Tanács Zoltán: Mihamarabb szeretnénk visszatérni a Horizon-programhoz
Portfolio
2026-05-11 11:25
A bizottság 6 igen és 2 tartózkodás mellett támogatta Tanács Zoltán miniszteri kinevezését.
A minisztérium az összes szerződést áttekinti, feltárják a titkos megállapodásokat. Másfél hónap alatt lesz egy első leltár, amit majd a további vizsgálhatnak. Kiemelte: 4-5 ezer milliárd forintot lehetne máshogy elkölteni, ésszerű gazdálkodásból származó megtakarításokból a hazai tudományos élet többletforrásokat kaphat.
A HUN-REN kapcsán kérdésre válaszolva elmondta: a kutatóhálózat helyzetén változtatni kell. "Ha ekkora ellenállás van a kutatói közösségben, akkor ezen változtani kell" - mondta. "Nem volt érdemi párbeszéd a kutatókkal, 10 éve nem volt Orbán Viktor az MTA-n, létre kell hozni a párbeszédet." Pénteken tárgyal az MTA leendő elnökével. Hozzátette: nem szeretnék, ha kevesebb forrás jutna a kutatóhálózatokra.
Kérdést kapott az úgynevezett "magyar AI" kapcsán. A nagy nyelvi modellek magyar nyelvű minőségén való javítást az nehezíti, hogy a felhasznált hatalmas adatforrások angol nyelvűek, jegyezte meg. De meg kell vizsgálni, hogy ebben miként lehet előrébb lépni, tette hozzá. A technológia világában minden kis ország ki van szolgáltatva, próbáljuk ezt uniós szabályozással kezelni, mondta a miniszterjelölt.
A szakbizottság képviselői mellett Hankó Balázs, a terület exminisztere is kérdéseket tesz fel a miniszterjelöltnek.
"Szeretnénk a lehető legrövidebb időn belül visszacsatlakozni a Horizon-programhoz", szögezte le. Úgy véli, hogy a hazai kutatók támogatása terén a hazai költségvetési forrásból nem lehet helyettesíteni a nemzetközi forrásokat. "Utóbbiak nemzetközi együttműködést is jelentenek, enélkül nincs minőség, kiválóság, ettől elszakítani a magyar kutatókat súlyos hiba" - emelte ki.
Kiemelte: a tanárok munkáját jelentősen meg kell támogatni a digitális eszközökkel, és csökkenteni kell az adminisztrációjukat. Külön kitért arra, hogy AI alapú támogatás is kell kapniuk a pedagógusoknak.
"Nem vagyok híve, hogy korán okos eszközök kerüljenek a gyerekek kezébe. De eljön az a pont, amikor be kell hozni ezeket az eszközöket, a teljes tiltás nem megoldás" - mondta a miniszter.
El kell ismerni az elmúlt időszak eredményeit, ami a lakosság digitális kompetenciaszintjét illeti, e téren az uniós átlag felett van az ország. A vállalkozási szektorban azonban nagy az elmaradás e téren. Ezeket a kompetenciahiányosságokat meg kell szüntetni az oktatás révén - mondta a miniszter.
A mesterséges intelligencia kérdéséről részletesen beszélt, szerinte az oktatásban nagy lehetőség lehet az új technológia.
A délelőtti meghallgatásához hasonlóan részletesen ismerteti minisztériumának feladatköreit.
Személyes hátteréről többek között elmondta, hogy három gyermeke közül, a legidősebb külföldön egyetemen tanul, de reméli, hogy visszatér majd.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszterjelöltetma délelőtt egy másik bizottságban, a digitalizációs és technológiai bizottságban már meghallgatták.
A délelőtti meghallgatásán is szóba került egy kérdésben az oktatás ügye. A miniszterjelölt azt mondta:
ha az oktatásban szeretnék használni a telefont, akkor elképzelhető, hogy eszközöket, iskolai infrastruktúrát, például internetet kell ehhez fejleszteni, de nem a digitális tárca feladata eldönteni, hogy az iskolai telefonhasználat hogyan történjen.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bodnár Boglárka