● news.bsdnet.hu

Zdzisław Beksiński lengyel művész festményeinek jelentős része egy jellegzetesen bizarr, zsigerien disztopikus, világvége-hangulatot keltő stílusban készült. Művei mintha a létezés alkonyának mozzanatait örökítenék meg, amikor maga az univerzum ér véget, és a történelem után egy szürreális, morbid állapot veszi át az uralmat. Csontvázszerű alakok, hús és fém egybefonódásai, torz alakok és ősi entitások kelnek életre műveiben, igen nyomasztó, de elgondolkodtató hatást keltve. A Necrophosis: Full Consciousness egyértelműen és azonnal látható módon Beksiński munkásságából merít, de a grafikus designerek mindebben belekeveri az Alien lényeiről is ismerhető H. R. Giger, valamint a kozmikus horrort egészen új szintre emelő H. P. Lovecraft eszmeiségét is. Mindezt nem valamiféle hősies akciójátékban, hanem egy sétaszimulátorban egyesítették, amiben néha igen enyhe erőfeszítést igénylő fejtörők is akadnak. Karakterünk igen brutális módon kel életre: egy különös förmedvény egy üres porhüvelybe plántál egy agyat, ágenssé téve azt. Így térünk magunkhoz egy sötét barlangban, ahol szemgolyók kimetszésével majd felajánlásával juthatunk ki egy sárgás-barna, posztapokaliptikus hatást keltő világba, ahol sápadt égbolt fedi a sivatagos terepet. Körülöttünk kisebb-nagyobb csontkupacok hevernek, amelyek közt magukból kifordult, szánalomra méltó, életformának alig nevezhető valamik vergődnek. A távolban hús és acél istentelen keverékéből épült építmények, valamint gigászi lények tetemei pettyezik a horizontot. Minden idegen, kiüresedett, nyomorult – öntudatunkkal kilógunk innen, miközben küllemünkkel tökéletesen illeszkedünk. A világba való érkezésünket egy bizarr óriás üdvözli, aki hangulatteremtő módon Shelley klasszikus versével, az Ozymandiás szavalásával fogad minket. Az „egyszer minden elmúlik” szellemiségű költemény tökéletesen leírja azt a világot, ami terpeszkedik előttünk, másrészt azonban elég szájbarágós is. [+] A feladatunk haladni, bármit is jelentsen ez. Furcsa ereklyéket gyűjtögethetünk, húsból előmászó parazitákat piszkálhatunk, tudatok felett vehetjük át az irányítást, rákszerű életformából kilógó emberek agyát juttathatjuk vissza, vagy épp félresikerült teremtményeket etethetünk meg lelkükért másokkal. A kaland egyértelműen a Scornt idézi, bár annál talán jobban éreztem egyfajta tudatosságot. A Necrophosis meglepően bőbeszédű, és ha épp nem klasszikusokat idéznek a karakterek, akkor kriptikus üzenetekkel próbálják feltárni a program hátterét. Ez igen furcsa, mert hiába a sok duma, viszonylag keveset érthetünk meg belőle. Inkább nevezném interaktív, bejárható művészeti installációk sorozatának, mint egy hagyományos értelemben vett narratívának. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!