← Vissza

news.bsdnet.hu

Eljárás indult a Vas vármegyei azbesztszennyezés ügyében

Index 2026-05-11 10:09
A bejelentéssel kapcsolatban a Vas Vármegyei Kormányhivatal illetékes szakigazgatási hatósága közigazgatási hatósági eljárást, míg a nyomozó hatóság büntetőeljárást indított az azbesztszennyezés ügyében, miután Tényi István a testülethez fordult. A környezetveszélyeztetés megelőzése és a levegőszennyezés terjedésének megakadályozása érdekében a környezetvédelmi hatóság a szükséges megelőző hatósági intézkedéseket megtette, valamint a veszélyhelyzet megszüntetése érdekében állami garanciavállalás történt – szerepel az ügyészség aktivistáknak küldött közleményében. Hozzátették, az ügyben azonnali ügyészi intézkedés nem indokolt. A testület arról is tájékoztatta a bejelentőt, hogy az eseményeket figyelemmel kíséri. Tényi úr beadványát tehát érdemében megalapozottnak, azt azonban jelenleg idő előttinek tartjuk, a környezetvédelmi ügyészi fellépés érdekében pedig hivatalból ügyészi eljárást indítottunk – írták. Az eljárás eredményéről annak lezárultakor fognak tájékoztatást adni. Május elején arról írtunk, hogy a Greenpeace legfrissebb mérései szerintSopronbanis bizonyított az azbesztszennyezés. Az osztrák bányákból származó, rákkeltő tremolitot tartalmazó kőzúzalékot a környezetvédők egy Pozsonyi úti forgalmas kereszteződésben és az új építésű Egeredi-domb lakópark egyik utcájában is kimutatták. A szervezet álláspontja szerint a probléma a feltételezettnél jóval nagyobb területen jelen lehet, ezért azonnali kormányzati intézkedéseket és egyeztetőfórum létrehozását kérik. Az Index korábbihelyszíni riportjából kiderült, hogy a szombathelyi Oladi Plató városrészben terített, osztrák bányákból még 2018-ban szállított kőzúzalék azbeszttartalma többszörösen meghaladja a határértéket.A vasi megyeszékhelyen sebességkorlátozást rendeltek el, lezárták az érintett parkolókat, maszkokat osztogattak a lakosoknak, és folyamatos locsolással igyekeztek megakadályozni a kiporzást. A Vas Vármegyei Kormányhivatal aGreenpeacejanuár 29-i bejelentésére reagálva vizsgálta ki az azbeszttel szennyezett bozsoki parkolót, ahol a hivatalos mérések több esetben is meghaladták az 1000 rost/köbméteres egészségügyi határértéket – a környezetvédelmi hatóság ezt követően közigazgatási hatósági eljárást indított. (Borítókép: Tövissi Bence / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →