Kiderült, hogy él most a 73 éves tévés legenda, Endrei Judit
Kiskegyed
2026-05-11 10:32
Ezerrel pörög.
Katymári Vanda
Újságíró
Endrei Juditramég jól emlékezhetnek a középkorúak és az idősebbek, hiszen évtizedekig meghatározó alakja volt a magyar televíziózásnak. Fél évszázada lépett először kamera elé, és bemondóként országosan ismertté vált.
AzAblak című legendás közéleti műsorbanis sokáig láthattuk őt. A kortalan híresség már jó ideje előadásokkal járja az országot,podcast-sorozatokat készít, könyveket ír, életmód tanácsaival segíti követőit, és utazási élményeiről is szívesen számol be a közösségi oldalán.
73. születésnapja apropóján elfogadta egy tévéműsor meghívását, és vendégként mesélt mostani igencsak aktív életéről. Íme a videón a vele készített interjú:
Endrei Judit nemrégiben azt is elmondta, mi is az eredeti neve:
„Amikor a gyerek- és fiatalkoromról mesélek, mindig elmondom, hogy milyen engedelmeskedő, tekintélytisztelő kislány voltam. Szót fogadtam a szüleimnek, a tanáraimnak, soha nem mondtam ellent, jól tanultam, mindent megcsináltam, amit kellett. Pedig ritkaságszámba ment a dicséret, a megfelelni akarás viszont biztonságot adott. Tulajdonképpen a nevemet – Endrei – is ennek köszönhetem. Még egészen a pályám elején jártam, amikor az egyik főnököm megjegyezte: »olyan furcsa ez aKurdicsnév, keressen magának valami mást«. Hogy miért nem mondtam inkább nemet? Mert akkor még nem tudtam, hogy a túlzott alkalmazkodásnak ára van.”
Ebben a pillanatban érkezett: Karikó Katalin lesz Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyik tanácsadója
Azonnal vidd vissza, ha ilyet vettél: két népszerű terméket is visszahív a Penny
Az első ValóVilág gyönyörű Ágija volt: 14 év külföld után tért vissza Magyarországra
Ha ezt teszed a kertben, akár 2 milliós bírságra is számíthatsz
Ebben a percben jött: ez a Sándor-palota válasza Magyar Péternek
Pár perce kaptuk: kórházban kötött ki a Tisza politikusa
Borzalmas hír érkezett: leukémiás a világbajnok sportlegenda
Itt vannak a pontos számok: Ennyivel emelkedhet a nyugdíj
Most jött: már itt is van Magyar Péter első üzenete miniszterelnökként
Ezek a tünetei: Hazánkban is terjed a hantavírus, ezt mindenképp tudnod kell róla
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkreitt.