Hivatalosan is befejezi a buszgyártást a debreceni cég
Autópro
2026-06-03 09:18
Buszok szakmai körökben hónapok óta lehetett tudni, hogy az Inter Traction Electrics befejezi a buszgyártást, ám ezt eddig hivatalosan nem közölte. Bár tavaly nyáron a leépítéseket beismerte a cég, akkor még csak az autóbuszgyártás szüneteltetéséről volt szó, valamint a minibuszok összeszereléséről. A buszgyártás veszteséges tevékenységnek nevezte az ITK Holdinghoz tartozó vállalat, az ITE Reform modell gyártásának befejezését már ekkor megerősítette a cég.
Most a közösségi médiában végül beismerte az ITE, hogy befejezi a buszgyártást és másra helyezi a hangsúlyt.
„Az elmúlt években az Inter Traction Electrics Kft. az ITK Cégcsoport tagjaként a buszgyártás és járműtervezés területén szerzett jelentős szakmai tapasztalatot és tudást. Most pedig elérkeztünk egy új mérföldkőhöz” – közölte a cég.
Az ITE a jövőben a fő fókusza a személyautók, buszok és egyéb haszongépjárművek teljes körű szervizszolgáltatása lesz, ahol „az eddig megszerzett mérnöki szemléletet, precizitást és szakmai tapasztalatot kamatoztatja” ügyfelei számára a debreceni cég.
Ami a Reform típuscsaládot illeti, összesen mintegy 200 példány készült az 500 LE, 501 LE és a 600 IC modellekből. A buszok – a minibuszokhoz hasonlóan – Mercedes-Benz alapokra épültek. A legismertebb típus az 501 LE, ebből a Volánbusz is vásárolt 88 példányt, valamint az ITK alvállalkozóként is szoltáltat ilyen járművekkel a Volánbusz egyes vonalain. A buszok egy része a budapesti elővárosban közlekedik, de a többség Hajdú-Biharban talált otthonra. Korábban felmerült, hogy a MÁV-Csoport az összes Reformot Hajdú-Biharba csoportosítja, ez egyelőre nem történt meg.
Alvállalkozós Reform 501-es (Buszrent) Sárbogárdon.
|
Fotó: Pörge Béla
Maga az ITK mintegy 100 darab 500 és 501 LE-t üzemeltet elsősorban Debrecenben, de gyermekszállítás céljából országosan is lehet találkozni a buszokkal, emellett Székesfehérváron helyi kivitelben, valamint helyközi járatokon itt-ott is előfordulnak a járművek.
Érdekesnek találta ezt a hírt? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari történésekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken !