Kiderült, hogy kétlépcsős a Tisza-kormány új „mesterterve” – Lépésről lépésre ez vár a magyar közmédiára
Mediapiac
2026-06-03 05:20
Elindult a közmédia átvilágítása – közölte Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán. A tárcavezető szerint a kormány a megalakulása után, jogállami keretek között kezdte meg a munkát.
A miniszter Michael McGrath-tal, az Európai Bizottság demokráciáért, jogállamiságért és igazságügyért felelős biztosával tárgyalt , aki az éves jogállamisági jelentés előkészítése miatt látogatott a minisztériumba. A megbeszélésen szóba került a közmédia helyzete is.
A miniszter azt írta: tisztában vannak vele, hogy sokan azonnali változást várnak, de szerinte ezt csak a törvények és az Alkotmány betartásával lehet végrehajtani. Hozzátette, a közmédia átvilágítása már megkezdődött.
A kormány korábban már bejelentette, hogy teljes körűen átvilágítják az MTVA működését. A vizsgálat kiterjed a gazdálkodásra, a szerződésállományra, a vezetői döntésekre, a beszerzésekre, a hírszerkesztési gyakorlatra, valamint a Dunamédia szolgáltatóval és az NMHH-val fennálló intézményi kapcsolatokra is.
Tarr Zoltán most azt is jelezte, hogy az átvilágítás mellett társadalmi egyeztetést indítanak arról, mi legyen a közmédia feladata. A miniszter szerint a folyamat végén olyan média jöhet létre, amely méltó Magyarországhoz, a demokráciához és az európai értékekhez.
A közszolgálati média 2026-ban 154,7 milliárd forint közpénzből gazdálkodik.