jutottak el a Parlamentig

HR Portál 2026-05-11 09:29
A sükösdi tamburás gyerekek parlamenti fellépése nemcsak megható történet, hanem erős példája annak is, mit jelent a valódi tehetséggondozás és mentorálás. Nebl Zsolt tamburaoktató évek óta nemcsak zenét tanít: közösséget, önbizalmat és kapaszkodót ad a fiataloknak. A Danubia/SUGO Tamburazenekar története jól mutatja, hogy egy elhivatott mentor egész életutakat képes megváltoztatni. Történelmi pillanat tanúja lehetett az Országgyűlés szombaton: az új parlament alakuló ülésén, Magyar Péter miniszterelnöki eskütétele után – példátlan gesztusként – felcsendült a roma himnusz is. A dalt a sükösdi Danubia/SUGO Tamburazenekar fiatal zenészei adták elő, beteljesítve egy hónapokkal korábban tett ígéretet. Az eseményről több nemzetközi hírügynökség is beszámolt. A megható parlamenti szereplés mögött azonban nemcsak egy egyszeri történet áll, hanem egy évtizedes közösségépítő és tehetséggondozó munka. ABajaHangja.huhelyszíni riportban mutatta be a gyerekek felkészülését és mentorukat, Nebl Zsoltot is. A zenekar vezetője vallja: Akinek hangszer van a kezében, már nem kallódik el. Ez a mondat nemcsak ars poetica, hanem egy olyan mentorprogram alapja is, amelynek középpontjában a figyelem, a közösség és az élményalapú fejlődés áll. Nebl Zsolt tíz évvel ezelőtt kezdett hangszeres oktatásba Baja környéki településeken, miután hátat fordított korábbi, ausztriai vállalkozói életének. Azóta generációkat nevelt ki: vannak tanítványai, akik aktív zenészek lettek, mások „egyszerűen jó emberekké” váltak – ahogy ő fogalmaz. A SUGO Tamburazenekar működése sok szempontból mintát adhat arra, mit jelent a gyakorlatban a tehetségmenedzsment és a mentorálás. A program nem kiválasztásra épül: aki belép az első próbára, az máris a közösség része lesz.A gyerekek gyors sikerélményhez jutnak, megtapasztalják a figyelmet, a felelősséget és az együttműködés örömét.Heti néhány óra zenélésből olyan készségek fejlődnek, amelyek később a munkaerőpiacon is meghatározóak lehetnek: koncentráció, kitartás, csapatmunka, önbizalom és alkalmazkodóképesség. A történet arra is rámutat, hogy a mentor szerepe sokszor túlmutat az oktatáson. Nebl Zsolt nem pusztán zenét tanít: közösséget épít, kapaszkodót ad és jövőképet mutat olyan gyerekeknek, akik közül sokan hátrányos helyzetből érkeznek. A zenekari próbák egyszerre jelentenek strukturált közeget, érzelmi biztonságot és pozitív visszacsatolást. A Parlamentig vezető út egy kampánylátogatással kezdődött. A gyerekek akkor még csak kívülről nézték az Országház épületét, amikor Magyar Péter megígérte nekik: ha győznek, egyszer belülről is láthatják majd, és zenélhetnek is ott. Az ígéret végül valóra vált. A miniszterelnökszombati beszédébenúgy fogalmazott: Egy ország ereje nem a parlamenti mandátumok számában, hanem abban mérhető, hogyan bánik a legelesettebb emberekkel. A sükösdi gyerekek fellépése ennek a gondolatnak szimbolikus pillanatává vált. A zenekar fiatal tagjai közben ugyanazok a gyerekek maradtak, akik a próbák szünetében csocsóznak, nevetnek és egymást ugrattják a tájház udvarán. Amikor azonban megszólal a tambura vagy a harmonika, fegyelmezetten figyelnek egymásra, és együtt hoznak létre valamit, ami jóval túlmutat a zenén. A tehetséggondozás nem feltétlenül intézményi programokkal vagy drága infrastruktúrával kezdődik. Sokszor egyetlen hiteles mentorral indul, aki időt, figyelmet és bizalmat ad a fiataloknak. Néha pedig egészen a Parlamentig vezet. kép: Budapest, 2026. május 9. A Sükösdi Sugo Tamburazenekar az új Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2026. május 9-én. MTI/Hegedüs Róbert
Eredeti cikk megtekintése →