← Vissza

news.bsdnet.hu

„Zokogva hívott fel...” – Kiborult az edzője miatt visszavonuló magyar válogatott ritmikus gimnasztikázó édesanyja

Blikk 2026-05-11 10:22
Edzője bántalmazó, megalázó magatartása miatt hagyta abba nemzetközi sikerekben gazdag ritmikusgimnasztika-pályafutását Kocsis Evelin Viktória. A még mindig csak 19 éves, volt válogatott és junior Európa-bajnoki bronzérmes tehetség édesanyja a közösségimédia-oldalán adott hangot csalódottságának és bosszúságának. A beszámoló szerint az MTK kötelékébe tartozott lánya súlyára tett demoralizáló megjegyzéseket edzője, majd arra kötelezte, hogy naponta háromszor mérje le a súlyát és küldje el neki fényképen az eredményt. Bodnár Balázs Sportújságíró Ezeket látta már? Kocsis Evelin Viktórianégy éven át erősítette a magyar ritmikusgimnasztika-válogatottat, és ez idő alatt több rangos nemzetközi versenyen is letette a névjegyét. Pályafutása egyik legemlékezetesebb sikerét 2020-ban érte el, amikor buzogánygyakorlatával junior Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Tehetsége mellett kitartása is példaértékű volt, egy évvel korábban, a 2019-es junior világbajnokságon ugyanis szalaggal a hatodik helyen végzett úgy, hogy mindössze másfél hónappal a verseny előtt lábközépcsonttörést szenvedett. AMagyar Hang által észrevettbejegyzésben ugyanakkor a fiatal tehetség édesanyja rávilágított, hogy volt, amin – pontosabban akin – már Evelin sem tudta túltenni magát. „Sokan érdeklődtek főleg az első évben, hogy hova tűnt Evi, miért hagyta abba imádott sportágát, amiben ilyen csodás eredményeket ért és még érhetett volna el, csak sajnos nem hagyták. Letörték a szárnyait még mielőtt repülhetett volna”– kezdteKocsis Ildikóaterjedelmes bejegyzéséta Facebook-oldalán. „Szerintem, ha egy kamasz korban lévő lány napi szinten hallgatja az edzőteremben a súlyára vonatkozó nem túl szép megjegyzéseket, az enyhén szólva demoralizáló és önbizalom-romboló, de semmiképpen sem motiváló. (…) Nem gondolom, hogy normális edzői magatartás lenne az, hogy naponta háromszor állítanak mérlegre egy tizenéves gyereket és még este lefekvés előtt is mérlegre kellett állnia és küldenie a fotót az edzőjének”– folytatta a szülő, akit beszámolója szerint az edző – akit nem nevezett meg a posztban – volt, hogy döntés elé állította, miszerint boldog vagy sikeres gyereket szeretne. Evelin az utolsó két világkupáját fáradásos nagytompor-töréssel csinálta végig, amit a szakember megint csak testsúlyával magyarázott. Egy év kihagyást követően első versenyről hat éremmel tért haza és a fájdalmai ellenére is gőzerővel dolgozott, hogy ott lehessen a 2024-es párizsi olimpián. Ezt hat éves kora óta így gondolta, és ezért dolgozott kőkeményen, de sajnos eredményei ellenére edzőjének fontosabb volt Evi súlya és a látványa, mint azok az eredmények, amiket letett az asztalra– idézte fel a döntés – tehát, hogy a párizsi helyett, csaka 2028-as Los Angeles-i játékokonszámolnának Evelinnel – mögött álló indoklást, amely az ekkor még csak 17 éves lánynál is az utolsó csepp volt a pohárban. „Zokogva hívott fel Lengyelországból és közölte, hogy ő ezt még öt évig nem bírja ki, elég volt. Május 8-án haza hoztuk a reptérről, majd este telefonon értesítettem az edzőjét, hogy vége, abbahagyjuk. Erre azt válaszolta, hogy igazoljunk át másik egyesülethez, csak ne hagyja abba. Jót tenne neki egy edzőváltás, de aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy csak mondta, de nem gondolta komolyan, vagy nála vagy sehol. Ezt NEM lehet gyerekekkel csinálni!"– tette hozzá. Az MTK reagált a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) hétfői közleményével kapcsolatban, miszerint a szövetség teljes körű vizsgálatot indít a sportág magyarországi résztvevőit ért esetleges bántalmazások és zaklatási ügyek feltárása érdekében. A magyar ritmikus gimnasztikában 2024-ben robbant ki botrány, miután az azóta megszűntSzabad Európaegy cikkben arról írt, hogy a sportágon belül több korábbi versenyző, szülő és edző is kifogásoltaegy szakmai vezető versenyzőkkel szembeni bánásmódját. Később aNépszava arról számolt be, hogy az ügyben nemzetközi vizsgálat is indult: az eljárást a svájci székhelyű, a tornasport etikai és fegyelmi ügyeit felügyelő független szervezet, a Gymnastics Ethics Foundation (GEF) folytatja, és érintett edzőként megnevezték azMTKritmikus gimnasztika szakosztályának elnökét,Deutsch-Lazsányi Erikátis. Azt nem tudni, hogy ez az eset hozzá köthető, vagy más, a klub kötelékéhez kapcsolódó szakemberhez. A GEF 2025-ben hivatalosan is információkat kért ki egy, a magyar ritmikus gimnasztikát érintő ügyben. A szervezet az elmúlt években több jelentős fegyelmi döntést is hozott a ritmikus gimnasztika szereplőivel szemben, elsősorban bántalmazással, sportolói jogsértésekkel, valamint bíráskodással kapcsolatos etikai és szabályszegési ügyekben. ritmikus gimnasztika
Eredeti cikk megtekintése →