Most érkezett a lesújtó hír: elhunyt a Star Wars sztárja
Blikk Rúzs
2026-05-11 10:14
82 éves volt.
Elhunyt Michael Pennington, akit a közönség leginkább a Star Wars: A Jedi visszatér című filmből ismert, ahol Moff Jerjerrod birodalmi tisztet alakította. A brit művész azonban nemcsak filmes szerepei miatt vált ismertté: generációjának egyik legelismertebb Shakespeare-színészeként és íróként ismaradandót alkotott.
Pennington 1943-ban született, tehetsége pedig már egyetemi évei alatt megmutatkozott Cambridge-ben. 1964-ben csatlakozott a világhírű Royal Shakespeare Company társulatához, ahol pályafutásának egyik legnagyobb sikerét Hamlet szerepével érte el 1980-ban. Alakítását a szakma és a kritikusok is kiemelkedőnek tartották - írja aDaily Mail.
Asci-fi rajongókszámára örökre emlékezetes maradt mint a második Halálcsillag építését felügyelő tiszt George Lucas klasszikusában.Sokoldalúságátugyanakkor az is bizonyította, hogy a nagy hollywoodi produkciók mellett komoly drámai szerepekben is feltűnt. A A Vaslady című életrajzi alkotásban példáulMeryl Streeppartnereként játszott, ahol Michael Foot brit politikust formálta meg.
Televíziós karrierje során olyan ikonikus figurákat alakított, mint Oidipusz vagy Sherlock Holmes, emellett íróként is aktív volt. Számos színházi témájú könyvet publikált, de utazásairól is írt, többek között szibériai élményeit is feldolgozta.
Halála mélyen megrázta a művészvilágot. Régi barátja, Miriam Margolyes érzelmes üzenetben búcsúzott tőle a közösségi médiában, amelyben kivételes tehetségű, bölcs és nagyszerű emberként emlékezett rá.
Az utóbbi időszakban magánéletitragédiákis érték Penningtont: tavaly elveszítette élettársát, Prue Skene-t is.
www.instagram.com
via Blikk