Döntött az EU: július 1-jétől minden autóban kötelező lesz ez a rendszer, pedig sok sofőr utálja
Kiskegyed
2026-05-11 10:22
Július 1-jétől fontos változás jön az új autóknál az Európai Unióban. Két olyan biztonsági rendszer válik kötelezővé, amelynek célja a balesetek megelőzése, de az egyik már most sok sofőrnél kiveri a biztosítékot.
Kiskegyed-információ
Az új szabályok csak az új személyautókra és könnyű haszongépjárművekre vonatkoznak. Vagyis akinek már van autója, annak nem kell utólag semmit beszereltetnie vagy átalakítania.
Az egyik újdonság az úgynevezett vészfékezési jelzés. Ez a rendszer akkor lép működésbe, ha az autó 50 km/óra feletti sebességnél hirtelen és erősen fékez. Ilyenkor automatikusan figyelmezteti a mögötte haladókat, hogy azautóváratlanul lassított. A cél egyértelmű: csökkenteni akarják a ráfutásos balesetek számát.
Asofőrnekezzel semmi dolga nincs, a rendszer magától működik. Az érzékelők figyelik, milyen gyorsan és milyen erősen fékez ajármű, majd eldöntik, szükség van-e a figyelmeztető jelzésre.
A másik kötelezővé váló rendszer már jóval megosztóbb. Július 1-jétől minden újautóbanott lesz az Advanced Driver Distraction Warning, vagyis az ADDW. Ez kamerákkal és érzékelőkkel figyeli a sofőr arcát, fejének helyzetét és tekintetét. Ha a vezető túl sokáig nem előre néz, a rendszer hanggal és vizuális jelzéssel figyelmezteti.
Papíron ez jól hangzik, hiszen a figyelemelterelés rengeteg baleset oka. A gyakorlatban viszont sok autós azért nem szereti ezeket a rendszereket, mert túlságosan érzékenyek lehetnek. Előfordulhat, hogy már akkor is jeleznek, ha valaki csak egy pillanatra ránéz a multimédiás kijelzőre, vagy a válla fölött ellenőrzi a forgalmat.
Ráadásul az ADDW minden indításkor automatikusan bekapcsol. Ki lehet kapcsolni, de ezt minden egyes alkalommal újra meg kell tenni, sok autóban pedig ehhez menükön kell átlépkedni a képernyőn. Ez már önmagában is bosszantó lehet azoknak, akik nem szeretnének minden induláskor a beállításokkal bajlódni.
A kérdés tehát az, hogy a rendszer valóban segít-e, vagy bizonyos helyzetekben inkább újabb zavaró tényező lesz a vezető számára. Az biztos, hogy júliustól az újautókbanmár számolni kell vele: az autó nemcsak az utat figyeli, hanem azt is, hogy a sofőr merre néz.
viablic.rs
Ebben a pillanatban érkezett: Karikó Katalin lesz Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyik tanácsadója
Azonnal vidd vissza, ha ilyet vettél: két népszerű terméket is visszahív a Penny
Az első ValóVilág gyönyörű Ágija volt: 14 év külföld után tért vissza Magyarországra
Ha ezt teszed a kertben, akár 2 milliós bírságra is számíthatsz
Ebben a percben jött: ez a Sándor-palota válasza Magyar Péternek
Pár perce kaptuk: kórházban kötött ki a Tisza politikusa
Borzalmas hír érkezett: leukémiás a világbajnok sportlegenda
Itt vannak a pontos számok: Ennyivel emelkedhet a nyugdíj
Most jött: már itt is van Magyar Péter első üzenete miniszterelnökként
Ezek a tünetei: Hazánkban is terjed a hantavírus, ezt mindenképp tudnod kell róla
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkreitt.