← Vissza

news.bsdnet.hu

Súlyos ára lehet Paks II leállításának

Magyar Nemzet 2026-05-11 11:02
A projekt teljes, mintegy 12 éve meghatározott 12,5 milliárd eurós költségkerete nem tér el a nemzetközi gyakorlatban hasonló projektek kapcsán szokásostól. Viszont ez a keret szűkösnek bizonyulhat az elmúlt évek változásai miatt. Már volt szó a feltételek módosításának szükségességéről. Mindazonáltal érdekes lesz megtudni, mire jutnak majdKapitányéka feltételezett túlárazások kapcsán, azaz hogy szerintük mely beszállítók, alvállalkozók dolgoztak, dolgoznak drágábban az indokoltnál. Az építkezés kezdeti szakaszában, a földmunkák elvégzésében és az infrastruktúra kiépítésében magyarországi cégek sora kapott sok feladatot. A Magyar Építők már 2023-ban140 magyarországibeszállítóról írt a projekt vezetőjének közlése alapján. Közülük néhány nagyobb: Érdemes leszögezni, hogy a túlárazást emlegető Tisza Párt vezérének lehetnek ugyan értesülései egyes megbízások nagyságáról, a projekt egészébe azonban a pénzügyi tartalom részben titkos volta miatt nem láthatott bele. A helyzet Magyar Péter miniszterelnöki kinevezésével megváltozott. Korábbi közléseik szerint ő és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója is nyitott az egyeztetésekre. Mint Lihacsov jelezte, kész bizonyítani, hogy a paksi projekt minden szempontból megállja a helyét. A munka, amely elsősorban az 5. blokk betonozását és a 5. blokk munkagödrének mélyítését jelenti, jelenleg is folyik a paksi telephelyen, a Világgazdaság értesülése szerint a tervezett ütemben. A teljes cikk aVilággazdasághonlapján érhető el. Összesen 3 komment A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el akommentszabályzatot. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon! A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat. Beléptünk tehát egy új kapun, s nem tudjuk még, hogy mi vár ránk azon túl. A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat. Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket mindennap!
Eredeti cikk megtekintése →